2011. november 28., hétfő

Változások - bölcsi, jókedv, élet :)

Hosszú idő óta először merem leírni, hogy BOLDOG VAGYOK! Februárban lesz egy éve, hogy láttam egy filmet, ami az első lépés volt kifele a depresszióból. Ezután következett az ön marcangolás, sebek feltépése szakasz, majd végre - nagyjából nyár közepe óta - a megoldás keresés és találás. Mert végre volt hitem abban, hogy megoldom a problémáimat.
Hogy miért merem leírni, hogy boldog vagyok? Hát azért, mert bár a hormonjaim "tombolnak", nem volt egy kiborulásom sem és nem volt egy jelenetem sem. A veszekedéseim a család férfitagjaival is jóval halkabbak mostanában és nem azért, mert beletörődtem volna bármibe, hanem azért, mert hiszek a sikerben.
És azért, mert már két hónapja Sárváron is éreztem, hogy szépen gyógyulok, de a múlt hónap még jobb volt és ez a hónap meg szinte összehasonlíthatatlan az eddigivel,. Többek között ezért is gondolom, hogy a boldogságom nincs összefüggésben azzal, hogy Pannikát felvették bölcsibe. Inkább fordítva gondolom: mivel szabadnak éreztem magam, ezért teljesült ez a kívánságom, amivel Pannikának is sokkal jobb lett. Az én kis Kincsem már ki volt éhezve a közösségre és az elmúlt héten annyira boldog volt, hogy bölcsibe járhat. Annyira aranyosan és megilletődötten ment a többi bölcsis társával. Ez az igazán nagy boldogság nekem!
Egyébként érdekes, mert nincs több pénzünk, nincs több szabadidőnk, mégis úgy érzem, hogy az életem bírható és akár 30 évig tudnám így csinálni, tehát valamilyen szinten flow-élményként élem meg az életemet. Persze vanak rosszabb napok, pl.: amikor kiderül, hogy a Zoli valami munkát nem csinált meg határidőre, pedig én megígértem vagy amikor Olivér rosszul felel biológiából vagy amikor a Leó itthon hagyja a tolttartóját vagy amikor a Vilike sírva alszik el, mert összeveszett az egyik ovis társával, de valahogy mindig találunk rá megoldást, hogy legközelebb ne fordulhasson elő ilyen.
Úgy érzem, hogy az ember akkor tud igazán alázatos lenni az élethez, ha boldog. Boldogtalanul a gyűlölet könnyen átveszi a hatalmat és a gyűlölet lényegében kizárja a sikert. Furcsa, de tényleg így érzem. Mintha mázsás súlytól szabadultam volna meg az elmúlt pár hónapban és most szívesen vállalnék kétszer annyi terhet, mint amit eddig cipeltem, mert boldog vagyok.
Boldog vagyok, mert bár most is van, amitől szomorú leszek vagy morcos vagy bánatos vagy dühös vagy ideges, de csak átmenetlieg, és ami fontos, nem csinálok olyat ezek következtében, amitől még lejjebb süllyedne a hangulat-mutatóm és így nem érzem magam megalázottnak, nem érzem magam tehetetlennek és nem érzem a probléámáimat kilátástalannak.
Az életemen még van formálni valóm, de érzek magamban erőt és hitet ahhoz, hogy olyanná váljon a családunk élete, amilyenné szeretném...

2011. október 4., kedd

Pannika új hisztikorszakba lépett - akaratok ha találkoznak

Borzalom, 20 perce ébren van, sír, sikoltozik, dühös, semmit nem hallgat meg, ha hozzá szólok, még jobban hisztizik. Nem szólok hozzá, sarokba állítottam és ott dühöng, de meg sem próbál kijönni. Kifejezetten dühös és mérges és gyűlöl engem, amiért... fogalmam sincs miért. Voltunk ma játszón, jót szundikáltunk, finomat ettünk, barátnőkként feküdtünk le aludni, csak engem munka miatt hívtak és ezért felkeltem, utána pedig megjöttek a fiúk és már nem bújhattam vissza hozzá... lehet, ezért haragudott meg, hogy az idillt megszakítottam.
Sajnos szinte biztos, hogy beteg lesz és én fáradt vagyok és alig vagyok túl a betegségen és túl jó volt Sárváron a gyerekek nélkül a Férjemmel, aki azóta egyfolytában hiányzik. Nem akarom ezt a kétlaki életet élni, hogy ő Kovácsiban én meg itthon a gyerekekkel és csak hétvégén vagyunk együtt! Most megint böjtölhetünk, hogy legyenek jó napjaink együtt a távoli, nagyon távoli jövőben.
De vissza a Pannikára. Most adtam neki Halixol-t, mert picit letapadtnak hallom a köhögését, remélem hasznos lesz. Csak sajnos most még annyira tüskéshátú a nagylány, hogy nem volt hajlandó bevenni, és egy részét kiköpte. Még jó, hogy kétszer annyit készítettem be, mint amennyit be kellett adnom :)
Szerintem nincs fárasztóbb, nehezebb, kimerítőbb, lélekölőbb és gyűlöletesebb, mint amikor ellentétes akaratok találkoznak. Akár gyerek-gyerek vita van, akár velem szemben vagy Zolival szemben megy a csata, belőlem többet kivesz, mintha dolgoznék egész nap. Egy-egy konfliktus után (mégha egyszemélyes konfliktusról is van szó) úgy érzem, mintha átment volna rajtam egy dementor-csapat. Kell pár perc (néha óra!), mire a kiszikkadt, tehetetlen, síróskedvű Boriból újra életerős, mindent megoldó Anyuka tudok lenni. Nem szeretném, de a konfliktusok szinte fizikai fájdalmat okoznak nekem, egy síró gyerekhangtól szinte hányingerem van, annyira beleremeg mindenem belül, ha vita vagy hangos szó hallatszik a környezetemben, bekapcsol a menekülő és a védelmező ösztön egyszerre és borzalmas önuralomra van szükségem, hogy uralni tudjam a helyzetet, békét tudjak teremteni, a szeretetet tudjam segítségül hívni az arrogancia és agresszió helyett. Életem legnehezebb feladata elviselni és megoldani ezeket a helyzeteket. A munka, figyelem, gondoskodás mind semmi ehhez képest!
Pannika most békén ül és Baby TV-t néz, pedig be akartam tlitani a tévézést és már második napja nem kapcsoltam be napközben, de egy beteg nyűgös manóval mit lehet tenni? Megyek, odaülök hozzá és megpuszilgatom, ha hagyja :)

2011. október 3., hétfő

Sávári kirándulás

Ez a kirándulás volt életem legszebb élménye. Nagyon a hatása alatt vagyok és annyira bensőséges volt az egész, hogy most a boldogság oldalától el is tekintek, inkább leírom, miket csináltunk Sárváron és környékén ezen a csodálatos októberi hétvégén. A kiruccanást a férjem a születésnapjára kapta tőlem, hogy végre pihenhessen is, ne csak a munka legyen a számára és a gyerekek (és persze ez számomra legalább akkora ajándék volt).
Pénteken egy kis Apeh-ügyintézéssel indult a reggel, de ez már megszokott nálunk, majd koradélután végül útnak indultunk Sárvárra. Nagyon szép útvonalon mentünk, magával ragadt a táj, ahogy nyugat fele haladtunk, az egyre rendezettebb útszakaszok, városkák mutatták, hogy jó fele vagyunk. Délután fél hat körül érkeztünk meg, átvettük a szobánkat a Hotel Arborétumban, majd nekiindultunk vacsorát keresni. Étterembe szerettünk volna menni, de nem voltak olyan igazán hívogató helyek sehol sem, ezért mentünk egy jó nagy kört Sárváron, mire visszaértünk ahhoz a helyhez, amit elsőre is már láttunk, de nem találtunk elég hívogatónak. Betértünk tehát a Bassiana-ba, ahol nagyon finomat vacsoráztunk, erős budapesti árakon, de teljesen elégedetten. Ez volt a desszert:
Ezután visszamentünk a  szállodába és megterveztük a következő napunkat. Egy 10 órás alvás után frissen jól megreggeliztünk és útnak indultunk. Biciklivel. Ez számomra elég nagy kihívást jelentett, de végül nem is volt semmi probléma azt leszámítva, hogy nehézkesen ment a járás közvetlenül a biciklizés után. A Rába-töltés felé mentünk, de észerevettünk egy gyönyörűen kiépített biciklis utat, ezért inkább arramentünk. Ez elvitt a csónakázó tóhoz, majd egy parkba. Útközben rábukkantunk egy kis temetőre is:
A csónakázó tó és a park tele volt gyerekekkel, halacskákkal, sétáló szerelmesekkel, pihenni vágyó nyugdíjasokkal, csupa vidám és nyugodt emberrel :)
Itt megnéztük a halcskákat, átmentünk egy csomó szép hídon, ami a parkban található kis vizek felett vezetett át. MInden olyan rendezett és szép volt, sehol egy kutyagumi, szemét, semmi, ami megzavart volna. A parkból kijutva egy szép kertvárosi területre érkeztünk, ami visszavezetett a főútra, így újra elindultunka  Rába partjára. A Rábatöltést ajánlotta nekünk az egyik kedves recepciós lány, mint kiváló biciklis útvonalat. Igaza volt!
Mesebeli tájon bicikliztünk keresztül!
Itt piknikeztünk, a hotelben kaptunk egy úti batyut: Hotel Arborétumos háti zsákban kekszeket és innivalót. Emellé mi is vittünk egy kis finomságot:)))


Csodálatos néhány órát töltöttünk itt a külvilágtól elzárva, csak a vízen kenuzó néhány embert láttuk. Vittünk plédet, de olyan meleg volt, hogy a napocska helyett az árnyékot választottuk és miénk volt a világ!

