2 éve...

2 éve ilyentájt indultunk be a kórházba. Előző este a Katáéknál voltunk, nagyon finom melegszendvicseket ettünk. Én is rendesen bekajáltam, mert már minden mindegy alapon úgy voltam, hogy nem azok miatt a fincsi szendvicsek miatt fogok elhízni a szülés előtt pár nappal :)))

Tehát 8 körül arra ébredtem, hogy olyan 10 percenként történik valami belül. Párat vártam, majd felébresztettem a Zolit, hogy szerintem menjünk be. Amikor beértünk, még éreztem a fájásokat, de nem volt annyira meggyőző, miután megvizsgáltak, akkor is még volt egy halvány reménység bennem, hogy hazamehetünk a biztonságba aludni és pihenni. Nem álltam készen. Pár nappal előtte még dolgoztunk és amúgy is, a gondolataim is mindenféle jártak csak épp nem a szülésen. Zoli sem állt készen szerintem (ha egyáltalán erre fel lehet készülni), egészen addig a napig mi papást-mamást játszó szerelmespár voltunk, nem Apuci-Anyuci. Persze én a három fiúnak köszönhetően rutinos Anya lévén megőriztem valamit anyai ösztöneimből, de összességében véve a szerelem jócskán elvett a dolgok komolyságából :)

Tehát ha lehetett volna választani, szerintem én inkább hazajöttem volna a fiúkhoz egy kicsit az anyaságra hangolódni, mert még nme álltam készen a játékból a való életbe csöppenni. Azonban amikor megérkezett az orvosom, a kocka már el volt vetve. Burkot repesztett és akkor tudtam, innen már nincs visszaút. Apránként (elég lassan, hiszen nem kaptam oxitocint) elkezdett fájni és én ahelyett, hogy a babámra koncentráltam volna, szerelemmel csüngtem a férjemen és éreztem, hogy ezek azok a percek, amikor elveszítjük egymást. Legalábbis a szerelmes valónkat és vár minket a rózsaszín köd helyett az anyaság-apaság kemény felelőssége. Ő olyan édesen és ártatlanul mit sem sejtett erről az egészről, hogy inkább nem világosítottam fel. 

Ha újra kezdhetnénk, akkor a fogantatás pillanatától kezdve Kismamát olvastam volna Anyák lapjával felváltva, hogy egy pici önbizalmam legyen legalább az én kis újszülött kislányomhoz. Viszont annyira hajtós volt nekünk az első évünk (munkahely-gyerekek-szerelem háromszög), hogy ha akartuk is volna, akkor sem tudtunk volna felkészülni. Tehát valljuk be, felkészületlenül és ráhangolódás nélkül ért minket a mi kis csodánk születése...

De, ő feltartóztathatatlanul érkezett, eleinte lassabban, majd délután egy órától kezdve intenzívebb erővel, míg végül kibújt. A Zoli emlékszik rá pontosabban, hogyan is volt, én csak arra, hogy féltem a varrástól, mert az Olkit leszámítva a többieknél nagyon fájt. Féltem a méhlepénytől is, de végül kiderült, feleslegesen. Szerintem összességében nagyon szép és meghitt szülés volt és ha lehet ilyet mondani, nagyon élveztem. Valahogy a Zolival minden más? vagy még a rózsaszín köd hatott?

Azonban utána nagyon gyenge lettem. Erre valahogy nem emlékeztem, hogy ennyire gyenge lehet az ember. Hülyeség, de ez volt életem második leghosszabb szülése és megviselt. Az oké, hogy olyan munkás évek álltak mögöttem, amikor még az alvásra sem sikerült visszaszoknom és Agatha Christie-vel kellett hajnalanta visszaaltatnom magam, de ez akkor is durva volt. 

Ami utána jött, azt jobb lenne elfelejteni. Már nem vitték el a babákat éjszakára (csak első éjjel, amikor viszont a hasam úgy fájt, hogy alig aludtam valamit) és bár egyedül voltam a szobában, a pici Pannika lélegzetvételétől sem tudtam aludni. Horrorisztikusan túlhajszoltnak éreztem magam és ezt a fáradtságot hoztam haza magammal. No mindegy, Őke megérkezett, punija volt, gyönyörű volt és egészséges, a fiúk aranyosak és boldogok, tehát minden jól sikerült, már csak Anyává kellett válnom hogy boldoggá tehessem a családom :)

Megoldás? Kiürült a pohár

Gondolkodtam, hogy a tegnapi gondolataimat törlöm, hiszen mára teljesen máshogy látom a dolgokat, de végül úgy döntöttem, hogy nem. A megbecsültség hiányából adódó érzés még mindig itt van bennem, de már nem bosszant és dühít, inkább picit szomorú. De ez legyen azoknak a gondja, akik okozzák, ha.

Hogy mi jelentett megoldást a tegnapi elkeseredettségemre? Egyik ok, hogy az autó rendben lévőnek tűnik, bár még kell hozzá egy termosztát, illetve sikerült kiolvasztani a befagyott vízcsövet is. Persze mindenre a végső megoldást az jelentette, hogy a férjemmel olyan jót beszélgettünk és olyan szépen megfogalmazhattuk a gondolatainkat és problémáinkat egymásnak, hogy a lehető legnagyobb harmóniába, újult erővel feküdtünk le aludni. Úgy ébredtem reggel 6-kor, mintha egy jónagyot buliztunk volna, piával, haverokkal, csak épp másnapos nem vagyok tőle:), de a feszültség elszállt. 

Tehát újra helyreállt az egyensúly és rá kellett jönnöm újra, hogy a férjem tényleg az a mentőangyal, mint akit megismertem. Mindketten elindultunk rossz irányba, de most újra együtt vagyunk és számíthatunk egymásra. Talán le kell nézni a mélyre, hogy az ember értékelni tudja a saját életét.

Megbecsültség? Betelt a pohár...

Kicsit furcsán érzem magam, mert annyi minden változik folyamatosan az életemben, hogy már nem tudom, mi vár még rám. Elvileg tök egyszerű lenne az egész: van négy gyerekem, az a dolgom, hogy elindítsam őket a jó úton.

Ehhez képest most ott tartok, hogy rájuk jut a legkevesebb időm. Ez elég borzalmas érzés, tekintve, hogy mindenhonnan az az elvárás, hogy legyek mintaanya, gondoskodó, türelmes, szeretetteljes, stb. De azt senki nem mondja meg, hogy akkor ki fogja a saját cégünk adminisztrációját végezni, akkor ki fogja a fennmaradó 13 napban gondját viselni a munkámnak (Hobbyművész, Művészkellék, Kristálybolt és Patchwork honlapok, riport írás, stbstb.), ki fogja megszervezni a gyerekek koncertjét, előadását, a mindennapokat, stb. Ki fog kitakarítani, ki fog mosni, ki fogja szétrakni hatfelé a kimosott összehajtogatott cuccokat?  Ki fog porszívózni, ki fog ebédet kreálni (mert hiába segít Anyukám, attól még főznöm kell néha), ki fog ennivalót beszerezni, ki fogja fejben tartani, hogy mikor kinek mije van, mikor kinek mit kell befizetni, aláírni, beküldeni? Ki fogja tudni, mikor kinek mit kell átutalni és kitől mikor milyen pénzeket várunk? Tehát a sok minden apróság elveszi az időt a gyerekektől és az élettől, ami szerintem már nekem nincs is.

Igen, szükségem lenne a segítségre, de kihez forduljak? Zoli Anyukájának és Apukájának megvan a saját élete és Anyukája dolgozik is, Anyukám nem elég erős hozzá a betegség miatt, Apukám meg színházba menekül mindenféle aktív pihenés elől. Na, akkor kire számíthatunk mi ketten a férjemmel, hogy legyen saját életünk? Senkire. Ebből az következik, hogy két egymástól független élet kezd kibontakozni, ami hosszútávon ismét válást eredményezhet, de legalábbis elhidegülést. A Zolinak a munka, nekem a gyerekek. Mire felnőnek, a két élet olyan távol lesz egymástól, hogy esélyünk sem lesz közelíteni egymáshoz.

De mindemellett hogy ennyi minden dolgom van, nem érzem, hogy túl megbecsült tagja lennék akár a társadalomnak, akár a munkahelyemnek, akár a családomnak. A férjem azt mondja, hogy legyek türelemmel, meghozza majd a sok erőbefektetés az eredményét. Ő most ezt éli meg, most kezd kibontakozni.

Én, bár a munkahelyemen kibontakoztam, kézzel fogható, számszerűsíthető eredményeket értem el, semmi előrelépést nem tehettem, sem pénzügyileg, sem megbecsültségileg.

Szerintem a négy gyerkőc is egyfajta kibontakozás, legalábbis én büszke vagyok rájuk. Mindegyikükben annyi jó és pozitív dolog van, annyira hozzák az eredményeket folyamatosan, fejlődnek, okosodnak és aranyosak, mégis a társadalom (sőt néha a férjem! és barátok!!) részéről annyit kapok, hogy hangosak, zavaróak és sehova sem tudunk hatosban menni, mert pénzünk nem marad rá., meg persze úgy néznek ránk mint a véres rongyra és sajnálkoznak, hogy az idióták. Persze azt elfelejtik, hogy az én gyerekeim fogják az ő nyugdíjukat előteremteni alkalomadtán. Tehát innen nem jön megbecsültség (innen nem is várom igazándiból).

A családon belüli megbecsültség? Az talán így szűk családi körön belül meglenne, ha nem lenék ennyire megkeseredve, hogy már a gyerekek kedves szavainak, a bújásuknak, a dicséreteiknek sem tudok annyira örülni. Talán, ha lenne egy kis szabadságunk a Zolival, akkor jobban értékelnénk egymást, azokat, amiket egymásnak mondunk, mert nagyon sok szép van az érzéseinkben, az érintéseinkben és a szavainkban, de a folyamatos alkalmazkodásban és sietségben szinte fel sem tudjuk fogni. 

