Borzalom, 20 perce ébren van, sír, sikoltozik, dühös, semmit nem hallgat meg, ha hozzá szólok, még jobban hisztizik. Nem szólok hozzá, sarokba állítottam és ott dühöng, de meg sem próbál kijönni. Kifejezetten dühös és mérges és gyűlöl engem, amiért... fogalmam sincs miért. Voltunk ma játszón, jót szundikáltunk, finomat ettünk, barátnőkként feküdtünk le aludni, csak engem munka miatt hívtak és ezért felkeltem, utána pedig megjöttek a fiúk és már nem bújhattam vissza hozzá... lehet, ezért haragudott meg, hogy az idillt megszakítottam.
Sajnos szinte biztos, hogy beteg lesz és én fáradt vagyok és alig vagyok túl a betegségen és túl jó volt Sárváron a gyerekek nélkül a Férjemmel, aki azóta egyfolytában hiányzik. Nem akarom ezt a kétlaki életet élni, hogy ő Kovácsiban én meg itthon a gyerekekkel és csak hétvégén vagyunk együtt! Most megint böjtölhetünk, hogy legyenek jó napjaink együtt a távoli, nagyon távoli jövőben.
De vissza a Pannikára. Most adtam neki Halixol-t, mert picit letapadtnak hallom a köhögését, remélem hasznos lesz. Csak sajnos most még annyira tüskéshátú a nagylány, hogy nem volt hajlandó bevenni, és egy részét kiköpte. Még jó, hogy kétszer annyit készítettem be, mint amennyit be kellett adnom :)
Szerintem nincs fárasztóbb, nehezebb, kimerítőbb, lélekölőbb és gyűlöletesebb, mint amikor ellentétes akaratok találkoznak. Akár gyerek-gyerek vita van, akár velem szemben vagy Zolival szemben megy a csata, belőlem többet kivesz, mintha dolgoznék egész nap. Egy-egy konfliktus után (mégha egyszemélyes konfliktusról is van szó) úgy érzem, mintha átment volna rajtam egy dementor-csapat. Kell pár perc (néha óra!), mire a kiszikkadt, tehetetlen, síróskedvű Boriból újra életerős, mindent megoldó Anyuka tudok lenni. Nem szeretném, de a konfliktusok szinte fizikai fájdalmat okoznak nekem, egy síró gyerekhangtól szinte hányingerem van, annyira beleremeg mindenem belül, ha vita vagy hangos szó hallatszik a környezetemben, bekapcsol a menekülő és a védelmező ösztön egyszerre és borzalmas önuralomra van szükségem, hogy uralni tudjam a helyzetet, békét tudjak teremteni, a szeretetet tudjam segítségül hívni az arrogancia és agresszió helyett. Életem legnehezebb feladata elviselni és megoldani ezeket a helyzeteket. A munka, figyelem, gondoskodás mind semmi ehhez képest!
Szerintem nincs fárasztóbb, nehezebb, kimerítőbb, lélekölőbb és gyűlöletesebb, mint amikor ellentétes akaratok találkoznak. Akár gyerek-gyerek vita van, akár velem szemben vagy Zolival szemben megy a csata, belőlem többet kivesz, mintha dolgoznék egész nap. Egy-egy konfliktus után (mégha egyszemélyes konfliktusról is van szó) úgy érzem, mintha átment volna rajtam egy dementor-csapat. Kell pár perc (néha óra!), mire a kiszikkadt, tehetetlen, síróskedvű Boriból újra életerős, mindent megoldó Anyuka tudok lenni. Nem szeretném, de a konfliktusok szinte fizikai fájdalmat okoznak nekem, egy síró gyerekhangtól szinte hányingerem van, annyira beleremeg mindenem belül, ha vita vagy hangos szó hallatszik a környezetemben, bekapcsol a menekülő és a védelmező ösztön egyszerre és borzalmas önuralomra van szükségem, hogy uralni tudjam a helyzetet, békét tudjak teremteni, a szeretetet tudjam segítségül hívni az arrogancia és agresszió helyett. Életem legnehezebb feladata elviselni és megoldani ezeket a helyzeteket. A munka, figyelem, gondoskodás mind semmi ehhez képest!
Pannika most békén ül és Baby TV-t néz, pedig be akartam tlitani a tévézést és már második napja nem kapcsoltam be napközben, de egy beteg nyűgös manóval mit lehet tenni? Megyek, odaülök hozzá és megpuszilgatom, ha hagyja :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése