6 éve...

6 éve ilyenkor már túl voltam első horrorisztikus éjszakámon a kórházban. Előző nap 12:57-kor született meg Vilike. Szegény kisbabámat úgy érzem, kikényszerítették belőlem, pedig, mint ahogy a Pannika, szerintem ő is maradhatott volna még odabent egy picit tovább. Pannival majdnem három hetet ráhúztunk, de senki sem sürgetett, Vilikével viszont már - talán a nagy méretei miatt is - hetekkel a szülés előtt drukkoltak, mikor indul be.

A szülés egyébként rettentő gyors volt. 12 után nem sokkal repesztettek burkot, 12:57-kor pedig már kint is volt a drága kisfiam 57 centivel s 4470 grammal. Persze reggeltől kezdve már kaptam a lórúgásnyi oxitocint és feküdtem a szülőágyon, de ettől még nem történt semmi, nem is fájt, persze abban az utolsó, majdnem egy órában bepótoltam a fájdalmakat.

Azért lehet, hogyha nem születik meg aznap, csak amikor eljön az ideje, akár még 5 kilós is lehetett volna. Ilyen szempontból jókor született, de egyébként amikor megláttam, odaadták plédbe bugyolálva a májusi nyárban, láttam rajta a riadtságot, azt, hogy borzasztóan fázik és hogy ez túl gyors volt neki. Azóta is ilyen, időre van szüóksége az új helyzetek feldolgozásához.

A Gábor már ott a szülőágy mellett elkezdte szervezni a nagy berúgást újdonsült fia tiszteletére, ami akkor, mivel már harmadszorra éltem át ugyanezt, elég rosszul esett. Amikor jöttek hozzám látogatóba, akik egyáltalán benéztek, örömmel mesélték, milyen durva buli kerekedett a Nelsonban Vilike születése alkalmából. Hát, köszöntem szépen, én már évek óta nem tudtam egy jó buliban részt venni, mert ugye a suli miatt eléggé igénybe vettem a nagyszülőket, így bulizásra már annyira nem lehetett, örültem, ha a vizsgáimra tisztességgel fel tudtam készülni. De amúgyis, fájt mindenem a mellemtől a méhemig, főleg, hogy még összehúzódás serkentőt is kaptam, (mint a 16 hetes vetélés után - fájó emlékek felszakadása) amitől nem csak szoptatás közben, hanem folyamatosan összeugrott a méhem, ami hatalmas fájdalommal és vérzéssel járt. Aludni nem aludtam, mert négyen voltunk a szobában, midnenki a saját ki csemetéjével és én egy gyerek mellett sem tudok nyugodtan aludni, mert a legkisebb szusszanásra vagy az ütemes légzés apró kihagyásaira már talpon vagyok, nem hogy négy gyerek felváltva sírására! Tehát megalapozottan horrorisztikusan fáradtan kezdtem hozzá Vilike neveléséhez és persze az akkori vizsgaidőszakhoz, ami viszont meglepően jól sikerült - köszönet érte Nannónak.

Annyi még idetartozik, hogy mielőtt kiengedtek minket a kórházból, még tartogattak számunkra egy rémisztő hírt: Vilike egyik veséje nagyobb, mint kéne, ezért kontrollra kell majd járnunk az elkövetkezendő években, amíg operálhatóvá nem válik, hacsak nem kinövi a dolgot. Szerencsére kinőtte és így csak 1 éven keresztül kellett pisi és mindenféle vizsgálatra járnunk az én édes, hétről-hétre hatalmasabb kisfiammal :)

Hatalmas túra! Rám-szakadék négy gyerekkel és persze a Túrabottal :)

Tegnap a Rám-szakadéknál jártunk a Gyerekekkel és a Túrabottal. Kicsit izgultam, mert ezúttal Panka is velünk tartott és tudtam, hogy azt a jópár kilométer túrát nyakban és ölben végigcipelni szegény Zolinak nem lesz túl könnyű. Kicsit késve indultunk Dömösre és még tankolni is kellett, így természetesen elkéstünk. Azért szerencsére a többiek rugalmasak voltak és megvártak minket. Elindultunk felfelé a templom mögött a sorompón túlra, majd elég hamar eljutottunk a patakpartra, ahol természetesen Vilike átment hídona  túloldalra, majd csak köveken ugrálva tudott átjutni a villanypásztorral óvott oldalunkra. Útközben választott magának egy Kiskecskét :) Ezen az úton hamar eljutottunk egy forráshoz, amitől nem messze kezdődött a láncos szakasz.