A tágabb család részéről már nem várok semmit, patt helyzetben vagyunk és reménytelennek látom a jövőt. 

Szívem szerint elmennék külföldre a gyerekekkel, hogy ne is számíthassak senki segítségére és semmiféle megbecsültségre, hogy nulláról kezdhessük mint négy gyerekes család. Akkor legalább nem fájna, hogy nem vagyunk megbecsülve, csak egy puszta tény lenne. 

Mint mikor elváltam. Ha már nem akar a család része lenni, akkor legalább ne fájjon , hogy nem az. Ugyanezt élem most: ha már nem segítenek abban, hogy kettesben lehessünk, akkor legalább legyenek olyan messzire, hogy ne is várhassam el. Betelt a pohár megint...

Advent a gyerekekkel

Mivel egy nem túl hagyományőrző család volt a gyerekkori családom, így nem sok emlékem van az adventről. Azonban amióta önálló döntésre képes vagyok, az engem körülvevő hagyomány őrzőbb barátoknak köszönhetően, én is készítek adventi koszorút. Az elsőt még 16 évesen készítettem a Kazimir Ildi barátnőmmel. A Libazsúron (hittan Johannánál) mindig gyújtottunk gyertyát, és nagyon szerettem azt a fajta hangulatot.

A gyerekekkel is vasárnaponként gyertyát gyújtunk, sőt  már ott tartunk, hogy az adventi csoki nem is a csokiról szól, hanem a gyertyagyújtásról és a sötétben éneklésről és beszélgetésről. Persze folyamatosan hülyéskednek és szövegeket költenek az ismert dalokra, de mégis együtt vagyunk, vidámak vagyunk és ez jó érzés mind a hatunknak. Esténként pedig a Képes Bibliából olvasok fel részeket nekik, amit még a Csucsu is áhítattal hallgat, pedig nem hiszem, hogy túl sok mindent ért belőle (néha én sem tudom követni :)))) 

Pannika már ebbe nő bele, számára ez már természetes és remélem, hogy mind a négy gyerek számára szép emlék lesz az esti gyertyagyújtás és éneklés :)

Templombúcsú volt ma - Szent Lipót ünnepe

Végre eljutottam a délelőtti misére, mert az utóbbi időben a családi életünknek köszönhetően mindig úgy jött össze, hogy csak az esti félórásra sikerült elmennem. És ma ünnepeltük a termplomunk védőszentjének napját. Ma volt tehát a nagy templombúcsúnk ünnepe.

Szent Lipótról ezt másoltam át a wikipédiából:

"III. (Szent) Lipót (1073-1136. november 15.) osztrák őrgróf (1095-1136) Ausztria, Bécs, Alsó-Ausztria és Szent Flóriánnal együtt Felső-Ausztria védőszentje. II. Lipót és Formbach-Ratelnberg Ida gyermekeként látta meg a napvilágot 1073-ban. Kétszer házasodott meg. Első felesége valószínűleg a von Perg családból származott és 1105-ben halt meg. Második felesége, Ágnes V. Henrik német-római császár özvegy nővére volt. Ez a kapcsolat a Száli-Frank dinasztiával megnövelte a Babenberg-ház jelentőségét. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy Ágnes nagy befolyással bírt előző házasságából származott fiára, a későbbi III. Konrád német-római császárra.

Lipótot "Princeps Terrae" (durva fordításban "a föld hercege") névvel is illették területi szuverenitására utalva. Fokozott figyelemmel kísérte az 1125-ös császárválasztást, de tekintélye egyre inkább csökkent. III. Lipót a városépítésről és az ország fejlesztéséről is ismert. Többek között az ő nevéhez fűződik Klosterneuburg alapítása is (1108). Erről az eseményről szól az a legenda amely elmeséli, hogy Szűz Mária megjelent a őrgrófnak és elvezette arra a helyre, ahol megtalálta felesége egy évvel korábban elvesztett fátylát. Ezen jelenés tiszteletére emelte azon a helyen Lipót a klosterneuburgi monostort. Később a települést kiterjesztve, itt rendezte be a központját is.

Monostorokat alapított még Heiligenkreuzban, Kleinmariazellben és Seitenstettenben, amelyet nagyrészt egy hatalmas kiterjedésű erdőség vesz körül. Ezen egyházépítő munkája eredményeként avatták szentté 1485-ben.A városfejlesztés támogatásának tipikus példája Bécs, Klosterneuburg és Krems. Az általa alapított klosterneuburgi monostorban temették el. Koponyáját egy díszes ereklyetartóban őrzik, egy főhercegi koronával a homlokán. Névrokona I. Lipót német-római császár uralkodása alatt lett Ausztria védőszentje Szent Koloman helyett."

Az ünnepre való tekintettel Dr. Kuminetz Géza rektor úr tartotta a misét, és elég szépen és ékesen beszélt Lipót érdemeiről a prédikációban. Kitért a politikusi pálya felelősségére is meg az egyéni ember felelősségére is. A Ferencvárosi férfikar énekelte Sirák Péter orgonaművész kíséretével az állandó miserészeket, mi pedig mint Szent Lipót Schola énekeltük a változó részeket és a felajánlási éneket. Jó volt...

Márton napról gondolkodva...

Közeledik Márton nap és én idén már végre szeretném tudni, miről is van szó: "a november 11-i Márton nap zárja le a népszokás szerint az éves gazdasági munkákat, kezdetét veszi a természet téli pihenő időszaka, e napon kóstolták meg az újbort és vágtak le először tömött libákat. Napjainkban ebből  leginkább a márton napi liba fogyasztása maradt fent. A naphoz azonban Szent Márton legendája is kötődik" (http://www.tutitippek.hu/blog/marton-nap.php) Fontos még róla tudni, hogy a Karácsonyt megelőző 40 napos böjt előtti utolsó nap, ezért van nagy lakoma! 

A gyerekek ovijában minden évben (Olki 9 éve volt kiscsoportos) kapunk meghívót egy kedves rendezvényre, a Márton napi sétára a Gádor utcai iskola szervezésében. Még egyre sem sikerült eljutnunk, pedig 9 éve mindig kapjuk az értesítést és a gyerekek elkészítik a kis Márton napi lámpásukat. Néhányszor már volt úgy, hogy megyünk, de mindig közbejött valami (általában terhes voltam vagy szoptattam vagy beteg volt valamelyik gyerkőc :)). Idén nem szeretném kihagyni.
Valahogy úgy fordult velem a világ, hogy kezdenek fontosak lenni nekem a hagyományok és kezdek értéket látni olyan dolgokban, amikben korábban nem. Lehet, hogy a válás miatt és hogy a Zoli lett a férjem? Lehet, hogy azért, mert elmúltam 30 éves? Nem tudom, de számomra is meglepő, ahogy fordulok egyre jobban az engem körülvevő világ felé a saját belsőm elemzése helyett. Talán kezdem megtalálni azt a fajta egyensúlyt legbelül, ami végre nem vonja el a figyelmemet az élet örömeiről és engedi, hogy örüljek az apróságoknak is. Egyre jobban tudom szeretni a gyerekeimet is (hú de gonosz vagyok, hogy ezt így leírom, de igenis! minden szeretet fokozható és mindig lehet fejlődni emberileg!!!), egyre szívesebben foglalkozom velük (gáz egy négygyerekes anyától az ilyen vallomás?), egyre inkább kezdek belső késztetést érezni arra, hogy tartalmasan töltsem velük az időt. Valahogy kezdek megkönnyebbülni, mintha idáig egy hatalmas terhet cipeltem volna és azt levethetném a vállamról. 

Ezt a házi munkán is érzem. Kezdem a magaménak érezni az engem körülvevő környezetet, kezd leszakadni rólam a magamra épített védelmi rendszer és kezdek igazán kötődni. Kezdek kedvet érezni ahhoz, hogy szebbé varázsoljam a környezetem és kezdem azt érezni, van teljes élet egy válás után. Ennek köszönhető szerintem az is, hogy most Márton napi szokásokról gondolkodtam. 

Márton napról itt lehet összefoglalóan olvasni: 

És hogy mi mit fogunk csinálni Márton napon? Hát nagy valószínűséggel nem tudok liba lakomát csapni, mivel egyrészt nem szeretik a libát a gyerekek, vagyis örülök, ha a csirkét megeszik egyáltalán, illetve nem hiszem, hogy anyagilag megengedhetjük magunknak, bár még nem néztem után a libacomb áraknak. Minden esetre azért a felvonulásra elmegyünk és együtt fogunk világítani a többi emberrel  (hiszen a kis lámpás "a jó cselekedeteket jelképező fényt kívánja eljuttatni mindenkihez") és együtt kezdjük a készülődést a természet téli pihenőjére...

Aktív nap :) kanasztával

Egész aktív napunk volt végre, viszonylag kevés magvas gondolattal, de annál több vidámsággal :)

A délelőtt lanyhán telt, tele munkával és izgalommal, de ezt most felejtsük is el. Ebéd után Apuci elment dolgozni, Mackócskát pedig megpróbáltam letenni aludni, amíg a fiúk békésen TV-ztek, de természetesen akkor csörgött a telefon, amikor már elaludt volna, így felriadt a kis tündér és már kezdődött is a délután, munkának annyi volt. Szerencsére apu hamar hazaért, így tudtam dolgozni megint, és utána mint aki jól végezte dolgát (hehe) elmentünk sétálni. A gyerekek nagyon megleptek, mert annyira figyeltek minden apró dologra, minden rezzenésre a természetben, a házak felépítésére, választottak részleteket, hogy mi tetszene, ha nekünk is olyan lenne. Olyan kedvesek voltak, hogy elfeledtették a korábbi gondolatomat, miszerint nekünk minimális esélyünk sincs érvényesülni ebben a világban ennyi gyerkőccel és sosem lesz olyan házunk, amilyet szeretnénk és nem tudjuk sosem megadni a gyerekeknek mindazt, amit pedig annyira jó lenne! Elfelejtettem minden rosszat és boldog voltam, mint ők!