De itt még nem ért véget a nap, a további út is gyönyörű volt, elmentünk egy csinos lovarda mellett, majd egy kis erdős szakasz következett és végül kijutottunk ismét a főútra, ahonnan már hamar hazaértünk.
A szállodából egyenesen a strandra mentünk, amit 2010-ben újítottak fel. A szállíodai csomaghoz járt két darab ingyenes belépő, így nme kellett az 2500 ft/fős belépőjegyet sem kifizetni. A strandon október ide vagy oda, napoztunk is és a 24 fokos vízbe is bementünk! Persze a kedvenc a hullámmedence és a termál-medence volt. Ott áztattuk magunkat a legtöbbet :)
Érdekes volt, mert koedukált öltöző volt, kis, próbafülke szerű öltözőkkel, de az öltözőszekrények közösen voltak mindenkinek. Kaptunk egy kis "karórát", amit leolvastatva megtudtuk, melyik a mi szekrényünk, majd azzal tudtuk kinyitni is. Amikor mentünk nem kellett öltözködnünk, mert fóürdőruhában voltunk, de a fürdés végeztével már kellett:)
Nagyon sok szórakozási lehetőség volt, voltak benti csúszdák, kinti csúszdák, volt nagy hordó, ami időnként megtelt vízzel a lent lévőket jól nyakon öntötte, a hullám medencében volt forgó rész, masszázs rész, locsolós rész! Rengeteget gondoltunk a Gyerekekre, hogy ezt mennyire élveznék! De így kettesben is csodálatos volt, csak így a forró vízben beszélgetés és összebújás jelentette az időtöltést, nem a gyerekekkel való ugrálás és persze a folyamatos figyelés, hogy hol vannak, mit csinálnak :)
Este 8 körül értünk vissza a hotelbe, ahol szégyen szemre pizzát kívántunk ágyban fiogyasztani, így a recepción rendetülnk pizzát :) Én megittam mellé egy pici pezsgőt, Zoli Bailey's-t :)
Vasárnapő korán keltünk, mert elég sokmindent elterveztünk, mielőtt még vissza kellene térnünk a rohanó hétköznapokba. Bőséges reggeli (szintén a szobához járt) után összepakoltunk, kifizettük a pizzát, minibárt és idegenforgalmi adót és nekivágtunk az útnak.
Előtte azért lefényképzetük a közös álmunkat, ami egy ilyen házikó valahol, de leginkább Nagykovácsiban:
Azért nem hagyhattuk el Sárvárt a Nádasdy vár nélkül. Végignéztük a huszár-kiállítást és amellett, hogy meglepő dolgokat láttunk, pár jó ötletem is támadt. Az egyik pl.:, hogy milyen jól jönne nekem egy ilyen íróasztal:
Egyrészt zárható, másrészt tele van kis fiókokkal és szintén zárható szekrénykékkel. Egyrészt nme porosodnának a cuaaim olyan könnyen, másrészt nem vinnének el mindent a gyerekek, ami színes és vonzó a számukra. Megtalálnám a tollaimat, minden ott lenne, ahol hagytam.

A másik ami megtetszett, a díszteremben lvő 12 személyes asztal sdzékekkel. Igebn, egy ilyesmire is szükségem lenne, elférnének a Gáborék és Dávidék is, Juliék, Margó néniék, lehetne nagy családi összejöveteleket szervezni! Csodás lenne! Ezen aképen csak kis részlete látszik,d e az magáért beszél :)


A Gyerekekre itt is folyamatosan gondoltnk. Amellett, hogy miket tehetnének tönkre egy mozdulattal, azért arra is gondoltunk, mennyire tetszene nekik ez a sok hiszár fegyver, a szabadságharcos emlékek, a ruhák, a dob, stb. Vilikének fotóztunk is néhányat. De persze ennek volt a legnagyobb sikere:

Mickeyegér Mami :)
Sárvárt elhagyva az első utunk Jákra vezetett, Szombathely felé indultunk. Zoli évekkel az előtt járt már arra, de én amióta az eszemet tudom (nem olyan rég óta tartom számon, hogy mit látok, bár sok mindent nézek!), nem jártam ott.
A templomon belül nagyon olcsón lehetett kapni Katolikus gyereknaptárat, majdnem vettem is a gyerekeknek, annyira megtetszettek! Gyújtottunk mécsest a Nagyszüleinknek, megérintettük a többszáz éves köveket, próbáltuk kitalálni, vajon melyik mikorból való.
Ják után Kőszeg következett. Kőszegen postamúzeumot néztünk, a vár belseje épp felújítás alatt áll, de a főtéren viszont valamilyen verseny volt, ami elég jó hangulatot teremtett. A főtéren egy jót ebáédeltünk a Portré Étteremben, majd indultunk hazafelé, Fertőd érintésével.
Fertődön kiábrándító volt, hogy csak fizető parkoló volt a környéken illetve, hogy csak csoportosan lehetett bemenni a kastélyba (2000 Ft/fő!!!) + nem lehetett semmi ajándéktárgyat venni (színvonalasat), csak kínai szarokat meg paprikát. Szép kis benyomásuk lehet a külföldieknek Fertőd által kis hazánkról. Hát ez van, Sárvár azért büszke lehet magára :)

2011. szeptember 13., kedd

Elvárások...

A hétvégén beszélgettünk a családban az elvásárokról, régről és mostról, gyerekekről, anyaságról, stb. Valahogy ez a téma mindig felizgat. Kicsit túlságosan a szívemre veszem, mert négy gyerekkel a nyakamon nagyon átérzem a felém irányuló elvárások túlzásait és akárhogy kapálózok, igyekszem, én bejelentem, nem vagyok Rubint Réka, nem tudok megfelelni az elvárásoknak.
Szeretnék, de egyelőre nem megy. Hiába vagyok maximalista magammal szemben, a gyerekeimmel szemben, a férjemmel szemben, nekem kicsúsznak akezemből a dolgok. Kevés vagyok az életemhez, kevés vagyok a feladataimhoz.
Megpróbálom összefoglalni, milyen elvárásokat érzek egyfolytában magamon:
  • Légy szép és csinos és egészséges! - ez egy olyan elvárás, ami belőlem legalább annyira fakad, mint a környezetemből és ezt tartom a következő pont alapjának. Nálam a három dolog együtt jár, úgy szeretnék vékony lenni, hogy ne dohányozzak, ne szedjek fogamzásgátlót, ne igyak túl sokszor alkoholt, helyette sporttal csökkentsem a rajtam uralkodó stresszt és a hormonrendszerem ne gyógyszertől ne borítson ki havonta, hanem azért, mert egyensúlyban vagyok önmagamon belül. Egyelőre csak a dohányzás nincs, bár nem szedek fogamzásgátlót, a hormonrendszerem érzéseim szerint egyelőre elég nagy kilengésekkel oldja meg az egyensúlyt. Vagy én vagyok a világ legbékésebb embere vagy én vagyok a leggonoszabb hárpia, valahol ez is egyensúly, de azért közelíteném egymáshoz a két szélsőséget. Sejtem, hogy sportolnom kéne megint és meglenne az egyensúly, de egyelőre sok a mentő körülmény...
  • Légy kedves és türelemes Anyuka! - nehezen lehet gyereket nevelni egy olyan világban, ahol az emberek sportot űznek egymás megítéléséből és ha csak picit szigorúbb vagy, mint a körülötted lévők, akkor már megkapod, hogy minek neked gyerek? vagy csak magyarázkodnod kell a külvilág felé (mit szólnának a buszon, ha lekevernék egy pofont néha a gyerekeimnek vagy ha csak kiabálnék velük, hogy átadják a helyet a néniknek, pedig azt elvárják, hogy megcsinálják...)
  • Legyenek barátaid! - ez az én elvárásom is, persze, hiszen az elszigeteltségtől depresszióssá válik az ember, de mondja már meg valaki, hogyan? Még azoknak sincs idejük barátkozni, akiknek "csak" a munkájuk van, nem mellé egy-két-három-négy-öt gyerekük! Hogyan vehetném fel a tempót olyan emberekkel, akiknek minden hetük be van táblázva, mozi-kocsma-étterem-bowling-színház-koncert-stb? Gyerekes barátokkal? Sajnos ritka az a véletlen, hogy két gyerekes barát pont egyszerre tudja rábízni valakire a kicsinyeit. Ja, hogy együtt a gyerekekkel? Igen, nincs is annál jobb, mint amikor két szó közöttt popsit törölsz, orrot fújsz, vígasztalsz, ölelgetsz, felváltva 4-6 gyerekre figyelsz, stb. Jó ez is, de nem arra, hogy az ember feltöltődjön, hanem csak arra, hogy ne unatkozzon és igen magas a kockázata, hogy kimerültebb lesz az ember egy-egy ilyen beszélgetés után, mint előtte, ami jelentősen növeli a depresszió rizikófaktort, mert ugye senki nem szeret csalódni egy jónak ígérkező közös anyukás délelőttben?
  • Légy sikeres, legyen munkád! - jaja, ez szép meg jó, én is szeretnék sikeres lenni és szeretnék dolgozni, de mivel négy gyerek az négy gyerek, és törekszem megadni nekik a kellő figyelmet és szeretetet, ezért én hat órában szeretnék kiváló munkaerő lenni, nem 10-ben. Ja, és ha beteg a gyerek, akkor - ha egyáltalán van kire - nem szívesen bízom sem idegenre, sem nagyszülőkre...
  • Legyen szép és rendezett a környezeted, legyen mindig tele a hűtő, legyen meleg étel az asztalon! - hát igen, ez is egy reális és fincsi elvárás... Ha a munka és önmagad csinosítása mellett még van időd, akkor takaríts, mosogass, moss és válogass ruhát, ja és főzz, mert az jár a gyerekeknek és a munkában elfáradt férjednek (mit nem adnál, ha elfáradhatnál egy munkahelyen, ahol emberszámba vesznek és még pénzt is adnak!). Nálam ez hátrébb van, persze törekszem rá, de a többi dolog mellett egyszerűen nem fér bele az életembe, hogy tiptop kis háztartást vezessek, főleg, hogy a mi háztartásunk már nem kicsi, hanem túl van a közepesen is... Pedig milyen jó lenne, ha mindig el lenne mosogatva, mindig fel lenne söpörve, porszívózva, a ruhák a helyükön lennének (lenne egyáltalán helyük, mert lenne pénzem úgy berendezni a házat, hogy praktikus és szép legyen!), meleg vacsorával várnám haza  a szeretteimet (természetesenm este 18 órára mindenki otthon lenne, a férjem hozná a gyerekeket karate után haza) és vacsora után a férjem megfürdetné őket, a kacagásuktól hangos lenne a ház, miközben én rádiót hallgatva békén mosogatok... Ettől az idilltől jócskán messze van a mi életünk, de szerintem a legtöbb emberé. Tegye fel a kezét, akinek időben otthon van a férje! Most az, akinek a férje megfürdeti a gyerekeket, amíg ő mosogat és elpakol! Most az, aki mosogat és elpakol, amíg a férje végre foglalkozik a gyerekekkel! Na, aki feltette a kezét, azt irigylem!