Itt kettévált a csoport. A nagyfiúk mentek a láncos mászó csoporthoz a nehéz szakaszon, mi Vilikével és Pankával a "könnyített" útvonalon indultunk. Ebben a csoportban heten voltunk + két kutyus. Végig kellett követnünk a sárga jelzést. Eleinte a kutyák a nagyobb, nehezített csoporthoz akartak menni, de végül beletörődtek, hogy velünk kell jönniük :) Elég meredek volt néhol az út, meg a felázásoknak köszönhetően néhol nehezen járható, de összességében szuper utunk volt és nekünk is jutott kaland, mert mi is többször kereszteztük a patak útját, így mi is ugrálhattunk köveken :) Útközben látta meg Zoli ezt a fát, amit gyorsan le is kaptam neki. Valóban gyönyörű...

Panka ezen a szakaszon végig nyakiban jött, viszont amint túljutottunk a meredekebb részen, végre elkezdett a saját lábán járni - köszönhető ez Évinek, ki felvetette a sünikeresés ötletét. Panka ezen annyira felbátorodott, hogy majd egy kilométert sétált az ügyes kis lábain.

Miközben sétáltunk, hallani véltük a szakadék túlsó felén menetelő csapatot, néha a kutyák is eltüntek a rengetegben, de szerencsére mindig visszataláltak. Végül kiértünk a két út, a Lukács-árok és a Rám-szakadék találkozásához. Itt hamarosan kiértünk a beton útra, majd az első elágazásnál, a zöld jelzésen bemenve, eljutottunk a pihenőhelyre, a Júlia forráshoz.

Érkezés után, mi, az előörs, tüzet raktunk és elkezdtük a nyársak hegyezését. Egy 20 percen belül befutott a csapat nagyobb része, mindkét fiú sértetlenül, szárazon :) Ittunk egy jó meleg KV-t majd sütöttünk-főztünk, végül egy kis pihenés után indultunk tovább. Persze közben Vilike eltűnt az erdőben a nagyfiúkkal, de szerencsére Zoli könnyedén felkutatta őket.

A visszafele út is gyönyörű helyeken vitt, olyan jó volt a friss levegőn sétálni - mert ez a lefelé vezető út már tényleg séta volta csak.

Egy másfél órás séta után leértünk a faluba, ahol a Prépostsági romok melletti játszótéren lepuihentünk. Panka ekkor már fél órája aludt, így letettük a fűbe a plédre szundizni.

Még egy bő órát eltöltöttünk, megnéztük a romokat is, játszottunk is, majd elindultunk hazafelé. Útközben ettünk egy-egy gombóc fagyit, de a kiszolgálás  a Mozs fagyizóban, hát cseppet sem volt szívélyes, pedig 140 Ft volt az enyhe ízű és pici fagyi gombóca... Tehát csalódás volt. Annál jobb volt viszont visszaérni az autóhoz és hazajönni :)

Persze Zoli még 2 vásznat megfeszített és kiszállított az este, így csak fél 11-re ért valójában haza...

Azért egy csodálatos nap volt a tegnapi és remélem, hogy mgé sok-sok ilyenben részünk lesz!

Anyák napja

Ma van Anyák napja.

Van bennem egy ideális anya kép, aki csendes szóval, kötélidegekkel napi 24 órában áll a gyerekei rendelkezésére. Aki sosem mond csúnya szavakat, nem kiabál, nem keseredik el, a gyerekei előtt végképp nem!, aki megtanítja a szép, illedelmes viselkedésre a gyerekeit, miközben gyönyörűen rendben tartja az otthont és a kertet. Ja, és minden délelőtt játszóra viszi a kicsit, délután pedig sportolni a nagyokat, mindig készen áll egy nagy beszélgetésre a kamasszal, mindig időben beköti az iskolai füzeteken málló borítót vagy pedig olyan rendesre neveli a kisfiát, hogy málló borító elő sem fordulhat. Aki minden reggel 6-kor mosolyogva ébred, nem ejt ki csúnya, feszültségkeltő szavakat a száján, hogy már megint mindenki alszik, és ha ő nem kelne fel időben, borulna az egész nap. Hát igen, én nem ilyen vagyok, de mégis minden napra jut legalább egy "Szeretlek anya" vallomás, nem beszélve a "Te vagy a legszebb a világon", "Anya, neked nem kell tornáznod, mert nagyon szép vagy", "Te vagy a legkedvesebb Anyuka a világon" mondatokról. Azt hiszem, ilyen szempontból nálunk  minden nap anyák napja...