Szerencsére amikor hazaértünk egy kis munka volt csak hátra, hogy be tudjam fejezni a dolgaimat, és már kezdődött is Nagypapával a tegnapi kanasztaparti befejezése. Régi szép időket idézte és olyan öröm volt látni, hogy Nagypapa is élvezi (tényleg csak egyszer kapott majdnem gutaütést a férjem játékától :))) Persze jól elvertek minket Olkival, így ha talán a jövőben ismét lesz színházmentes napja a Nagypapának, megint tudunk egy jót kanasztázni!!!

Halloween, Halottak napja, Mindenszentek, mi micsoda???

A wikipédia szerint a halottak napja november 2., a mindenszentek november 1. Az angolszász országokban a Mindenszentek napját megelőző este a Halloween, azaz október 31. Most már nálunk is.

 No, csak rendbe raktam a gondolataimat.

A Facebook-on az ismerőseim lelkesen osztják meg a tökfaragó élményeiket, a tökös dekorációikat és minden egyéb élettel teli és vidám dolgot. Egészen kedvet kaptam én is ahhoz, hogy csináljunk valamit a Gyerekekkel, de úgy tűnik lemaradtam róla... majd talán jövőre időben "ébredek" :)

 Forrás: facebook

 Forrás: Hobbyművész

Google linképítés égi szinten :)))

Ma egy kedves barátnőmmel beszélgettem, akinek mélyponton van a házassága. Szerencsére van végre kiút a válságból, mert mégis szeretné visszacsinálni, csak most a férje sértődött meg. Nagyon drukkolok nekik...

Múlt héten pont ezért a barátnőmért imádkoztam, azért, hogy boldog legyen ő is és a kislánya is és eszembe jutott az esküvője is (én voltam a tanúja).

Valahogy úgy mehet ez, mint a google linképítés (ott minél több hiteles link mutat egy oldalra, annál előrébb kerül a google-ban), minél több hiteles ima száll fel egy emberért, annál valószínűbb, hogy Isten meghallgatja az imát :)

Úgy érzem, mostanában nem csak egyedül én imádkoztam ezért a családért...

Munkám, avagy az Online Marketing

Ma egy bizonyos körülmény folytán más megvilágításba került magam számára is a munkám. Egy beszélgetés közben felmerült, hogy mennyire önállóan is végzem a munkám, és bár az eredmények engem igazolnak, túlzottan önálló vagyok. 

Önállóság vs. függés - szubjektív

Ez ébresztett bennem gondolatot. Hiszen aki a weben dolgozik, hogyan is lehetne önálló? Az én életem arról szól, hogy kielégítem a különböző csoportok igényeit. Van egyszer a főnököm igénye, van a kollégák igénye, van az olvasók igénye, van a vásárlók igénye és nem utolsó sorban van a saját igényem. Összesen ennyiféle igénynek kell megfeleljen a munkám: legyen szép, informatív, legyen jó a honlapok látogatottsága, legyen jó a webshop forgalma, legyen fent minden újdonság, hír azonnal és legyen minden profin megoldva, gördülékenyen és mellesleg még a gugliban is jó helyen legyünk + minderről írásos bizonyítékot is szolgáltassak nem csak magamnak. Ettől még önálló vagyok, de mégis függök. Függök a statisztikáktól, az emberek véleményétől. 

Szubjektív - munkapiaci önmeghatározásom

Valahogy megakadtam ebben az egészben. A munkahelyem nem motivál a fejlődésre. Hiszen az adatok fejlődése ellenére még mindig ugyanott tartok, ahol 2 éve: oldjam meg, ha van ötletem, no irányítás, csak a felelősség. Most szeretnék már végre újabb fogásokat, dolgokat tanulni, profi emberek irányítása alá kerülni. Persze nem nagy ördöngösség ez az egész online marketing, hisz itt is az EMBER van a középpontban, de ettől függetlenül van még mit tanulnom, és szeretném is látni, hogy csinálják a profik. Szeretném tudni, hogyan működik ez a nagyvilágban, hogy lássam, mit érek. Sajnos jelenleg bele vagyok szorítva egy szerepbe, ami nem én vagyok... még. Én pontosan tudom, hogy jelenleg mi és ki vagyok. Most csak egy szempont: munkapiaci szempontból én a lelkes, örökké tanuló, önálló gondolatokkal is rendelkező lojális személy vagyok. 

Célom

No mindegy, a héten kiderül, mit tartogat számomra a jövő... Szeretnék még magabiztosabb lenni a megszerzett tudástól. Még önállóbb? Nem hiszem, inkább tényleg csak TUDNI szeretnék dolgokat, hogy jobban szolgálhassam a körülöttem lévők érdekeit (felhasználó, főnökség, kollégák), mert én akkor vagyok elégedett.

Asztmás tünetek, megfázás, köhögés - Pannika beteg

Tünetek, előzmények

Már vasárnap éreztük, hogy valami nincs rendben az Angyalkával, annak ellenére, hogy tökéletesen jó kedvű volt, jó volt az étvágya is és szépen elvolt egyedül is, ha épp úgy tartotta kedve. Azonban szárazan köhögött, ami mögött azért sejteni lehetett egy hatalmas mennyiségű letapadt váladékot. Tegnap reggel is csúnyán köhögött, de még nem voltunk teljesen megijedve, csak mondtuk, hogy majd levisszük orvoshoz délután. Azonban délutánra teljesen elkedvetlenedett a kis Tündérkénk és már szinte csak a Zolin lógott, aludni is csak egy órácskát aludt, majd felsírt és ugyanolyan bágyadtan folytatta a napot. A légzése nagyon hurutos volt és ziháló is kicsit, néha már sípolt is, de nem ijedtem meg (annyira), mert tavaly novemberben is volt ilyesmi és az antibiotikumtól rendbe jött két nap alatt. 

Dokinál
Azonnal megszerveztem az orvoshoz menést, mivel Leónak még házija is volt (múlt héten ő volt egy picit beteg) Vilikéért is menni kellett, de Anyuék elutaztak, stb. Tehát háromnegyed négyre odamentünk, de persze már voltak előttünk vagy öten. Azért végül sorra kerültünk és a doktor bácsi a légzéséből tüdőgyulladásra következtetett, amitől halálra rémültünk (bár be van oltva Angyalhaj H1N1 ellen) és irány a röntgen. Zoli gyorsan feljött az oviba Vilikéért Leóval, majd visszajöttek, miközben a Leót leadták hittanra.
Röntgenen

Mindeközben mi Pannibabával, aki hihetetlen aranyos és kedves, bár nagyon bágyadt volt, elmentünk a röntgenre. Annyira hálás vagyok a humorérzékemért és rugalmasságomért (bár a röntgeneseknek kéne annak lennie!!!), mert így mosolyogva és csak pár visszaszólással viseltem az igen-igen bunkó és kifejezetten rosszindulatú, cigaretta- és fokhagymaszagú röntgenes néni (alias Banya) szövegeléseit, hogy "Jaj de hisztis a Kicsike!" vagy "Fogja már Anyuka rendesen azt a gyereket" - miközben a könyökömmel nyomtam le szegényke csípőjét, hogy ne forduljon ki és közben tartottam a vállacskáját is az én édes babámnak, a banya meg még a fejét sem tudta normálisan megtartani (homlokára kellett volna tennie a kezét - Esze Banya!). Persze volt még egy távolról bekiabálós drukkerbanya is, aki búcsúzóul azt mondta, hogy "Nem szabad hagyni Anyuka az ilyen hisztit, mert komoly helyzetekben nem tud majd mit kezdeni a gyerekkel." Mondtam magamban, hogy "én is ezt szoktam mondani a Zolinak, hogy néha muszáj keménynek lenni a Babával, hogy szót fogadjon, amikor helyzet van", de jelen esetben fel kellett mentenem a kicsikémet, mert valóban alig kapott levegőt és valóban nagyon beteg és elesett volt. Utólag is kívánom a beképzelt röntgenes banyáknak, hogy egyszer kapják el a büdös UFÓ-k őket és röntgenezzék meg őket egy náluk 50x nagyobb géppel úgy, hogy még üvöltöznek is közben félig idegen nyelven, hogy "Rossz Banya, nyughassál már csúnya rosssz Banya!". Természetesen volt egy jó röntgenes asszisztens is, aki odajött, megsimogatta szegény ziháló tündérem buksiját, odaadta neki a cumisüvegét és jobbulást is kívánt nekünk. Hálás köszönet érte ezúton is.
Mondanom sem kell, hogy értékelhetetlen lett az eredmény, de azért visszamentünk a dokihoz.
Dokinál 2. forduló
Visszamentünk az orvoshoz és az orvos újra meghallgatta, már annyira nem volt megijedve szerencsére, így mi sem Angyalkával. Pannika is végre felébredt rendesen és már nagyra nyílt szemecskékkel nézte a dokibácsit, még dumálgatott is pár szót. Újra hallgatózás, majd jöttek az instrukciók. Azért kíváncsi lennék, hogy egy kevésbé olvasott és szellemi munkához egyáltalán nem szokott anyuka hogyan jegyzi meg a rengeteg instrukciót? Kaptunk 5 fajta gyógyszert 5 fajta instrukcióval, amiket sikerült az izgalom és Pannibaba öltöztetése közepette megjegyeznem.
Gyógyszertár
A gyógyszertár kellemes meglepetés volt - kezdetben. Alig voltak, elkezdtem kiváltani a gyógyszereket, és boldogan láttam, hogy már négy be van ütve és még alig egy ezrest kell fizetni. Sajnos jött az ötödik, a kúp, ami csak négy darabos, basszus a négy darab kúp (Rectodelt), majdnem 2000 Ft volt! Belegondoltam, hogy mondjuk múlt hónapban egy ilyen plusz 3-4000 Ft-os kiadás sírásra késztetett volna a gyógyszertár közepén, még jó, hogy ebben a hónapban egy picikével jobban állunk végre.
Otthon - Anya az elszánt és kegyetlen gyógyszeradagoló
Otthon az instrukcióknak megfelelően beadtam a gyógyszereket, aminek Pannika nagyon nem örült, férjem (Életem Virága) pedig rettentően aggódott elszánt kegyetlenségem miatt. De amikor látta, hogy a gyógyszer beadás után visszaváltozok az ő szelíd kis feleségévé és gondoskodó Anyává, eltűntek a felhők a homlokáról. Azért elhiszem neki, hogy ijesztő voltam a nagy inhalerrel és a puffal a kezemben, nem beszélve a Nurophenes "fecskendőről", amit a szirupos gyógyszer adagoláshoz használok a gyerekeknél.
A Leóból még kicsikartam a házija végét, a Gyerekeket megfürdette a Drágám, majd vacsiztunk (Pannika szépen evett) és tentéztünk. Pannimaci átaludta az éjszakát!!!