2011. szeptember 2., péntek

Napi izgalom...

Szegény Leónak betört a feje! Még most is alig vagyok magamnál. Pannika szólt, hogy segítsen neki valaki lejönni a lépcsőn. Ilyenkor a Leó vagy Olivér fel szokott menni és fogják a kezét a lépcsőn. Most sajnos Pannika nyűgös volt és megkérte a Leót, hogy vigye le ölben. Mindig szólni szoktam, hogy nem szabad ölben, csak én és Apu hozhatjuk le Pannikát úgy, de most nem szóltam, mert már rég volt ilyen gond, hogy Pannika nem akart volna lejönni a saját lábán, sőt! Büszkén szokott lelépdelni valamelyik bátyja kezét fogva.
Most sajnos nem így történt és a Leó, hogy védje a Pannikát, hátravetette magát és beverte a fejét egy felsőbb lépcsőfokba. A csattanás hangja borzalmas volt. Azonnal tudtam, hoyg baj van. Szerencsére nem is voltam messze, mert a lépcső mellett álltam és vártam őket. A Pannika halálra rémült a Leó pedig sírt. Amikor megláttam a vért, azt hittem elájulok. Először nem tudtam, ki vérzik, mert mindketten véresek voltak. Utána amikor megláttam a Leó fejéből folyó vért, igyekeztem nem kétségbe esni és biztatni a Leót, hogy semmi komoly. Csak ugye közben ő is érezte, hogy folyik a nyakán, tehát nme tudtam meggyőzni.
Miután megbizonyosodtam róla, hogy Leó nem ájult el, magánál van, tudja a nevét, tud számolni, stb., Pannikát kellett megnyugtatni. Betettem neki a Madagaszkárt, adtam inni, hogy ne sírjon, de szegénykém nyugtalan maradt, őt is sokként érte ez a baleset, nem beszélve arról, hogy ő is véres volt és bár nem fájt neki, megijedt szegénykém.
Megmosdattam a kis mancsit és felhívtam az orvost, aki a mentőt vagy a sebészetet javasolta. Aztán elmondtam, hoyg bnem ájult el, tud beszélni, csak kicsit sokkos, abban maradtunk, hogy jó léesz a sebészet, de buszra nem akartam szállni a vérző fejű gyermekemmel, ezért taxit hívtam. Főtaxi negyed óra lett volna, a Taxi 2000 nem vette fel, ezért felhívtam a City taxit, akik 10 poerc múlva már ott voltak. Azalatt felöltöztünk, lemostam a gyerekeket, León felsőt cseréltünk és elindultunk.
A sebészeten nem estek kétségbe, azonnal bekerültünk, majd összevarrták a Leó buksiját :) Szegénykém nagyon sírt, de amikor emlékeztettem, hogy megmentette a Pannika életét összeszedte magát és megnyugodott. A varrást már teljesen sírás nélkül viselte és utána már vágyott egy kis fagyira. Szerencsére most már minden rendben van, kicsit még meg vagyunk iletődve, de etz is megéltük és remélhetőleg nerm lesz több ilyen és tanulunk az egészből...

2011. augusztus 31., szerda

Iskolakezdés

Mindjárt vége a nyárnak, de a Gyerekekkel ellentétben én igenis megkönnyebbülök végre! Sajnos nem úgy sikerült a nyár, ahogy terveztem, sokkal több volt a meló a fiúkkal, mint a szórakozás, de mégis már előre szomorkodom, hogy hiányozni fognak :(
Igaziból nem tartom jónak ezt a hosszú nyári szünetet, tekintve, hogy a tavaszi, őszi és téli szünetek is egyre hosszabbak és hiába vagyok szülő, azért a saját életemet és munkámat is fontosnak tartom, ennyi szabadságot pedig nem adnak semmilyen munkahelyen, nemhogy a családi vállalkozásban. Tehát ez a hosszú szünet talán csak a pedagógusoknak jó. 
A szülőknek azért nem, mert nincs kikapcsolódni idejük, a gyerekekre pedig emiatt veszélyek leselkednek. 
A gyerekekre egy bizonyos kor felett már nem feltétlenül igyekeznek megoldani a szülők a felügyeletet, ezért összejárnak és ha felügyelet nélkül öszejárnak, akkor könnyebben előfordulhat, hogy olyasmit tesznek, amit felügyelet mellett nem tennének.Nem beszélve arról, hogy unatkozni kezdenek
A saját gyerekeimen láttam, hogyan megy ez végbe. Első pár hétben még elvoltak, élvezték a nyári szünetet, akkor még voltak programok is, hol Gáborral, hol velünk. Utána pedig, amikor vége lett a nyaralásoknak elkezdődött a fókázás a tévé előtt, amikor egymásra másztak (és persze az én idegeimre) és úgy nézték a tévét, amiből persze végül mindig veszekedés lett. Egy idő után megunták a kerti medencét, sőt! a strandot is, pedig én élveztem még harmadszorra is. Kitalálták, hogy menjünk újabb strandra, ahol több  csúszda, stb. Folyamatos ingert és szórakoztatást várnak és az első hónapban még úgy gondoltam, elrontottam valamit, Utána megpróbáltam javítani a dolgon, végül pedig rájöttem, nem az én hibám. Ez a világ ilyen, állandóan jönnek az ingerek, újabb és újabb életérzések, mindenhonnan képeket kap az ember a teljesebb, szebb, értékesebb, jobb életről és végül elfelejti a saját életét, a saját örömét. Hogy lehet ilyen zavaró körülmények között egyáltalán egy felnőttnek letisztult értékrendje és önismerete? nem hogy egy gyereknek?  
Megoldásom nincs a dologra, annyit teszek, hogy kiküldöm őket a kertbe, felküldöm őket legózni, nem kapcsolom be nekik a tévét, számítógépet, limitálom a PS-t és napi 1-2 óránál többet nem pátyolgatom őket, csak megpróbálok nekik rávilágítani arra, hogy nem a világ feladata szórakoztatni az embert, hanem az ember feladata megtalálni a saját számára szórakoztató dolgokat a világban. Remélem sikerül, különben nincs értelme semminek.

2011. augusztus 22., hétfő

9 éve...

9 éve ilyenkor már túl voltam az előkészítésen és már nagyon akarták, hogy szüljek, mert az orvosom szabadságon volt és már a helyettese is szabadságon volt, mert augusztus 10-re voltam kiírva ezzel az édes kisbabával. A szülésznő kedves volt, de határozottan konzervatív vagy konzervatívan határozott, mindenesetre nem engedte, hoyg felkeljek és sétálgassak, hanem egy külön szülőszobában feküdtem az  oxitocyn infúzióhoz és a CTG-hez kikötve.
Azt hiszem 7-kor kezdődött az egész felhajtás, programozott indítás volt. Nagyon egyedül éreztem magam, bár nagyon izgultam is. Nem sokkal előtte újították fel a szülőszobákat így örültem, hogy milyen szép szobában lehetek. Furcsa volt, mert amíg én ott feküdtem, vagy három kisbaba megszületett és én esélyét sem láttam annak, hogy szülni fogok, mert szokás szerint nem éreztem semmi hatását az infúziónak. A szülésznő úgy bíztatott, hogy múlt héten volt egy nő, akinek egyik pillanatról a másikra kinyílt a méhszáj és megszületett a babája. Én ebben természetesen nem hitem, mivel az Olki 4 évvel korábban szép fokozatosan született, közepes fájdalommal, amiből le is vett az öröm és izgalom.
Délben midnen egy csapásra megváltozott, mivel a főorvos úr vizitet tartott az ott tanuló leendő orovsok karéjában és úgy döntött, mutat egy első osdztályú burokrepesztést a senki lánya anyukán, akinek nem hogy az orvosa, de az orvosának helyettesének helyettese sincs a közelében. Tehát burokrepesztés történt kb. 12 tanonc szeme láttára, de ezt csak utólag tartom megalázónak, akkor még nem voltam ennyire öntudatos, csak a kisbabám érdekelt a pocakomban.
Déltől egyre erősödtek a fájások, de sajnos nem kelhettem fel, így semmi előrehaladás nem történt, csak éreztem a nyomási ingert, szóltam a különböző környéken járkáló orvosoknak és szülésznőknek, akik egyöntetűen mindig ugyanazt mondták: kétujjnyi és akkor szóljak, ha tényleg van valami. Mondtam, ha netán felülhetnék vagy sétálhatnák, sokat segítene. Azt nem szabad, mert veszélyes. A Gábor is időközben befutott, még letudott valami sajtótájékoztatót előtte :)
Időközben elgondolkodtam, hogy ha a gravitáció nem segít, akkor én segítek a gravitációnak és 14 óra 35 perc körül elengedtem magam, vettem egy jó mély hasi levegőt, ahogy énekórán tanultam annak idején és egy ici-picit nyomtam, pont annyit, hogy ne sérülhessen meg a méhszáj. Erre olyan nyomási ingert kezdtem érezni, hogy majdnem szétrepedtem, de lihegve visszatartottam és elküldtem Gábort a szülésznőért. Mire pár perc múlva odaért a szülésznő, megvizsgált és csak annyit mondott: "Na, erről beszéltem Borika, de még tartsa vissza, mert felhívom az orvost."
Ezután még vagy négy tolófájást végiglihegtem, aztán a doki befutott, épp csak köpenyt adtak rá és kesztyűt húzott és már tolhattam ki az én gyönyörűséges kisfiamat. Mivel a köldökzsinór a nyakára volt tekeredve, ezért nehezen bújt ki, de nekem olyan gyorsnak és gond nélkülinek tűnt az egész. 60 cm és 4200 gramm volt és gyönyörű, minden rendben volt vele, sírt és amint visszahozták, azonnal szopizott :)

2011. július 8., péntek

Evezős tábor, úszó tábor

A Gyerekek a héten egy ingyenes evezős táborban voltak Óbudán. A Gábor hozta-vitte őket reggelenként-délutánonként és ott aludtak Erzsébeten. Nagyon tetszett nekik és nagyon élvezték, csak sajnos megbetegedtek. Hétfőn és kedd este is beszéltünk, hogy milyen szuper és hogy mennyit vannak vízen és hogy lesz kenutúra, stb. Erre tegnap hívott a Gábor, hogy Leó ráesett a műtött kezére, Olivér pedig megbetegedett, úgyhogy jönnek haza.
Amióta itthon vannak, mintha elfújták volna a rosszkedvemet, végre kerek a család, hallhatom, hogy már nem két gyerek között megy az emelt hangú "harc", hanem jóval nagyobb a variációk lehetősége, mégis örülök, hogy itthon vannak. Mégis megnyugtat, hogy itt vannak. (bár látom előre, hogy fel fognak párszor bosszantani:)
Jövő héten persze jön az újabb tábor, amikor Vilike és Leó mennek úszótáborba a Gáborral, Azt hiszem az a felállás is hiányozni fog, bár mindenképpen jóval nyugodtabb páros lesz Olivér-Panni, mint Vilike-Panni, akik egész álló nap a saját érdekeiket próbálták meg érvényesíteni rettentő hangerejű visítással-kiabálással :)

2011. július 1., péntek

Büszkeség, a szó jó értelmében :)

Csodálatos napom van ma. Egy emberről konkrétan tudom, hogy neki még csodásabb napja van, de pont az ő öröme és sikere az én napomat is bearanyozta :)
Reggel későn keltem, mert türelemüvegzett a férjem és amíg lehetett, kitartottam mellette, majd beájultam az ágyba, de hajnali egyig így is fent voltam.
Felébredtem és felkeltettem a kicsi Vilikémet, kávét főztem és kicsit fáradtan, kicsit kedvetlenül nekiindultam a napnak. Szép ruhát vettem, hogy megtiszteljem az én csodálatos barátnőm nagy napját. Elmentünk Vilivel az oviba, buszra szálltam, a villamosra várva vettem egy Kismama magazint, mert el akartam vaalmivel ütni a villamosozást. Közben folyamatosan arra gondoltam, hogy a Zsuzsi biztos izgul, a magam tompa erejéből próbáltam pozitív energiákkal gondolni Rá, hogy ne izguljon és ne féljen és egyáltalán: érezze jól magát :)))
A villamoson sok embert láttam, érdekes volt, nem minden nap BKV-zok. Egyébként azt leszámítva, hogy a közép korosztály hiányzott a villamosról, semmi változást nem tapasztaltam.
Amikor megérkeztem a Fővám térre és lementem az aluljáróba, először megriadtam, hogy hogy jutok fel a Közgázhoz, de aztán láttam pár embert a közeli liftnél gyülekezni és rájöttem, ez a megoldás.
Tehát köztéri lifttel is közlekedtem itt, Budapesten. Ilyet utoljára Münchenben csináltam, a Juli lakásához közeli u-bahn megállóban.
A Közgáz monumentalitása nagyon megfogott. Beleborzongtam, hogy a Zsuzsi, az én Zsuzsi barátnőm ebben a monumentális épületben érte el ezt a magas tudományos fokozatot (mert persze megelőlegeztem neki :). Azt gondoltam, hogy igen, ez illik hozzá, itt a helye.
Elég korán érkeztem, így még volt időm körülnézni és csodálkozni, hogy mennyire megfér a modern és a régi egymás mellett ebben az épületben. Tetszett. Gondolkoztam, hogy megiszom egy kávét a kezdés előtt, de aztán megérkezett Atti, akivel azon gondolkoztunk, vajh  mikor fogják Zsuzsit avatni, mert hogy 2 nappal ezelőtt volt egy avatás és azt nem tartanak olyan sűrűn. Majd megjött Zsuzsi is, látható feszültségben, de kedvesen és nagyon csinosan!
A bizottság bevonult és előkészültek a védésre, majd mi is bementünk. Zsuzsi gyönyörűen, összeszedetten, kb. 21,5 percet beszélt (20 perc volt az ajánlás) a disszertációjáról. Említett személyes vonalat is, ami - őt ismerve - még jobban megmelengette a szívemet. Említett frissített kutatási részeredményeket, ami számomra különösen szimpatikus volt és még inkább hitelessé tette az elhivatottságát.
A védés közben arra gondoltam, hogy a nővéremmel nem voltunk ott Münchenben, amikor megvédte az informatikai doktori disszertációját, nem voltunk ott a doktorrá avatásán, de már a diplomája megszerzésénél sem... Kicsit összszorult a szívem, kár hogy így döntött vagy így alakult, hogy így kellett döntenie...
Visszatérve a Zsuzsira: a védés alatt végig figyeltem Apukáját és Anyukáját és az ő büszkeségüket kicsit magaménak is éreztem. Büszkeség, mert a Zsuzsi különleges, okos nő. Ő az én barátnőm és én az ő barátnője vagyok!!! Anyukája mondta Zsuzsi egyik kolléganőjének, hogy a mi barátságunk nagyon régi és mély és ezt jó volt hallani (azt, hogy nagyon régi már kevésbé:))).
Egy szó mint száz, Zsuzsika 100%-os summa cum laude minősítéssel doktori címet szerzett:))) Szívem mélyéről gratulálok Neki!!!!! Sok sikert csak azért nem kívánok, mert az olyan lenne, mintha búcsúzkodnánk, pedig ha minden igaz, egymás életének részei maradunk, mint ahogy edddig is azok voltunk :)

2011. június 30., csütörtök

Pannikám életem drágaságom :)

Pannika és a Vilike megnézték a Némó nyomábant. Pannikának nagyon tetszett, ezért meg kell nézni még egyszer. Megkérdeztük tőle, hogy mire emlékszik a filmből, erre elkezdte mondani: "Odament a Nagy Árokhoz Némó. Nagyon veszélyes."  Annyira okos és olyan ügyesen látja a dolgokat... Nagyon-nagyon rettenetesen büszke vagyok Rá :)

2011. június 21., kedd

Változás kell! - egy önző ember vallomása

Lassan négy éve szinte minden nap eljutok ide, hogy VÁLTOZÁS KELL! Akármit hoz az élet, érzem, hogy ez még nem az, ami nekem kell. Van gyönyörű kislányom a csodálatos 3 fiúka mellé, de még mindig azt érzem, nem ez életem csúcsa. Volt egy szuper állásom, stabil munkahelyem, tele sikerekkel, csak épp nem elég pénzzel és olyan demoralizáló/igazságtalan körülményíekkel, amitől most is gyomorgörcsöm van. Persze lehet, hogy a gyomorgörcsöt inkább az okozta, hogy itthonról csináltam, a háztartás és a család fogságában. Már nem tudom.
Most ugyanígy érzek. Van egy szuper vállalkozásunk, de úgy érzem, változtatni kell, mert hiába a szuper ötlet, a Zoli már alig látja a Pankát, át is csatolt rám az édes kislány rendesen, mert az apukája egész nap dolgozik, egész este dolgozik, a pénz viszont nem elég, csak a küzködés van napról-napra, mert a vállalkozásban nem kapjuk meg hó elején a fizetést. Két hétköznapi pihenőt 3,5 nap embertelen munka előz meg. De ha nem, akkor minimum 6 napos egy hét. Utálom!
Aztán még ott van neki a türelemüveg is, mert azt is csak ő tudja csinálni. És már a türelemüvegezés is szinte teher. Hát normális dolog ez? Ebben az életben, amit most élünk, nekem is teher minden. A Gyereknevelésben nem tudom kiélni magam, mert sok minden egyéb között a saját cégünk adminisztrációját végzem vagy vásznat vágok vagy levelezek vagy a honlapot bővítem, de mindezzel csak azt érem el, hogy még kevesebbet látom a  férjem.
A munkában (saját projektek) nem tudom kiélni magam, mert a Gyerekek összevesznek a fejem felett és én már szinte minden nap sírok, hogy hát milyen anya vagyok én, hogy nem életem kincseire figyelek, hanem a kurva gépet lesem egész nap, mintha csodára várnék tőle? Nyugtatom magam, hogy csak azért, hogy végre tényleg megadhassuk a Gyerekeknek és magunknak is mindazt, ami jár. De közben tudom az agyam hátsó sarkában, hogy nagy szart! Én a gépemtől várom a változást, a kirobbanást, hogy jön egy email, ami megváltoztatja az általam elfuserált béna életemet.  
Mint nő? Hát erről jobb nem beszélni. Utoljára akkor voltam elégedett magammal, amikor megismertem a férjemet. Aztán jöttek a közös evészetek, majd a méhen kívüli, majd Édes Panniangyalka és ugyanott tartok, mint 4,5 éve, hogy tudom, változás kell. Utálatos dolog ez, és annyi minden húz vissza, hogy néha elfelejtkezem arról, milyen jó is a mozgás, milyen jó is, ha nincs annyi kaja a gyomrodban, hogy alig tudod felvonszolni magad a lépcsőn, hanem keveset eszel és az étkezés valóban energiát ad, nem elvesz.
Tehát változtatni kell. Viszont a Férjem nem akarja a változást, nem mer belevágni a nagyobb változásba. Ettől olyan szintű idegesség jön rám, hogy kedvem lenne elmenni innen most azonnal egy másik országba és vissza se nézni, elfelejteni a béklyókkal teli jelenlegi életemet és csak a gyerekeknek és magamnak élni. Ehelyett veszekszem és kiabálok, ha pihentebb vagyok, érvelek. Sikertelenül.
Tehát változás kell minden fronton, lakás, munka, családi élet, egészség. Fel kell pörögnöm, lelkesednem kell, irányítanom kell a dolgok menetét. De nem megy. Én nem vagyok csapatjátékos. Én önző vagyok, egyedül akarom kitervelni és véghez vinni a változásokat. Én nem tűrök kompromisszumot, én, én és csakis én számítok. Önző ember hatalmas lelkiismeret furdalással?