Gazdasági válság - a szerelem mindent legyőz!!!

Ma gondoltam végig először, hogy a mi kis életünkbe mit hozott a gazdasági válság. Az amúgy sem egyszerű helyzetben kötött házasságunk első évében ért minket a gazdasági válság híre, közvetlenül Pannika születése előtt. Egyáltalán nem ijedtem meg a dologtól, bíztam a saját erőinkben és hogy úgyis tudunk takarékoskodni, sőt, kicsit örültem neki, mert hogy talán rábírja az embereket arra, hogy annyit költsenek, amennyit tényleg szükséges. Ilyen szempontból remélem sokaknak helyrebillentette az értékrendjét a válság. 

De aztán jöttek a jelek, hogy ez nekünk sem lesz zökkenőmentes. Oké, hogy megfogtuk a költségeket, kevesebb felvágottat vettünk, nem iszunk semmilyen üdítőt, csak néha szörpöt és citromlevet, nem tudunk túrórudit, gyümölcsjoghurtot, pudingot venni, nem tudunk kirándulni menni túl messzire az otthonunktól, mert a BKV és a benzin is rohadt drága ennyi emberre, nem tudok magamnak semmilyen ruhát venni, abban járok, amit Anyuéktól kapok, moziba sem tudunk menni, mert drága, nem tudunk és nem tudunk és nem tudunk. Tehát lassan két éve ha azon gondolkozom, hogy hogy tudnánk szebbé tenni az otthonunkat vagy hogy tudnánk még több mindent csinálni együtt, elég hamar eljutok odáig, hogy nem tudunk.

Az egyik oldala, tehát, hogy drágább lett az élet, ez egy szempont, egy pofára esés.

A másik szempont a munkahelyem. Végigdolgoztam az elmúlt két évet Pannika mellett., 4 órás  fizetésért  itthonról, napi 6 majd 8 órában. Felvirágoztattam az internetes kommunikációt, minden adat engem igazol. Gondoltam, ha ilyen jól dolgozom és ilyen szépen igazolnak engem a számok, akkor ha visszajövök tárt karokkal fognak fogadni és talán majd egy normális, a munkám színvonalát tükröző fizetést kapok. Ehhez képest a főnököm első körben azt mondta, hogy visszavesz 6 órában, a régi fizetésemnél kevesebbért, pedig pontosan tudja, hogy mennyit dolgoztam és mit vittem véghez. Miközben mások jóval magasabb fizetésért nem csináltak szinte semmit és még minimálisan sem vállaltak felelősséget a tetteikért. Amíg jól mentek a dolgok, addig más alig dolgozott, csak tartotta a markát, én pedig becsülettel dolgoztam. tényleg kevés fizetésért. Most pedig: mások nemtörődömsége miatt megint csak megszívtam ,.Szerencsére a főnököm már másnap hívott, hogy emel a fizetésemen. Sajnos a seb az seb, a fájdalom az fájdalom. Majd kinövöm ezt is. 

Nem csak a csúnya-gonosz-nemtörődöm, becsületes munkát nem ismerő emberek szívják meg a válságot. Pofára esés kettő.

Eszünkbe jutott még tavaly, hogy el kéne adni a házat és új életet kéne kezdeni Anyuékkal valami szebb, nyugisabb helyen. Arra gondoltunk, hogy Anyuék életének (+ az én életem eddigi) a munkája csak ér egy bizonyos összeget, a számok is alátámasztották ezt még tavaly. Aztán persze kiderült, hogy a válság miatt a ház a kétharmadát éri (talán???) annak, amit mi gondoltunk, meg amúgy sem mozdul a piac, úgyhogy lemondtuk a tervünkről, ház iránt sem érdeklődött senki.

Nincs mozgásterünk, a ház, amiben élünk és költöttünk rá, felújítottuk nem ér semmivel sem többet, mint az egész hajcihő előtt. Csökkent az ingatlanunk értéke és mivel nincs megtakarítható pénzünk, nem tudjuk rendesen karbantartani. Pofára esés három.

A házunkon mindemellett van egy bizonyos összegű jelzálog hitel, persze svájci frank alapon. Nem mi vettük fel, fizeti is rendesen a két bátyám (vagy egyik + Anyuék...), nincs ezzel semmi gond, (vagyis van, azoknak, akik fizetik) de ha belegondolok, hogy bár fizetik vissza a pénzt hónapról-hónapra évről-évre becsületesen mégis egyre többet és többet kell fizetniük és még arra mutató jelek sincsenek, hogy egyszer majd kevesebbet kelljen fizetniük vagy hogy van valahol egy felső határ, akkor kiráz a hideg. Nem beszélve arról, hogy ezek mind fantom pénzek, csak az egyik tesómnál van nyoma, hogy átment a kezén ekkora összeg.... Erre is megoldást jelentene a ház eladása és a hitel visszafizetése. De a fentiekből látszik, hogy amíg nem mozdul az ingatlanpiac, addig ezt is nyugalommal kell viselnünk.

Svájci frank alapú jelzálog kölcsön... pofára esés négy, bár nekünk csak közvetve...

Hogy ez mind milyen hatással van egy bimbózó szerelemre, amit három majd négy gyermek  (+ volt férj)  asszisztálásával próbálunk virágba szökkenteni?

Majdnem porfára esés öt, de szerencsére mégsem, mert a szerelem legyőzi a gazdasági válságot :)))

12 éve...

12 éve született Olivér 3680 grammal és 57 centivel. Gyönyörű volt, rózsás és egészséges. Fájt, de megélrte :) Életem egyik legcsodálatosabb napja volt, az egész időszak, ami utána következett, Olki kb. 9 hónapos koráig életem legdicsőségesebb időszaka. Most visszatekintve, azóta sem voltam olyan büszke és kiegyensúlyozott, mint akkor. Tudtam mindig (a napirendnek köszönhetően, amiben hittem akkor még) mit kell tennem, az ösztöneim súgtak, semmi nem vonta el a figyelmemet, maximum az, amikor a férjem részegen jött haza vagy nem jött haza (még mobil sem volt akkoriban) és Csepel különböző zugaiban kellett felkutatnom. Mindenesetre akkor voltam utoljára igazi harmóniában magammal, mert az Olivér tökéletes volt, akárhová mentünk mindenhonnan megerősítést kaptam, büszke lehettem rá, az első pillanattól kezdve olyan volt, mint egy igazi mintagyerek. A doki (Szamosfalvi) először kéthetente, majd havonta jött és én örültem neki, mert mindig megnézte és büszke lehettem rá, és nem zavart, hogy pár ezrest oda illik adni, mindig kitakarítottam, amikor jött és mindig bezsebeltem a biztatásokat és odafigyelést. Az, hogy nem voltam depressziós, ennek is köszönhető.

Adódik a kérdés, a többi gyerekkel mi volt más? De erről majd máskor :)

Most inkább még Olkiról: nagyon aranyos kis újszülött volt, majd csecsemőnek is kiegyensúlyozott volt, nagyon sokat foglalkoztam vele, csodálatos élmény volt szoptatni, és akkor még nem merített ki annyira az éjszakázás, mert másnap egy pici lakás várt, egy kibírható napirend, a főzésen és takarításon kívül nem volt más dolgom. A főiskolán halasztottam, hogy csak Ő legyen nekem. Nagyon szép időszak volt, és ennek is köszönhető, hogy Olivért még most is ugyanúgy tudom szeretni, mint amikor ismerkedtünk és ő is nagyon szeret engem. Minden szeretet más, személyre szabott. Olkinak nem kellett soha annyi bújás és simogatás, neki intellektuális ingerek kelettek, a Leónak viszont pont a bújás és simmogatás a rendkívül fontos. Vilikének és Pannikának mindkettő, de talán pont azért, mert rájuk kevesebb idő jut a többi rosszaság miatt.

No de visszakanyarodva 12 évvel ezelőttre. Talán még aludtunk Olivérrel, mert hajnali negyed négykor született meg és fáradtak voltunk. Nem fájt szinte semmim, a szoptatás elsőre is már elég jól ment. 9-en voltunk egy szobában (saját fürdővel!!!) és a babákat elvitték, hogy aztán szigorú rend szerint 3 óránként visszahozzák. Mennyivel jobb volt kipihenten szoptatni majd hazamenni, mint a többiekkel, akiket már szinte el sem vittek. (Old meg a WC-t és a fürdést, alvás???. mi az? ahogy akarod...) Akkor még volt egy rendje  a dolgoknak, de aztán ebben is beköszöntött a liberalizmus, aminek köszönhetően a csecsemős nővéreknek jobb lett (talán) az éjszakájuk, nekünk Anyukáknak viszont nehezebb. Tudom, illik sírni, ha elviszik a Gyermeked, de én nem sírtam. Boldog voltam, hogy van rendje a dolgoknak és fokozatosan válhattam Anyává. Vártam a Babámra, ha elvitték, így könnyebben alakult ki a kötődés, mint például egy kialvatlan éjszaka után, fájó mellel, a néha labdányira összeugró méhemmel, a gátsebről ne is beszéljünk (l. majd Leó, Vili és Panni-sztorikat a maguk idejében). Ja, és nem mellesleg lucskosan a vértől és az izzadságtól, ami a fájdalmaimnál is borzalmasabbá tette a hatást. Tehát számomra így volt ideális, hogy Olivért elvitték és visszahozták, vártam és közben tudtam emberhez méltóan enni és aludni és mosakodni, sőt, még néha telefonálni is kimentem (még nem volt mobil :). Tehát 12 éve arra ébredtem 10 körül, hogy hozzák és boldog voltam, hogy újra láthatom és büszke lehetek RÁ és MAGAMRA!

Már majdnem kész vagyunk a szobákkal!

Valamilyen csoda folytán az egész napos munka, főzés és gyerekezés háromszögébe még belefért egy kis időgörbület és sikerült majdnem készre csinálni a gyerekszobákat! Olki már a saját új kis szobácskájában szundizik, Pannibaba pedig egy nagyon-nagyon csinos kis sarkot kapott a fiúk szobájában, amit idővel gipszkartonnal le fogunk választani neki. Az sajnos több pénz lesz, mert a fűtést is bővíteni kell, de ha eljön az ideje, akkor úgyis meg kell majd csinálni :)))
A tapétázás nagyon szép lett, szinte nem is kellett korrigálni, Zoli pedig bevásárolt jó kis szegélyléceket, így még jobban feldobta a szép halványzöld tapétát. Persze az OBI-ban kifogyott a bordűr, így más fajtát kell majd a szoba másik részébe rakni, de talán így még jobban fog mutatni :)))

2009. augusztus 27. csütörtök - Terényi nyaralás

Reggel gyönyörű időre ébredetünk, így elterveztük, hogy strand és képtár lesz a program, de végül egy kis reggeli és Pityke őrmester után Balassagyarmat felé vettük az irányt. Sétáltunk keveset, majd megnéztük Csesztvén a Madách-emlékházat. Gyönyörűen rendben van tartva, tele van érdekes emléktárgyakkal, nekem például Madách bölcsője teljesen hátborzongató volt  és csodálatos egyszerre. A gyerekeknek pedig az volt érdekes, hogy könnyebben el tudták képzelni, milyen lehetett régen egy főúri család élete.
Kis családom Madách vihar által kidöntött kedvenc fájánál:

Csesztve után Balassagyarmaton ismét a Svejkben találkoztunk Nagyiékkal. Az én salátám mesteri volt :)))

2009. augusztus 26. szerda - Terényi nyaralás

A délelőtt békés játékkal (hintaverseny, homokozás, póker) telt, illetve Nagypapa tüzet rakott és lecsót főzött. Délután elmentünk sétálni és napoztam is.

A séta során megtaláltuk a szoborparkot, ahol megtalálható az ökumenikus harangláb is - a Gyerekek jól megmászták :)

Még odafelé menet megálltunk egy gémeskútnál, ami a faluházhoz tartozott és kiderült, hogy épp felújítás alatt áll és pár nap múlva lesz a megnyitója, meg könyvbemutató, stb.

Hazajöttünk, vacsiztunk, végül Ki nevet a végén?-t játszottunk a Nagypapával. A Pannika csak 1x ébredt fel, így remekül kipihentük magunkat :)

2009. augusztus 25. kedd - Terényben nyaraltunk

Most elkezdem bepótolni 1 évvel ezelőtti lemaradásomat, még jó, hogy akkor még ceruzával leírtam a dolgokat a gyerekek rajzolós füzetébe :))
Megérkeztünk Terénybe, de előtte Balassagyarmaton megebédeltünka  Svejkben. Nagyon finom volt az ebéd és a gyerekek is aranyosak voltak!

Amikor megérkeztünk, nagyon meglepődtünk, mert gyönyörű palóc házban fogunk lakni! Nem gondoltuk volna, hogy ilyen szép és kulturált otthonunk lesz 1 hétig. A gyerekeknek gyönyörű, emeletes ágyikójuk van!

Este lefeküdtünk, Pannika nehezen aludt el és éjjel 3x fent volt, de végül majdhogynem kialudtuk magunkat.
Ja! Majdnem elfelejtettem! Miután a büdös disznókat elaltattuk, sétáltunk egyet a csillagos ég alatt Apucival...

Felújítunk!!!

Hú, hát kemény napjaink voltak mostanában. Augusztus 20-án arra ébredtünk, hogy de jó lenne átköltöztetni Pannikát az új szobájába (tudniillik általában 2x keltik fel a lakótelepre hazaérkező hol részeg, hol csak vidám emberkék, ő pedig érzékeny a zajokra, a szobája pedig télen elég hűvös és szigetelni egy vagyon lenne, Olki viszont pont a meleggel küzd állandóan), Olkit pedig külön szobába. Édesemnek pedig eszébe jutott, hogy van még maradék tapéta és legalább a sobája egyik falát tapétázzuk le, hogy "otthon" érezze magát. Na persze ahogy szedtük le a régi tapétát, azt máris követte a parafázott burkolat majd az ablak körül és végül mindenhol leszedtük és elkezdtünk tapétázni. Az egyszerű kis helycseréből így hatalmas felújítás lett. És ez nem minden! A felújítás annyira megihletett minket, hogy nekivágtunk akkor már a Zseni helyének a rendezéséhez, majd  a kinti betonozásnak, sőt még a lenti fürdőszoba gipszkartonozásának is. Mostmár azt mondom, durva, mikre vagyunk mi ketten képesek sőt igazságtalan így fogalmazni, inkább így hatan, mert így vagy úgy mindenki kiveszi a részét!

Military park - a nagy leszedés :)

A péntekről szombatra virradó éjjel kegyetlen volt. Háztársaink fél négyig csapkodták az ajtókat,  buliztak röhögtek ormótlanul és berúgtak, természetesen. Ennek megfelelően vágtunk neki a napnak. Ja, és miden csupa sár volt, mert minden elázott az éjszakai viharban...
A reggelt kávézással kezdtük és találtunk egy szimpatikus helyet, ahol a Gyerekek játszhattak, amíg mi kávézunk. Főleg Pannikának voltak valók a játékok, de a Fiúk addig átmentek a játékterembe léghokizni :)

Szombaton, mint utolsó teljes napunkon elmentünk a rég kinézett Military parkba, ahol rengeteg járművet ígértek megnézésre és kipróbálásra, stb.

Amikor odaértünk, akkor már gyanús volt, hogy a belépő 5000 Ft felett volt és 3 év felett már fizetni kellett, így Pannin kívül mindenkinek csengettünk. Akkor azt is mondták, hogy pár száz forintért bele is nézhetünk a helikopterbe, stb.

Már akkor fejszámoltam, hogy nekünk a pár száz forint / fő az a minimum 1000 Ft és van bent egy rakás dolog, amit biztosan szívesen megnéznének a Gyerekek, így tutti még egy vagyont itt hagyunk, ha nem figyelünk. Így végeredményben csak egy tank volt, amire fel lehetett mászni, a többit távolról szemlélhettük, de így is érdekes volt.

Csak sajnos a leszedős mentalitás eléggé megviselte a balatoni túlköltekezéstől megtépázott lelkemet, így nem tudtam felhőtlenül élvezni, hogy az Olki egy AK47-essel pózol, Vilike pedig mindenre felmegy engedély és fizetés nélkül :))) (bár haragudni szoktam az egyéni akciói miatt, de most megbocsájtottam neki mindent) A tank szép volt, én is felmásztam rá, Pannika is élvezte a nagy árműveket. Szegény Leó volt talán, aki szívesebben megnézett volna mindent közelebbről is, őt végül is egy tanktúrával kárpótoltuk, ami 1000 Ft volt fejenként, és csak Pannikának nem kellett volna fizetni érte. Szerencsére volt annyink apróban.

Hát így telt a délelőtt, délután megpróbáltunk kaját szerezni, de valahogy nem volt szerencsénk, mert többórányi várakozás után megvettük életünk legszarabb lángosát, amit a Zoli aztán vissza is vitt.

Aztán jöttek a Zsuzsiék és a Zsuzsiék, még lementünk a partra egyet sétálni a hidegben, majd eljött az este és az alvás (???) ideje. 

Pannibaba és Olki helyet cserél:)

Tegnap hirtelen úgy döntöttünk, hogy Pannibaba és Olki helyet cserélnek, ezért elkezdtük átrendezni a szobát. Az egész úgy kezdődött, hogy felmentem takarítani és rájöttem, hogy amíg három fiú lakik egy szobában, addig itt nem lesz rend!!! Leküldtem Olkit mérőszalagért és elkezdtem méricskélni. Kimértem, hogy milyen kellemes, kicsi de tágas szobája lenne Olkinak Panni helyén és hogy Pannikát is egész jól el tudnánk szeparálni a tesóitól, ha Olki helyére kerülne, illetve télen nem fázna, Olkinak meg nem lenne melege a kis szobában. Így eldöntöttük, és nekiláttunk a költöztetésnek. Szépen elpakoltak a Gyerekek midnent a földről, eltoltuk a bútorokat, hogy felszedhessem a szőnyeget, mert Macikának a saját szőnyegét akartuk, amit Babakorában vettünk neki :) 

Aztán jött, hogy de ha már ideköltözik a Maci, akkor legyen olyasmi a hangulata a szobájának, mint a réginek, tehát akkor szedjük le a parafát. Végülis most úgy állunk, hogy majdnem az egész térfelén a kicsinknek le van szedve a parafa és feltettünk zöld tapétát az egyik falra. Mivel glettelni kellett, így nem is folytathattuk volna, de amúgy sem, mert elfogyott a tapéta :) Tehát ma este vagy holnap első dolgunk lesz bevásárolni az OBI-ban, hogy folytathassuk. Szép lesz, ebben biztos vagyok!