2011. június 19., vasárnap

Várom a nyarat a Gyerekekkel!!!!!!!!!

Úgy tűnik, kemény nyarunk lesz idén is, tele programokkal, külön gyerekenként és közösen is. A családi programokról csak azt tudjuk, hogy most nem megyünk nyaralni, mert az idei nyár a munkáról fog szólni, de egy-egy napot "kiveszünk" majd és lelépünk a Balcsira vonattal vagy elmegyünk állatkertbe vagy bárhova, csak kimozduljunk.
A kertben már felállítottuk a kisebbik medencét, de persze most itt az esős idő. Ezen felül készülök lélekben a nagy nyári sétákra a fagyizóba, a szomszéd hegyre, a lenti fagyizóba, a különböző kis kiruccanásokra, hogy azért ne egyen meg az unalom minket idehaza :)
Ezen felül munkák is várnak rám, három projekt fut egyszerre, mindhármat már alig várom és mindezt négy édes gyerkőccel fogom végigvinni :)
A Fiúknak, úgy néz ki, hogy egyszerre lesz az úszótáboruk, így lesz egy hét, amikor csak Pannibaba lesz itthon, remélem akkor kevesebb megrendelés és munka fog ránk várni, hogy kihasználhassuk a nyugalmat. Bár nekem is nagy ajándék az az öt nyugis nap, amikor nem kell gyerekekért szaladgálni és csak a kislányomra kell figyelnem:)))
A Fiúk ezen felül még mennek evezős táborba, a Gábor találta nekik és ő fogja vinni is őket, juhhé! A Vilikének július első hetéig ovi van, ő biztosan nem fog unatkozni, igyekezni fogok időben hazahozni majd, hogy ő is érezhesse a megváltozott világot így nyáron.
Úgy tervezem sokat fogok sütni-főzni, gyümölcsöt darabolni, limonádét hűteni és sokat fogok játszani a gyerekekkel. Félek, ez az utolsó laza nyaram, a következő már tényleg munka, építkezés, költözés és pörgés jegyében fog telni. Ez az utolsó nyaram, amikor Olki még csak 13, Leó még csak 9, Vilike még ovis, Panka pedig még nem ovis korú. Ki akarom használni és élvezni szeretném minden percét. Készülök rá, és várom.

2011. június 18., szombat

Sobri Jóska Kalandpark

Nagyon kemény egy hetünk volt, tele volt a Zoli megrendeléssel, mind határidős, sürgős, mellesleg csak két napja volt rá a Pünkösd hétfő miatt. De! Sikerült kiszórnunk mindent időben, nem volt csúszás, kapkodás, csak hajnali fél egyig dolgozás, majd csütörtökön még kiszállítás és csomagolás. Ennek eredményeképpen csak kettőkor tudtunk elindulni a gyerekek nyárnyitó meglepetésére, amit a Nagyi talált nekünk :)))

A Bakonyi Sobri Jóska kalandparkba mentünk a Gyerekekkel úgy, hogy azt mondtuk nekik, hogy egy kiállítás megnyitóra kell mennünk, ahol Apu türelemüvegeit állítják ki. Szegények itthon akartak maradni, de mi kierőszakoltuk, hogy jöjjenek :) Titokban pakoltam a ruhákat, kiszedtem belőlük, melyik a kedvenc úszónadrágjuk, a kaját is titkosszolgálati módszerekkel csempésztem be a hátizsákba, de végül csak elkészültem mindennel, úgy, hogy tiltakoztak az induláskor is, hogy nem akarnak jönni :)

Olivér saját bevallása szerint sejtette, hogy megint meglepetés kirándulásra készülünk (l. Prága 3 éve), mivel nálunk volt a bőrönd, amire azt mondtuk, hogy a türelemüvegek szállítására hoztuk magunkkal :D
Odafele menet persze volt egy kis elintézni valónk, meg megálltunk mekizni is - a Gyerekek nagy örömére -, de fél hat körül megérkeztünk a Sobri Jóska kalandparkba.
Ahogy közeledtünk, éreztem, hogy valami mesebeli helyet talált nekünk a Nagyi. Az egész egy völgyben található, egy gyönyörűen rendezett tó mellett.

A tó mentén mindenfelé különböző játékok és ügyességi szórakoztató eszközök találhatók. Sok közöttük teljesen ingyenes, ennek megfelelően a Gyerekek azonnal ki is próbálták. Szuperek a vízi játékok, az akadálypályák, a tutajok, a tó közepén található sziget, ahova nem csak tutajon, de hídon is át lehet jutni. Van egy csodálatos mesebeli játszótér ötletes fajátékokkal és van egy fűzfa labirintus is! Komolyan, fűzfák vannak úgy ültetve és kötelekkel rendezve, "fonva", hogy egy komplett kis labirintust adjanak ki.
Tehát első nap ezeket az ingyenes lehetőségeket próbáltuk ki.
kis tutaj, amin három gyerek fér el kb.
nagy vízi akadálypálya, itt 140 cm-es a víz
kicsi vízi akadálypálya, itt 1 méteres a víz

A szállás nagyon szuper volt, egy ötágyas + 1 pótágyas apartmanban laktunk, egy éjszaka 15 ezer forint volt, de tényleg nagyon kényelmes és szép volt. A fürdőszoba is és a konyha is kifejezetten kellemes meglepetés volt. Az éjszaka nagyon jól telt, a kinti nagy meleg ellenére bent kifejezetten jó volt a hőmérséklet, egy kicsi családi tv-zés után már aludtunk is fél hétig, amikor Pankának kipattant a szeme :)

9-ig kellett elhagyni a szállást, így elég gyorsan összepakoltam, megreggeliztünk és kiköltöztünk az autóba, hogy felfedezzük a park fizetős játékait. Nagyinak köszönhetően volt helyből 20 sobri bankónk, amit el is kezdtünk felhasználni :)
A vízi dodzsem nagyon bejött az egész családnak:


Emellett volt a hófánk pálya, ami szintén nagyon jó volt. Volt két száraz pálya és egy vízbe érkezős, a fiúk persze mindegyiket kipróbálták, 1 bankóért hármat csúszhattak. Vilikének azonban szálka ment a lábába, amitől teljesen elkeseredett, engem pedig felidegesített :( Viszont az álltasimogató és a szálka kiszedése véget vetett a rossz kedvnek :)



Aztán pedig ketté váltunk, mi a Pannival, Leóval és Vilikével elmentünk minivonatozni és fagyizni, Apu az Olkival pedig elment a drótkötélpályára. Az egy szuper dolog lehetett. Volt vagy ötféle pálya, amiket mind végigpróbáltak, átlendültek drótkötélen a tó felett, átmentek függőhídon is a tó fölött és megmásztak ezernyi fát és akadályt és túlélték és jó kis vízhólyagjaik lettek :) Még jó, hogy a Zoli jóelőre betett pár ragtapaszt a zsebébe (a javaslatomra :D).


Mi pedig mindeközben voltunk kisvonatozni, ahol egy ovis csoporttal szálltak fel a gyerekek, így 2 sobribankóért vagy negyed órát vonatoztak 5 perc helyett :)))
A Leó kipróbálta a vízen járó gömböt, amit a Zoli is kipróbált még a nap elején, szerintem a Leó volt az ügyesebb, ő majdnem 5 másodpercig állva tudott maradni benne :))))))

Ettünk finom fagyit is, Carte D'Or fagyi volt és nagyon ízlett, de Panka megunta és nekem adta a sajátját is, így kicsit már sok volt. Ittunk hűtött bodzaszörpöt, beültünk a hajócskába, Vilike végigment a nagy vízi akadálypályán, majd zárásként mehettek egyet (Vilike kettőt) az elektromos quadon is. Vilinek ez volt a kedvence :)


A Pannika pedig elszundított az ölemben. Olyan édes volt, éreztem, ahogy csúszik ki a karomból, mert már nem tartja magát, ezért megkértem a Leót, hogy ő hozza a háti zsákot és eldindultunk Apuciék keresésére. Szerencsére amikor odaértünk a drótkötélpályához, pont ott voltak és le is telepdtünk ott, amíg végeztek (másfél órát szundított a Macilány), Vilike kijárta a bébipályát (ingyen, biztosítókötél és sisak nélkül). Amikor végeztek, kiderült, hogy még maradt 8 sobribankónk, ezért a fiúk még mehettek dodzsemezni és hófánkozni, majd a Panka vonatozott egyet és búcsúzóul egy családi tutajozást csaptunk.