Türelemüveg - Egyedi ajándék palackba zárva

A férjem, mint tudja mindenki, aki olvassa a blogot, a vászonfeszítés mellett türelemüvegeket készít, azaz egyedi ajándékokként készíti őket, megrendelésre. Szerencsére az emberek nyitottak a szépre és a különlegesre, ezért mindig vannak megrendelések. Azonban az hihetetlen bosszantó, hogy egyedi ajándék címszó alatt rengeteg kínai kacatot lehet kapni, amire rányomtatnak valami egyedi szöveget, vagy géppel rágravíroznak, ergo egy egyedi betű nem lesz az egészen, hiszen minden megismételhető (most felejtsük el a platóni ideákat léccciiii:))! 

Azonban amit a Zoli csinál, az valóban egyedi, mert annál egyedibb és megismételhetetlenebb nincs, mint amit természet készít, jelen pillanatban a férjem csodálatos keze. Hiába törekedne, hogy megismételje, mindegyik darab más és más. A traktoroknál is mindegy más, hiába egy kaptafára készíti őket :)

Imádom, amikor rájön az alkotás és agyal, hogy milyen részletet, hogyan alkosson meg, milyen sorrendben és milyen darabokból álljon , hogy a lehető legnagyobb gond nélkül kerüljön bele az üvegbe. Már előre tudom, hogy gondolkozik, amikor este nem tud elaludni (pedig normális esetben csak lehunyja a szemét és már alszik is)  és már várom, hogy egyszer csak megszólaljon, hogy tudod, hogy fogom megoldani ezt és ezt? És akkor lelkesen elkezdi mesélni és már magam előtt látom a lehetetlen megoldásokat és mindent :)

Új lakók... és Szántódpuszta

A csütörtök éjjel elég mozgalmasra sikerült. Új háztársaink három lánytestvér és családja voltak, aminek következtében amint megérkeztek elkezdtek inni és dohányozni. Ezzel nem volt sok gondunk, mert néhány próbálkozás után sikerült őket rászoktatnunk, hogy csukják be az ajtót, hogy ne ömöljön fel a füst a szobáinkba. Ez volt azt hiszem Olki eddigi életében az egyik legromantikusabb este (bár nem tudom az osztálykiránduláson volt-e ilyen), mert Leóval közösen három másik gyerekkel (két lány és egy fiú) Hoteleztek:) Olivért kellően megzavarta ez a dolog, mert ettől fogva vagy magába zárkózó vagy feltűnősködő volt, de biztos, hogy nem normális :)))

Az Új Család végül is csak fél kettőig dorbézoltak, de mint később kiderült csak azért, mert kellően korán elkezdték... 

Péntek délelőtt átmentünk Zsuzsiért és Gegéért, bekötöttük a gyerekülésüket és útnak indultunk. Kőröshegy felé vettük az irányt, de mivel arra semmi nézhetőt nem találtunk (éjszakai vihar eláztatta az utat a kinézett várhoz, a Széchenyi kastély pedig zárva volt), elmentünk Szántódpusztára. 

Szántódpusztán a belépőre nem emlékszem, csak annyira, hogy nem volt egyáltalán drága :)))

Első utunk a lovacskákhoz vezetett, kiderült, hogy Zsuzsi szereti őket és ért is hozzájuk, így még én is közel merészkedtem :) legalábbis fotózni. A gyerekeknek tetszett, nevettek, mosolyogtak, simogattak, édesek voltak és még nem tudták, hogy mi vár rájuk... 

 

A lovacskák után egy érdekes helyre mentünk: akváriumnak hívták és Balaton élővilágát nézhettük meg benne. Nem csak a halak voltak érdekesek, hanem a körítés is. Látszott, hogy már 20 éve is ugyanezt láthattuk Anyuékkal, amikor itt jártunk (ha itt jártunk) és semmi nem változott, csak a halakat cserélhették le. Egyébként egész Szántódpusztán olyan érzésem volt, hogy egy teljesen más világ és hogy pusztuló világ. Kicsit borongós érzésem volt végig, akárcsak az idő. 

Ez után megtaláltuk a madárketreceket. Egy hatalmas hangárban voltak ketrecekben a különböző tanyasi madárkák bezárva, némelyik annyira megijedt, hogy akár horrorfilmbe is beillett volna mutáns madárnak: 

Aztért a Gyerekeknek örömet okozott, ha figyeltek, akkor még okos dolgokat is megtudhattak az ott lévő gazdák szavaiból. 

Pont a hangár mellett volt egy lakókocsis kajálda, ahol nagyon finom gyrost lehetett enni, csak sajnos valószínűleg az állatok közelsége miatt minden csupa légy volt. Még Vilikét is megzavarták az evésben, pedig ő aztán tényleg imád enni :) Épp ezért a kajálda mellett egy lepusztult "szoborhoz" ment, amiről később kiderült, hogy enyhén életveszélyes: 

Mivel egyre borúsabb lett az idő, átsiettünk a lovardához, ahol megnéztük a lovakat, volt IÁ szamár is, de sajnos rá nem lehetett felülni. Én szívem szerint kocsikáztam volna egyet, de hosszú lett volna a kicsiknek és el is kezdett esni az eső. A Fiúk azért lovagoltak egyet-egyet én pedig visszarohantam a kocsihoz az esőcuccokért.(Vilikéről csak videó van)

Végül visszasiettünk és hazamentünk. A Pannibaba aludt délután, mi pedig egy jót Hoteleztünk:) Délután megjött István is, még átjöttek hozzánk egy kis időre, majd mindenki ment aludni...

4. nap - Gokartozni voltunk :)))

Csütörtökön délelőtt lelkesen keltünk, mert megbeszéltük Zsuzsival és Istvánnal, hogy aznap gokartozni megyünk. Nem tudtuk még, hogy hány éves kortól lehet, így a kicsik is lelkesedtek :)

Azonban délelőtt még volt egy szomorúságunk, mert Zsuzsiék átköltöztek egy másik helyre, viszont az nagy öröm volt, hogy még maradtak velünk vasárnapig. Nagyon jól esett, mert tényleg kedves emberek és jókat tudtunk beszélgetni nem csak gyerekekről és tökre benne voltak minden programban, nyitottak voltak a világra velünk együtt :)

Délután a gyerekek alvása után aztán könnyedén megtaláltuk a helyet, de kiderült, hogy csak 140 cm-től lehet, így csak Olki és Apu próbálták ki. Olkinak nem ment valami tökéletesen, de élveztem nagyon, készült róla videó is, de azt majd Istvánéktól el kell kérjük  :) 

Apunak nagyon jól sikerült a gokartozás, a legjobb idejével harmadik helyen végzett, István lett a második. Apu és Olki is nagyon élvezte, csak kicsit drága volt (2500 Ft/8 perc), így egyszer 8 percet mehettek csak, viszont megfogadták, hogy néha lemennek ide a budafoki gokartpályára, mert nagyobb is és olcsóbb mint a balatoni :)

Most már csak a kicsit gokartozása volt hátra, mert szerencsére nekik is volt egy kis elektromos pálya. Mindketten kétszer mentek, és tök olcsó volt, ezért majdnem visszamentünk még egyszer a nyaralás alatt. Persze voltak ütközések, de a kezelőember nagyon barátságosan viselte.

Az este nyugodtan telt, még fotóztunk pár békát, akiket Vilike nagyon megszeretett, illetve megismerkedtünk az új lakótársakkal...

Első pisi és Olki csapvizet iszik!!!

A Pannibaba feszengett, majd nyügizett Apukája ölében. Apukája hamar összerakta a képet, mert a kék bili közelében voltak, így szabadon engedte islányát, aki ráült a bilire, mondta, hogy pisi-pisi és belepisilt!!!

A nap másik hatalmas történése - a pisilésen kívül -, hogy Olivér csapvizet ivott... Örök a csatározás közöttünk, mert én utálom a csapvizet, a Zoli viszont esküszik rá és szerinte felesleges ásványvizet venni :) Hasonló a csatározás a kakaóporon: ha én kalácsot eszem (havonta egyszer-kétszer), akkor nem tudom kakaó nélkül megenni. Zoli szerint viszont felesleges a kakaópor és a gyerekek igyanak üres tejet...

Nem akartam mondani drága uramnak, hogy érkezése előtt nem kakaó-kalács volt a reggelijük, hanem kenyér és tej vagy tej és chocapic vagy tej és sütemény és ő vezette be, majd most már felelős szülőként ő akarja elvenni tőlük :)))

3. nap Tihany és foci

A harmadik napot kipihenten és lelkesen kezdtük, így hát új barátainkkal nekivágtunk tihanyi kalandunknak. Az első sokk a révnél ért, hogy hiába igyekeztünk, mégis akkora tömeg állt sorba, mintha nem lenne baromira drága a rév, a második sokk az volt, amikor kiderült, hogy csak oda 2700 Ft lesz a kb. 8 perces utazás. No mindegy, a sorból kiállni nem lehetett volna, meg nem is akartuk, így felgurultunk a kompra, mint két évvel korábban, amikor Pannimacival a pocakban keltem át a Balatonon, amikor unokatesómékat látogattuk meg.

Tihanyban nehezen találtunk parkolót, viszont nagyon jót sétáltunk. Megnéztük, és minden tele van kínai gagyi hajómodellnek nevezett valamivel 490 Ft-tól 2000 Ft-ig, majd ezen a piackutatáson "fellelkesülve" a tihanyi apátsághoz indultunk. Útközben nagyon sok szépet láttunk, majdnem bementünk egy tájházba, de aztán csak nem sikerült odakeverednünk. Fagyiztunk, de valahogy kiskoromban sokkal jobban ízlett itt a fagyi. Az apátságba nem tudtunk bemenni, mert azért csak nem akartunk közel 5000 Ft-ot kifizetni, hogy aztán a Gyerekek tömegesen unatkozzanak vagy romboljanak a sok érdekes látnivaló között. Helyette sziklát másztak és hagyták, hogy Gege (új barátaink kicsi fia) lebirkózza őket :)))

Hát Tihany ennyi volt, hazaúton a büféből vettünk hamit (hamburger, sült krumpli, stb.) miután hazaértünk ismét nagy medencézés következett. Időközben Olivér bakonysárkányi haverja elutazott, így a család nekivágott a nagy focipálya felfedezésnek :)

Olki irányításának köszönhetően tettünk egy hegymenetes kanyart, de végül odataláltunk és rádöbbentem, hogy a fiam tényleg imád vetődni és én meg imádok focizni :)))
Hazafele cukrászdában ettünk, ami mindössze 2000 Ft-ba került, pedig volt somlói galuska, fejenként 2-3 süti, stb.
Otthon a Fiúk a Lányokkal Hoteleztek, amíg mi Apuval elaltattuk édes kismackónkat.
Véget ért a harmadik nap is...

Balatonföldvár négy gyerekkel 2. rész - Új Barátok

Eljött hát a második napunk, ami szépen indult, hiszen békésen megreggeliztünk, majd megismerkedtünk néhány lakótárssal. Köztük voltak későbbi barátaink is, egy velünk egy korú házaspár Pannival egy korú kisfiúval. Amúgy is kedvesek voltak, de miután megkérdeztem tőlük, hogy nem ébredtek-e fel a mi éjszakai életünkre, megnyugtattak, hogy nem nagyon és nincs gond és megértik, stb. tehát még inkább jó benyomást tettek ránk. Aztán szó szót követett és megbeszéltük, hogy együtt fogunk programokat csinálni. Ajánlottak egy jó strandot, ahol összefutottunk velük, majd némi kommunikációs csavar folytán ott hagytuk szegények vödrét és lapátját., amit Pannimacinak adtak kölcsön. Viszont nagyon jót ettünk a parti büfében. A gyerekeknek kicsit kicsi volt a gyerekmenü, viszont mi felnőttek kiadós kaját kaptunk és még finom is volt. Ami nagyon tetszett, az a 30 forintos szóda volt, amiből kancsóval kérhettünk egy litert. kicsit Olaszországot idézte, annyira gusztusos volt az egyszerű olcsó szóda a kancsóban. A Gyerekek persze mindenféle üdítőt ittak, de hát nyaralni mentünk, így megengedtük nekik. 

Majdnem elfelejtettem! Mivel Apucink papucsát itthon hagytuk (jeee, ez nem az én hibám volt, hiszen csak nem szedhetem le a lábáról, amíg el nem indulunk:)))), vettünk neki egyet a zöldsége és Csutak bútor közötti kis kipakolós helyen:)))
Egy körül visszamentünk a szállásra, mert beígérték a vihart, ami meg is érkezett hamarosan. Ahogy mentünk az autó felé, már cseperegett az eső, mire beszálltunk, már zuhogott. Pannikánk pedig elaludt közben, így elmentünk felfedezni a  sportpályát, amire Olki nagyon vágyott, hiszen focizni akart. Végül nem találtuk meg, de nem is volt gond, mert egy Bakonysárkányról érkezett fiúval jóba lettek és ketten elmentek focizni. A délután sétálással és játékkal telt, azt hiszem kicsit pihentünk is Férjurammal, mert Pannika a kocsiban alvás után is tovább szundizott az ágyikójában :)))
Az este már egész jól sikerült lerakni a Gyerekeket, így feltöltődve várt ránk a szerdai nap, ami elég sok izgalommal és történéssel telt...

Balatonföldvár négy gyerekkel 1. rész

Hétfőn még, mielőtt elindultunk, le kellett rendeznem néhány utolsó simítást a munkában, néhány telefon és email is elintézésre került - munkahelyi magyarsággal szólva (brrr. kiráz a hideg), Zoli is elvitte az üvegeit és végül csodák csodájára ebéd után elindultunk. Út közben bejött két megrendelés, nem is kicsik, de azért csak odaértünk Balatonföldvárra másfél óra autókázás után.

A hely a szokásos volt, de most fönt kaptunk két egymás melletti szobát, az üdülő egyébként csendes és kihalt volt (utolsó szép nap volt a héten, mert mindenki a Balatonban fürdött :))

Kipakoltunk, persze én hülye! bekapcsolva hagytam a munkahelyi telefonomat és persze, hogy felhívtak, de szerencsére az egyik legkedvesebb kolléganőm, így nem kaptam idegrohamot azonnal, csak amikor felfogtam az átadott infót. Végül erőt vettem magamon és elfelejtettem, amit mondott (ehhez kellett persze egy kétórás depressziós beszélgetés az éjszaka közepén a drága férjemmel).
A kipakolás után azonnal a medencézés következett, amit mindannyian élveztünk, én asszem akkor fürödtem utoljára :), majd elmentünk vadászni az Intersparba. Vettünk vacsorára és reggelire valót, majd vacsiztunk és letettem Macit aludni, gondolván, hogy ami otthon megy, azzal itt sem lesz gond. Persze hogy nem volt hajlandó elaludni és közben lakótársaink az alsó szintről elkezdtek olajban sütni valamit, aminek a csodás illata mind felszállt hozzánk, amitől persze kemény hányingerem támadt. Pannikát sehogy sem tudtam elaltatni, sőt a szokatlan helyzettől olyan állapotba került, hogy lementem és kijelentettem, hogy holnap reggel vonattal hazamegyünk, mert ezt nekem nincs kedvem nyaralás címszó alatt végigcsinálni.

Azért két óra kemény küzdelem után csak elaludt szegénykém, miközben már tesói is mind kidőltek, a szobát is sikerült kiszellőztetni és végül mi is elaludtunk. Hajnali háromkor azonban bekapcsolt a Kismackó vekkere és éktelen üvöltésbe kezdett, biztos felriadt, hogy nem otthon van :( Bevettem magunk közé és ott újra elszundított, de én már nem tudtam, így felültem a székre és gondolkoztam (Mackó közben letúrt persze az ágyról...). Erre persze szegény Zoli is felébredt, majd a már említett mély interjú nyomán csak kiderült, hogy a legnagyobb bajom a munkával van és vagy kikapcsolom a dolgot, vagy tönkreteszem mindenki nyaralását.
Innentől kezdve, kb. fél hat lehetett, csodálatosan aludtunk reggel fél tízig!!!!
Hát így telt az első napunk :)

Mindjárt indulunk!!! - kreatív hobbi akció, patchwork honlap, türelemüveg, stb.

Tegnap nagyon hatékony napunk volt, Zoli befejezett néhány üveget, én befejeztem a nagy Hobbytermék kiárusítást, már jött is 12 rendelés este 10 óta :))) Be is pakoltam 6 embernek egy hétre a ruhát, takarítottunk is, hogy tiszta szép otthonunkra jöjjünk haza, de még így is maradt mára elintézni való bőségesen!!! Azonban a nap végén megkaptuk jutalmunkat: este fél tízkor a Doktor Szöszi és a hobbytermék kiárusítás között félúton hívott Olki, hogy már Magyarországon vannak és nem sokára megérkeznek!!! Annyira örültem neki, Apu is mondta, hogy pont abban a pillanatban gondolt Olkira, hogy lemarad az indulás előtti izgalmakról és mennyire hiányzik. De hát végeredményben hazaért időben és - bár a bepakolásból részben kimaradt - az utazásból és az izgalmakból nem marad ki!!!

A patchwork honlapot nem sikerült elindítani, így az majd hazajövetel utánra marad, de én mosom kezeimet, a Dávid nem csinálta meg véglegesre a dolgokat.

Azért még persze van elintéznivaló, most raktam csak ki a patchwork-riportot, rájöttem, hogy mivel anonimra állítottam a hírlevélküldést, valszeg nem kapom meg a leiratkozós emileket (Zoli címével teszteltem), úgyhogy majd lesz anyázás, ha valakinek nem sikerül leiratkoznia, stb.

Mindegy, ezek a gondok már csak nyaralás utánra maradnak és én addig elfelejtem zűrzavaros életünket és élvezem a gyerekek és férjem társaságát...

Ja, és még be is kell vásárolni a DM-ben ebéd előtt, hogy ebéd után nyugodtan indulhassunk :))))

Most egy hétre elbúcsúzom, vár Balatonföldvár, ahol Pannimacival a pocakban voltam utoljára...

Megnyugtató számok :)))

31 éves vagyok, eddig kb.375 hónapot éltem a születésemtől fogva. Ebből a 375 hónapból 43 hónapot töltöttem terhességgel, azaz életem 11-12%-át. Szoptatással kb. 44 hónapot, ami szintén kb. 11-12%-a az életemnek, azaz összesen 23-24%-át az életemnek, azaz több mint 7 évet!!! terhességgel vagy szoptatással töltöttem.
Nem alvós hónapjaim száma pedig ha gyerekenként 24 hónapot számítok, akkor kb. 92 hónapot nem aludtam normálisan az életem során, ami szintén több mint 7 év, azaz eddigi életem több mint egynegyedében rosszul aludtam, ergo legalább kétszer egy éjjel felkeltem és szolgáltam és védtem.
A számok azért megnyugtatóak, mert így kicsit jogosabbnak érzem, hogy néha kiakadok a nemalvástól és a fáradtságtól :)))
Egyébként tudom, hogy ezek a számok semmik azokéhoz képest, akik sokkal több gyereket vállalnak és sokkal tovább szoptatnak. Minden elismerésem azoké az Anyáké, akik békésen, nyugodtan és derűsen tudják átvészelni a nem alvás, a folyamatos teljesítéskényszer és teljesítés és a rengeteg testi változás, súlyingadozás, hormonális zűrzavar világát, ami nálam mondjuk teljesen együtt jár az Anyasággal.
Na magvas gondolatokból elég egy időre, remélem legközlebb már a nyaralás izgalmait fogom ecsetelni :)

A beteljesült álmok a legveszélyesebbek??? - válás után szabadon...