Így ért véget a napunk és öt körül hazaindultunk. Csodálatos élmény volt, de még érezzük ma is az izmainkat :)))

2011. június 8., szerda

Zöld Pardonban jártam...

Azok kedvéért, akik nem olvasták a Facebook-on, itt is leírom, milyen tanulságos estém volt a Zöld Pardonban nem olyan régen :)
Tanulságok:
1. a mai tinik (iskolaszezonban) 23 órakor kezdik a bulizást - ez azért rémisztett meg, mert Olivér lassan ebbe a korba lép és én előre rettegek illetve arra gondoltam, hogy ha ennyi szülő nem bírja visszatartani a gyerekét, hiszen holnap iskola van, akkor valószínűleg nekem sem fog olyan könnyen menni...
2. öreg vagyok már a bulizáshoz és túl sok a gyerekem - hajnali egyre értem haza (4 sört ittam, finomat) és fél hétkor már ébreszteni kellett az iskolás gyerekeket, reggelit kellett nekik adni, csomagolni kellett nekik és nyolcra már oviban voltunk, stb. és én fél kilenckor már a délutáni szundikálásról álmodoztam Pankával és arról, hogy nem fáj a fejem... rosszabbul bírom az éjszakai életet, mint 4 éve!!!!!!
3. éjszaka végképp ne indulj haza BKV jegy vagy bérlet nélkül, mert minden ajtóban áll egy ellenőr - a Zöld Pardontól az Andor utcáig sétáltam, majd végül hívtam egy taxit, aki két buszjegy áráért hazahozott :))) éljen a TAXI 2000!!! vagy inkább a TAXI1000 :)
4. még csomó mindent észrevettem-megfigyeltem, de nem tudom rendszerezni a gondolataimat - nagyon jól éreztem magam tegnap este, ami a kellemes társaságon kívül a Zöld Pardonnak is köszönhető :)

2011. május 14., szombat

6 éve...

6 éve ilyenkor már túl voltam első horrorisztikus éjszakámon a kórházban. Előző nap 12:57-kor született meg Vilike. Szegény kisbabámat úgy érzem, kikényszerítették belőlem, pedig, mint ahogy a Pannika, szerintem ő is maradhatott volna még odabent egy picit tovább. Pannival majdnem három hetet ráhúztunk, de senki sem sürgetett, Vilikével viszont már - talán a nagy méretei miatt is - hetekkel a szülés előtt drukkoltak, mikor indul be.
A szülés egyébként rettentő gyors volt. 12 után nem sokkal repesztettek burkot, 12:57-kor pedig már kint is volt a drága kisfiam 57 centivel s 4470 grammal. Persze reggeltől kezdve már kaptam a lórúgásnyi oxitocint és feküdtem a szülőágyon, de ettől még nem történt semmi, nem is fájt, persze abban az utolsó, majdnem egy órában bepótoltam a fájdalmakat.
Azért lehet, hogyha nem születik meg aznap, csak amikor eljön az ideje, akár még 5 kilós is lehetett volna. Ilyen szempontból jókor született, de egyébként amikor megláttam, odaadták plédbe bugyolálva a májusi nyárban, láttam rajta a riadtságot, azt, hogy borzasztóan fázik és hogy ez túl gyors volt neki. Azóta is ilyen, időre van szüóksége az új helyzetek feldolgozásához.
A Gábor már ott a szülőágy mellett elkezdte szervezni a nagy berúgást újdonsült fia tiszteletére, ami akkor, mivel már harmadszorra éltem át ugyanezt, elég rosszul esett. Amikor jöttek hozzám látogatóba, akik egyáltalán benéztek, örömmel mesélték, milyen durva buli kerekedett a Nelsonban Vilike születése alkalmából. Hát, köszöntem szépen, én már évek óta nem tudtam egy jó buliban részt venni, mert ugye a suli miatt eléggé igénybe vettem a nagyszülőket, így bulizásra már annyira nem lehetett, örültem, ha a vizsgáimra tisztességgel fel tudtam készülni. De amúgyis, fájt mindenem a mellemtől a méhemig, főleg, hogy még összehúzódás serkentőt is kaptam, (mint a 16 hetes vetélés után - fájó emlékek felszakadása) amitől nem csak szoptatás közben, hanem folyamatosan összeugrott a méhem, ami hatalmas fájdalommal és vérzéssel járt. Aludni nem aludtam, mert négyen voltunk a szobában, midnenki a saját ki csemetéjével és én egy gyerek mellett sem tudok nyugodtan aludni, mert a legkisebb szusszanásra vagy az ütemes légzés apró kihagyásaira már talpon vagyok, nem hogy négy gyerek felváltva sírására! Tehát megalapozottan horrorisztikusan fáradtan kezdtem hozzá Vilike neveléséhez és persze az akkori vizsgaidőszakhoz, ami viszont meglepően jól sikerült - köszönet érte Nannónak.
Annyi még idetartozik, hogy mielőtt kiengedtek minket a kórházból, még tartogattak számunkra egy rémisztő hírt: Vilike egyik veséje nagyobb, mint kéne, ezért kontrollra kell majd járnunk az elkövetkezendő években, amíg operálhatóvá nem válik, hacsak nem kinövi a dolgot. Szerencsére kinőtte és így csak 1 éven keresztül kellett pisi és mindenféle vizsgálatra járnunk az én édes, hétről-hétre hatalmasabb kisfiammal :)

2011. május 8., vasárnap

Hatalmas túra! Rám-szakadék négy gyerekkel és persze a Túrabottal :)

Tegnap a Rám-szakadéknál jártunk a Gyerekekkel és a Túrabottal. Kicsit izgultam, mert ezúttal Panka is velünk tartott és tudtam, hogy azt a jópár kilométer túrát nyakban és ölben végigcipelni szegény Zolinak nem lesz túl könnyű. Kicsit késve indultunk Dömösre és még tankolni is kellett, így természetesen elkéstünk. Azért szerencsére a többiek rugalmasak voltak és megvártak minket. Elindultunk felfelé a templom mögött a sorompón túlra, majd elég hamar eljutottunk a patakpartra, ahol természetesen Vilike átment hídona  túloldalra, majd csak köveken ugrálva tudott átjutni a villanypásztorral óvott oldalunkra. Útközben választott magának egy Kiskecskét :) Ezen az úton hamar eljutottunk egy forráshoz, amitől nem messze kezdődött a láncos szakasz.

Itt kettévált a csoport. A nagyfiúk mentek a láncos mászó csoporthoz a nehéz szakaszon, mi Vilikével és Pankával a "könnyített" útvonalon indultunk. Ebben a csoportban heten voltunk + két kutyus. Végig kellett követnünk a sárga jelzést. Eleinte a kutyák a nagyobb, nehezített csoporthoz akartak menni, de végül beletörődtek, hogy velünk kell jönniük :) Elég meredek volt néhol az út, meg a felázásoknak köszönhetően néhol nehezen járható, de összességében szuper utunk volt és nekünk is jutott kaland, mert mi is többször kereszteztük a patak útját, így mi is ugrálhattunk köveken :) Útközben látta meg Zoli ezt a fát, amit gyorsan le is kaptam neki. Valóban gyönyörű...

Panka ezen a szakaszon végig nyakiban jött, viszont amint túljutottunk a meredekebb részen, végre elkezdett a saját lábán járni - köszönhető ez Évinek, ki felvetette a sünikeresés ötletét. Panka ezen annyira felbátorodott, hogy majd egy kilométert sétált az ügyes kis lábain.

Miközben sétáltunk, hallani véltük a szakadék túlsó felén menetelő csapatot, néha a kutyák is eltüntek a rengetegben, de szerencsére mindig visszataláltak. Végül kiértünk a két út, a Lukács-árok és a Rám-szakadék találkozásához. Itt hamarosan kiértünk a beton útra, majd az első elágazásnál, a zöld jelzésen bemenve, eljutottunk a pihenőhelyre, a Júlia forráshoz.

Érkezés után, mi, az előörs, tüzet raktunk és elkezdtük a nyársak hegyezését. Egy 20 percen belül befutott a csapat nagyobb része, mindkét fiú sértetlenül, szárazon :) Ittunk egy jó meleg KV-t majd sütöttünk-főztünk, végül egy kis pihenés után indultunk tovább. Persze közben Vilike eltűnt az erdőben a nagyfiúkkal, de szerencsére Zoli könnyedén felkutatta őket.

A visszafele út is gyönyörű helyeken vitt, olyan jó volt a friss levegőn sétálni - mert ez a lefelé vezető út már tényleg séta volta csak.

Egy másfél órás séta után leértünk a faluba, ahol a Prépostsági romok melletti játszótéren lepuihentünk. Panka ekkor már fél órája aludt, így letettük a fűbe a plédre szundizni.

Még egy bő órát eltöltöttünk, megnéztük a romokat is, játszottunk is, majd elindultunk hazafelé. Útközben ettünk egy-egy gombóc fagyit, de a kiszolgálás  a Mozs fagyizóban, hát cseppet sem volt szívélyes, pedig 140 Ft volt az enyhe ízű és pici fagyi gombóca... Tehát csalódás volt. Annál jobb volt viszont visszaérni az autóhoz és hazajönni :)


Persze Zoli még 2 vásznat megfeszített és kiszállított az este, így csak fél 11-re ért valójában haza...
Azért egy csodálatos nap volt a tegnapi és remélem, hogy mgé sok-sok ilyenben részünk lesz!