Rendhagyó módon most nem a családi életünkről csak egy Férjemmel történt beszélgetésről írok. De nagyon fontos része a családi életünknek, mert meghatározza az egész jövőnket és hangulatunkat és végeredményben mindent, ami körülvesz minket. Tehát arról beszélgettünk, hogy bár a férjem a régi álmom megtestesítője: szerető férj, mintaszerű családapa, csodálatos ..., van különleges tehetsége is, miért érzem magam rosszul mellette olyan gyakran? Honnan ered ez a vissza-visszatérő rosszkedv és reménytelenség???
Hát ma sikerült azt hiszem közelebb jutnom az igazsághoz. De olyan banális, hogy biztos sokan a fejükhöz kapnak, hogy ezt meg minek írja le egyáltalán valaki. Nem érdekel, emlékezni akarok rá és tudatosítani szeretném magamban és mindenkiben, hogy A BETELJESÜLT ÁLMOK TÜKRÖT TARTANAK ELÉD... Most már nem tudom másra fogni az erőtlenségemet és gyengeségeimet, a hibáimat. Nincs mentség. Ha hiba van, annak én vagyok az oka, nem egy iszákos férj, nem egy szenvedélymentes kapcsolat, a nem létező szexuális élet, a nem eléggé szeretett gyerekek, stb. Nem lehet senkire sem rákenni, magamba kell nézni és erőteljesen megrázni magam, hogy igenis nekem kell változtatnom.
Szeretnék csapattag lenni, de nem vagyok az. Segítek mindenkinek, de csak azért, hogy ne kelljen ténylegesen együttműködni. Szeretek magamra vállalni mindent, de csak azért, hogy ne kelljen osztozni a sikeren. Inkább mint egy igásló mindent megcsinálok, csak azért, hogy megbecsüljenek. Önző vagyok, miközben önzetlenséget hirdetek. Más is van így ezzel?
A válásra visszatérve: nem bánom, mert - ha nem teljesül be az a hosszú-hosszú éveken át dédelgetett gyerekkori álmom, a férjem - más ember mellett maradt volna a vágyakozás és önbecsapás. Így viszont megkaptam a képembe a puszta és rettenetesen fájdalmas és ledöbbentő és kegyetlen igazságot: bennem is van a hiba...

Nyaralás előtt...

Egy hét múlva már Balcsi felé fogunk autókázni, de természetesen most tetőzik a munka és természetesen most van a legrosszabb idő. Viszont pont ezért reménykedhetünk abban, hogy jövő héten szép napsütésben és a rengeteg munka utáni megérdemelt pihenésünkkel nyaralhatunk egy jót édes kis gyermekeinkkel :)
Már most izgulok, hogy semmi ne maradjon itthon, pedig csak másfél órányira leszünk az otthonunktól és mindent hasonló áron lehet megvásárolni, mint itthon.
No mindegy, majd egy hét múlva már látni fogom, mit hagytam itthon :)))

Nem alvás, kimerültség, sok gyerek, stb.

A férjemnek a tegnapi nap volt élete legrosszabb napja, de én úgy érzem, ami neki a legrosszabb, az nekem az átlagos, csak épp én még feltöltődni sem tudok éjjel, mert a Pannibaba rendszeresen ébresztget... Persze nem szeretném, hogy a férjemnek is olyan átkozottul fárasztó legyen minden, mint nekem, de irigylem, hogy ő most édesdeden szundikál és a teste és lelke is felfrissül az ágyikónkban, miközben én a sorozatos kétóránkénti ébresztések és a sorozatos, mindennapos éjjeli szolgálat nyomán már nem tudok aludni, így lejöttem "gépezni". Hamarosan hozzálátok festővásznaink újbóli átszámolásához, leellenőrzéséhez, hogy mire felébred a család már kész legyek a munkával. Bár Murphy törvényei szerint, pont, mire belemelegednék, már meg fog jelenni valamelyik gyermek, aki vagy éhes vagy szomjas vagy csak bújni szeretne. Egy ideig majd még küzdök és próbálkozok, hogy befejezzem, amit elkezdtem, de úgyis a gyermek győz az ilyen helyzetekben a kis álmosan pillogó szemecskéjével, a bújásával, stb.
Tehát most már kezdek TÉNYLEG KIMERÜLNI!!! :) Mondom ezt minden héten legalább kétszer és általában ilyenkor még van rajtam vagy 100 lehúzható bőr, mint ahogy most is, de azért jól hangzik és néha jól esik panaszkodni.
Azért persze előfordul, hogy már nagyon nem bírom és egyszerűen fogom magam és Panni alvásakor én is ledőlök Chihirót nézni Csucsuval, aminek következtében jókat szoktam szundizni.
Egyébként rájöttünk tegnap a Zolival, hogy milyne egyszerű is lenne az életünk, ha nem akarnánk ennyire a Gyerekekkel és egymássla lenni, hanem a Zoli eljárna dolgozni én pedig itthon lennék mint békés gyedes kismama és "csak" a Pannibabával és Testvérkéivel foglalkoznék és vezetném a háztartást, stb. A vállalkozás egyelőre amit kitermel, el is viszi, a könyvelő felemelte a díját 5000-ről 15 ezerre, persze egyelőre csak 10-et fizettünk,/hó de azért így nyaralás előtt mégiscsak szíven ütött a 30 ezres számla, pedig nemrég fizettem nekik :(
Dehát nekik is nyaralni kell valamiből és később tuttira elárasztjuk annyi számlával őket, hogy valóban sok könyvelni valójuk legyen....
Na mindegy, már megint a kimerültség beszél belőlem, elvégre oly mindegy, mennyit kell fizetni, hiszen ahova báránykát adott az Isten, oda legelőt is ad, csak nekünk egyre kisebbet, pedig egyre több a báránykánk, valamit csak elszúrunk :))))

Kókuszvíz :)

Na, ma végre rábírtam magam és megkóstoltam hidegen is a kókuszvizet! Szerencsére a hideg tompítja az alapízét és egész finom így! Frissít és remélem jót is fog tenni. Mától fogva minden nap megiszom egyet, mert jót fog tenni a vesémnek. Amúgy is az elmúlt napok vidám-szomorú ünnepei (temetés és keresztelő) után nagyon jót fog tenni egy kis tisztítás. Keresztanyu, ha olvasod, írhatsz pár sort nekem a kókuszvíz hasznáról, akár megjegyzésben is, hátha más olvasókat is érdekel a jövőben, vagy küldj egy jó linket és felteszem!!!! :)

Pannika mai nagy mondása :)

Ment valami reklám a TV-ben, amiben Claudia Schiffer volt a főszereplő, erre Pannibaba a TV-re mutatott és azt mondta: ANYA!!! Olyan édes!!!

Új szavak a palettán

Pannimaci új szavakat tud már megint, de néhányat a kedvencünk közül azért idesorolok:
- Csöcsö - Csucsu, azaz Vilike
- posszion - porszívó
- fareijja - fűnyíró
- Ócicca - Leócica
- Óki - Olki
- esernyő
- Fáncsi (kutya Mamáéknál a szomszédban Kovácsiban)
- pancsi - medence és fürdés

Ki korán kel, aranyat lel...

Péntek óta korán kelünk. Ez azt jelenti, hogy 6-kor, minden hétköznap, hétvégén fél hétkor, mert a Gyerekek csak fél 8 körül kezdenek szállingózni, Pannika meg egész megbízhatóan alszik 9-ig, így tudunk dolgozni reggel, nem beszélve arról, hogy a közös KV-zásunk közben sem önti a KV-t minimum egy gyerek az ölünkbe :))) Első napokban a Zoli a kertben tevékenykedett, én pedig dolgoztam, most viszont már a kertben nincs tennivaló, így mindketten dolgozunk, amíg hagynak. Hasznos megoldás, ha az ember haladni akar előre és még a Gyerekeit is látni szeretné :)
Persze nem tudom mikor fogom megérezni, hogy néha éjjel is kelni kell, nem csak reggel, de hát mindegy, inkább nem gondolok a jövőre, hanem élvezem, hogy még bírom :)

Biciklizni voltunk! + Nagyrét

Tök jó volt ma! Elmentünk bicajozni a Gyerekekkel, vagyis 4-ből hárommal, mert a Csucsu a Gáborral volt. Először úgy terveztük, hogy majd a Duna-parton végigmegyünk egészen a Kopaszi gátig, de végül beértük egy környéken tartott kisebb bemelegítő edzéssel, mert ebéd után akkorát aludt Pannibaba, meg olyan jó volt megnézni a fiúkkal a Terminátor 2-t, hogy későn indultunk. Minden esetre nagyon jó érzés volt így családosan nekiindulni a környéknek és még magam is meglepődtem, hogy mennyire élveztem. Sajnos el vagyok szokva az ilyenfajta mozgástól, pedig kiskoromban imádtam. Amikor kifulladtam, úgy mentegetőztem a férjemnek, hogy kicsim, próbáld meg egy 40 kilós hátizsákkal, mennyire élveznéd a hegymenetet :) Tudniillik 30 kiló súlyfelesleg + én vittem a 10 kilós Pannibabát :) Hát, kemény volt, de annál nagyobb sikerélmény! Meg is jött a kedvem a rendszeres bringázásokhoz. Ja, és összefutottunk a csabával és verával is, ami szintén tök jó volt!
Tegnap is mozgalmas napunk volt. Délelőtt a Nagymezőben voltunk egy grafikus- festőművésznő festményeiért, utána pedig elvittük neki, a Nagyrét mellett lakik, úgyhogy mi is kifeküdtünk egy kicsit. Vittük a két kicsi fiú bicaját és élveztük a zöld teret. Csodálatos volt, remélem még sok ilyen hétvégénk lesz!