2011. május 1., vasárnap

Anyák napja

Ma van Anyák napja.
Van bennem egy ideális anya kép, aki csendes szóval, kötélidegekkel napi 24 órában áll a gyerekei rendelkezésére. Aki sosem mond csúnya szavakat, nem kiabál, nem keseredik el, a gyerekei előtt végképp nem!, aki megtanítja a szép, illedelmes viselkedésre a gyerekeit, miközben gyönyörűen rendben tartja az otthont és a kertet. Ja, és minden délelőtt játszóra viszi a kicsit, délután pedig sportolni a nagyokat, mindig készen áll egy nagy beszélgetésre a kamasszal, mindig időben beköti az iskolai füzeteken málló borítót vagy pedig olyan rendesre neveli a kisfiát, hogy málló borító elő sem fordulhat. Aki minden reggel 6-kor mosolyogva ébred, nem ejt ki csúnya, feszültségkeltő szavakat a száján, hogy már megint mindenki alszik, és ha ő nem kelne fel időben, borulna az egész nap. Hát igen, én nem ilyen vagyok, de mégis minden napra jut legalább egy "Szeretlek anya" vallomás, nem beszélve a "Te vagy a legszebb a világon", "Anya, neked nem kell tornáznod, mert nagyon szép vagy", "Te vagy a legkedvesebb Anyuka a világon" mondatokról. Azt hiszem, ilyen szempontból nálunk  minden nap anyák napja...

2011. április 28., csütörtök

Az ideális konyha...

Sokat gondolkozom mostanában, hogy milyen is lehetne az ideális konyhám, ha minden úgy lenne, ahogy én szeretném... Rengeteg kérdésem merül fel folyamatosan... Kezdem megérteni azokat, akik órákat töltenek azzal naponta, hogy próbálják az ideális házat, szobát, konyhát, bútort, autót, párkapcsolatot, gyerek-szülő viszonyt, egyáltalán életet elképzelni :)
De vissza a konyhára:
A Gyerekek ki legyenek-e zárva vagy rájuk lássak-e folyamatosan?
A családi élet körülöttem zajoljon vagy legyek nyugiban elszigetelve?
Legyen-e mosogatógép vagy sem?
A mosógép bent legyen-e vagy sem a konyhában?
Hova tegyem a lábasaimat, hogy ne kelljen állandóan hajolgatnom és kutatnom, ne kelljen mindent előpakolni, mert persze, hogy a serpenyő leghátul van?
Milyen szélesek legyenek a polcok? Ha túl szélesek, akkor megint két sorban lesznek a lábasok, ami csak idegesítő...
Kamra a konyhában legyen-e megoldva vagy külön kis helyiségben?
Legyen-e egyáltalán alul polc lábasoknak? A tányérok bent legyenek-e a konyhában vagy az étkezőben a tálalóban?
A hűtő bent legyen-e kéznél vagy nem olyan fontos? Mikró bent legyen-e vagy az is inkább az étkezőben, ahol sűrűbben van rá szükség a melegítéshez?
Hát igen, az álmodozás sem olyan egyszerű... :)

2011. április 25., hétfő

Kirándulás Byrd bácsi gyermekeivel és kutyáival :)

Csaba szervezésében csodálatos kirándulást tettünk a hármashatárhegyi repülőtér környékére Húsvét hétfő alkalmából. Mi persze késve érkeztünk, épp ezért nem is szóltunk, hogy jövünk, nehogy ránk kelljen várniuk a többieknek. Ennek köszönhetően persze teljesen más irányba indultunk és csak némi hegymászás után vettük észre a tévedésünket, amikor is egy kék kereszt és egy kék vonalas elágazáshoz érkeztünk :) Persze kiderült, hogy a zöld félhold a nyerő, de azt a többiek sem tudták, csak azt, hogy teljesen másfelé kellett volna mennünk. Sebaj, gyönyörű friss idő volt, csodálatos, eső áztatta erdei illatokkal, így nem vette kedvünket, hogy plusz sétánk is volt :)
Végül az egyik út melletti parkolóban megtaláltuk a Csaba autóját és hamarosan utolértük a többieket, akik már az evészet vége felé jártak és kutyák gyűrűjáben üldögéltek. Alighogy megérkeztünk és kényelembe helyeztük magunkat, sőt! én már egy fél pohár bort is megiszogattam (hála Nándinak a finom Telekiért és Boginak az IKEA-s műanyag pohárért:)), eleredt az eső, ezért elindultunk a parkoló felé. Kis kerülővel mentünk, de gyönyörű úton és Panka még Bogi '94-es kendőjét is kölcsönkapta, hogy ne ázzon el a hajacskája. Annyira élveztem a sétát és a kutyusokat, tiszta feltöltődés és boldogság volt látni ezt a vidámságot :)
Amikor a reptér sarkába értünk az eső enyhébbre fordult, ezért a többiek visszaindultak még túrázni, mi viszont, mivel Panka már csurom víz volt, inkább visszaindultunk az autóhoz. Később beigazolódott, hogy jól döntöttünk, mert nagyon-nagyon eleredet az eső és Panikával biztos kínszenvedés lett volna az út, nem beszélve a megfázásról.
Így végül is két órát sétáltunk csak mindösszesen, de számunkra az is hatalmas feltöltődés volt. Két hét múlva pedig ismét Túrabot kirándulás, most a Rám szakadék felfedezése vár ránk :)

2011. április 17., vasárnap

Kirándulás Páty környékére a Túrabot Sportegyesület szervezésében

Pannika péntek este a Mamáéknál aludt Kovácsiban. Ez volt az első máshol alvása, ezért eléggé megviselt, hogy nincs egész nap velünk és még este sem puszilgathatom meg, vihetem aludni, reggel nem totyog át hozzánk félálomban... Viszont a pátyi kirándulást örülök, hogy nélküle csináltuk végig, mert így is elég fárasztó volt a Vilikét figyelni és vadászni folyamatosan :)
A kirándulást a Túrabot honlapján néztem ki, mert meguntam, hogy céltalanul bóklászunk a környéken, és úgy gondoltam, hogy profi vezetéssel és egy jó természetszerető társasággal csak jobban fogjuk érezni magunkat :) Reggel 9-re mentünk a biatorbágyi viadukthoz, ahol a Gyerekek helyből megmászták a völgyhidat:) Persze közben majdnem beleestek a híd alatt folyó patakba, de szerencsére ezzel a mutatvánnyal megvárták a kirándulás végét. 

Amikor összegyűlt a csapat, átsétáltunk a vonathoz, ahova csapat többi része érkezett, majd elindultunk a kirándulásnak. Átvágtunk Biatorbágyon, átmentünk az autópálya alatt, majd amolyan hétvégi telkes rész mellett sétáltunk beljebb a természetes közegbe. Amikor odaértünk a pátyi pincesorhoz, nagyon meglepődtem! Olyan szépen rendezett, kellemes kis közeg alakult ki ott az erdő mellett a fák között, hogy csak ámultam. Viszont azt nem tudhattam meg, hgy a pincesoron milyen a bor, mivel senki nem használta ki a szép idő nyújtotta lehetőséget, ami odavonzza a turstákat, így senki sem akart tőlünk pénzt zsebelni borkóstolóért cserébe... De azért így is megérte végigsétálni, mert valóban szépek voltak a pincék...
A pincesor után búzamező, majd egy rövid autóutas séta után egy kisebb emelkedő és erdő következett. Ekkor volt Vilike első holtpontja, elsírta magát, hogy ő elfáradt és éhes :) Mondjuk ez Vilikénél nem meglepő, mert rendszerint könnyen megéhezik, főleg, ha számára unalmas dologgal kell foglalkozni. Bár tény, hogy kezd erről leszokni és örömet találni olyan egyszerű dolgokban is, mint a séta, azért ez már sok volt neki. Az igazat megvallva nekünk is kicsit fárasztó volt, mert mindig lemaradt a kis Orsival, akivel kb. 15 perc séta után már sikerült visítósra összeveszniük :)
Végül megérkeztünk azért a piknik helyre, ahol letáboroztunk és megkezdődött a tűzrakás, amit beavatásként a Zoli felügyelt és egész jól sikerült :)
A tűzön pedig mindenféle finomság sült, ami nagyon jól esett, mert nem csak fáradtak voltunk, de éhesek is :) mondjuk nem volt annyira fárasztó, de azért az megnehezítette, hogy állandóan Vilikére kellett figyelni, alig-alig tudtunk egy jót beszélgetni a többiekkel, vagy csak felváltva :) 

Az ennivaló nagyon finomra sikeredett, bár a kenyér adagot kicsit alul kalibráltam, így nekem nem jutott. 

Amíg táboroztunk, néhányan elsétáltunk a táborhely mellett lévő kőbányába, ahol volt egy kis rés is, azaz barlangszerűség. A Gyerekek persze folyamatos éberséget igényeltek, mert felmásztak minden kiszögellésre, ami persze kicsit megtépázta a jelenlévők idegeit. A rutinosabb szülők inkább le sem másztak megnézni a rosszcsont gyerekek mutatványait :) 

Végül az út helyett valami erdőben másztunk vissza, ahol sikerült természetesen egy vadrózsába belekapaszkodnom, jajjjjj! Még vérzett is kicsit, de sebaj, nem zuhantam vissza a többméteres mélybe :) Folyt köv, mert most indulok Virágvasárnapi misére a rosszcsontokkal...
Na tehát, miután túléltük mindannyian a kőbányát, elindultunk tovább... Ismét meseszép tájakat láthattunk és igazán jó volt a hangulat, az idő sem volt se túl meleg, se túl hideg, így elég lazán sétáltunk tovább. Azonban még jó pár óra hátravolt. Mentünk még erdőben, mezőn, hegynek fel, hegyről le és egyszer csak visszaértünk arra a helyre, ahol a telkeket láttuk. Itt már tudtam, hogy nem tart soká a séta, d azért még hátravolt vagy 20 perc:) Megvallom, a végén már fájt a lábam, de nem törte fel a vadiúj cipőm a lábam és mára szinte nem is fáj! Egyébként izomlázam is csak egy fél napig volt, most már teljes értékűen tudok mozogni :)
Összességében csodálatos volt a kirándulás és így az egész hétvégénk!!!



2011. április 3., vasárnap

Autós kirándulás Pannikával - Martonvásár, Érd, Ercsi, Sóskút, Biatorbágy, Zsámbék

Végre kirándulni voltunk! Mondjuk csak hármasban, mert a fiúk a Gáborral voltak. 9-kor telefonált, hogy moziba mennek 10-re, készítsem őket elő. Persze pont takarítás közben voltunk, így kapkodni kellett mindennel, de időben elkészültünk és azt vettük észre, hogy hoppá, egy csomó időnk van és ki kéne használni. 

Azonban előtte még idelent is ki szerettünk volna takarítani, nekem is volt néhány lezáratlan ügyem, így majd fél egy volt, mire kitaláltuk merre és elindultunk. 

Pannika nagyon élvezte az egészet, semmi kifogása nem volt az autózás ellen, végig nézegetett. Láttunk lovacskákat, birkákat, teheneket, gyönyörű tájakat, pedig alig mentünk pár 10 kilométert. Először Százhalombattára indultunk volna, mert van valami ásatás, ilyesmi, de elég jót kavarogtunk, így végül nem találtuk meg, csak a matricamúzeumot, amit terveink szerint a fiúkkal meg fogunk nézni a közeljövőben.
Ja, de előtte, mivel célirányosan eltévedtünk, megnéztük Martonvásárt, ahol rossz fele kanyarodtunk, így kihagytuk a Beethoven múzeumot és a Brunszvik kastélyt, tehát csak átutaztunk rajta. Ercsit is megnéztük, megállapítottuk, hogy van saját Sparjuk, míg itt nálunk a közelben csak egy gagyi Coop üzlet van, ahova csak ritkán megyek be és akkor sem szívesen. 

Érden is átmentünk, de akkor már tudtuk, hogy először ennünk kell, így a március haviegy mekizést letudtuk némi késéssel :) Kaja után nekiindultunk Sóskútnak, ami csodálatos meglepetés volt a számunkra! Nem elég, hogy közel van, de egyszerűen gyönyörű is!!! Találtunk egy nagyon jó ki útvonalat, ami a hegyoldalban vitt a házak felett. Vadregényes és kényelmes is volt egyszerre. Kivéve ott, ahol leomlott kicsit az út és fel kellett kapaszkodnunk a hegyoldalba, hogy kikerüljük az omlást... ott inkább ijesztő volt. Zoli hősiesen cipelte a Pankát, hol ölben, hol nyakiban. Elég keskeny volt az út, így örülök, hogy a fiúk nem szaladgáltak a szakadék mellett és Panka is biztonságban volt Apucija ölében :)

Aztán végre kikerültünk a dzsindzsából és a hegy lábánál találtuk magunkat. Visszaindultunk a patak melletti utcában és egy nagyon jót sétáltunk. Pannika persze végig nyakiban és ölben akart lenni, de sikerült némi számolgatóssal járásra is rábírni :) Benne voltunk az alvásidejében, így érthető, hogy ölben akart volna inkább pihengetni... Az utca, ahol sétáltunk, a patakpart és a hegy oldalára ráépült kis telekkel bíró házakat választotta ketté, így a patakpart némileg magántulajdonként funkcionált. Egy helyen lementünk és láttuk, hogy igen bővízű kis patak ez. Láttunk két gyerkőcöt is a patakban játszani, irigyeltem őket egy pillanatra, eszembe jutott, amikor Balatonfüreden a Gabikával játszottunk a patakban... 


A séta után visszaérkeztünk az autóhoz, amit praktikusan egy cukrászda mellett tettünk le. Nagyon jó kis hely volt, csodaszép napos terasszal, így a kávé mellé még becsusszant egy fagyi is :) Lassan indulni kellett, mert hatra itthon kellett lennünk. Biatorbágy felé jöttünk haza és pont Zsámbék is útba esett, így Örséket is meglátogattuk egy 20 percre. Hogy az Emma milyen nagylány lett és Örs szülei milyen kedves emberek! Jó volt látni egy szeletet a férjem gyerekkorából általuk... 

De aztán már tényleg sietnünk kellett, hogy időben hazaérjünk. Itthon már várt a kicsi Vilike és a Gábor. Összekészítettük az Olki és Leó túrázós cuccát és a Leónak a Téli tücsköt is :) Mennek Ausztriába túrázni, de előtt még meg kell csinálnia a háziját! 

Este még felköszöntöttük így szűk körben a kicsi Vilit. Olyan aranyosan örült az ajándékának! Egy Heroes Factory figurát kapott és tényleg megható volt, amennyire értékelte és szerette az első pillanattól fogva. Két fagyasztott pizzát is kisütöttem és azzal teljes volt Vilikének a boldogsága :)
Így telt a napunk, hosszú idő után az első tökéletes nap volt a számomra :))))

2011. március 30., szerda

Óraátállítás - Pannika valódi hisztije

Őszintén szólva engem nagyon-nagyon megviselt az óraátállítás. Talán magam okán még nem kellett volna megszenvednem, de nálunk én vagyok az utolsó, aki elalszik és az első, aki felkel, illetve rajtam csapódik le mindenki nyűge. Zolival együtt persze, de ő a munka miatt sok dolog alól felmentést kap, pl.: most is még alszik, mert fél 11-ig dolgozott, aminek köszönhetően pluszban még kihagyott egy olyan hisztit is Pannimacival, ami talán még nála is kiütötte volna a biztosítékot :)

Azt hiszem egy nemalvási spirálba kerültünk, azaz az óraátállítás napján későn feküdtünk le, de a gyerekek az óraátállításhoz képest is korán keltek, így nem aludtuk ki magunkat. Vasárnap már feszültebb voltam és fáradtabb, ami kihatott Panka lelkiállapotára, ezért nem tudott aludni rendesen, kétszer ébresztett, átjött, stb. Hétfőn ez folytatódott azzal, hogy az iskola miatt már amúgy is korán kellett kelnem és még ezernyi kötelesség dúsította a napot. Feszültség-fáradtság fokozódott, ugyanez persze a fiúknál is. A hétfő éjjel horror volt, egyig szinte végig nyöszörgött a Panka, így aludni nem tudtunk, kétszer az idegösszeroppanás szélére kerültem és elátkoztam a napot, amikor egy gyereket is vállaltam (nemhogy négyet!), sírtam is meg minden bajom volt a fáradtságtól... 

Mindenesetre ennek köszönhetően a keddi nap még borzalmasabb volt, mint a megelőzők. Zoli reggel nyolckor ment el, de közben egyszer hazajött, amitől Pannika megzavarodott, így már 11-kor túl voltunk az első nagy síráson - természetesen az úttest közepén Pannikával, Szőlőszem babával és babakocsival + a szelektív szeméttel, amit vittünk, az ölemben. Pannika estére totálisan kiborult, ami érthető, hiszen a karate miatt fel kellett ébresztenem a délutáni alvásból, és csak este hétre értünk haza a karatéról és akkor kezdtük el még a fürdést, vacsorát, stb. Olyan hisztit levágott, amilyet még nem láttam!!!! A fiúk hozzá képest nyugodt kis angyalkák voltak a legdübörgőbb dackorszakukban is! :)

Próbáltam végiggondolni, mi segíthet ilyenkor, illetve ha én hisztizek mi nyugtat meg. Hát, leginkább a kedvesség és ölelés, de valami miatt úgy éreztem, ki kell jelölnöm a határokat. Mivel Pannika mindenféle kompromisszumtól, kedvességtől, gyengédségtől csak még jobban hisztizett, ezért úgy döntöttem, hogy büntibe teszem és betettem a kis WC-be hisztizni. Végig az ajtó túloldalán voltam és beszéltem hozzá, de ha meghallotta a hangomat, csak még jobban hisztizett. Azt hiszem dühítette, hogy nem keresem a kegyeit, mint az Apucija szokta (meg mint én is, amikor kompromisszum készebb). Kb. 5 percig tartott az egész, de közben annyira kiabált és hisztizett, mint egy igazi méregzsák és rúgta az ajtót, köhögött, öklendezett. Olyankor úgy füleltem, nehogy baja legyen...

Egy szó mint száz, megtörtént a második nagy hiszti, mi után végül közölte velem, hogy "Megnyugodtam Anyucica" és hozzám bújt. Amikor kinyitottam az ajtót, akkor még nyugtalan volt és sírt, de megbeszéltük, hogy nem szabad így viselkedni és meg kell tanulnia egyedül is megnyugodni és most tanuljuk és ő nagyon ügyes kislány. Azt nem tettem hozzá, hogy Anyucica is most tanulja :) Ezután együtt fürödtünk, az este vidámságban és békében telt és ismét átaludtuk az éjszakát, úgyhogy kisimult vagyok, mint egy friss dinnye :)

Most, 8:20-kor persze még szundikálnak Apucival az ágyban, de hagyom őket, mert ha kialusszák magukat, nekem is könnyebb :)

Ennyit az óraátállítás és nemalvás lehetséges következményeiről...