Óraátállítás - Pannika valódi hisztije

Őszintén szólva engem nagyon-nagyon megviselt az óraátállítás. Talán magam okán még nem kellett volna megszenvednem, de nálunk én vagyok az utolsó, aki elalszik és az első, aki felkel, illetve rajtam csapódik le mindenki nyűge. Zolival együtt persze, de ő a munka miatt sok dolog alól felmentést kap, pl.: most is még alszik, mert fél 11-ig dolgozott, aminek köszönhetően pluszban még kihagyott egy olyan hisztit is Pannimacival, ami talán még nála is kiütötte volna a biztosítékot :)

Azt hiszem egy nemalvási spirálba kerültünk, azaz az óraátállítás napján későn feküdtünk le, de a gyerekek az óraátállításhoz képest is korán keltek, így nem aludtuk ki magunkat. Vasárnap már feszültebb voltam és fáradtabb, ami kihatott Panka lelkiállapotára, ezért nem tudott aludni rendesen, kétszer ébresztett, átjött, stb. Hétfőn ez folytatódott azzal, hogy az iskola miatt már amúgy is korán kellett kelnem és még ezernyi kötelesség dúsította a napot. Feszültség-fáradtság fokozódott, ugyanez persze a fiúknál is. A hétfő éjjel horror volt, egyig szinte végig nyöszörgött a Panka, így aludni nem tudtunk, kétszer az idegösszeroppanás szélére kerültem és elátkoztam a napot, amikor egy gyereket is vállaltam (nemhogy négyet!), sírtam is meg minden bajom volt a fáradtságtól... 

Mindenesetre ennek köszönhetően a keddi nap még borzalmasabb volt, mint a megelőzők. Zoli reggel nyolckor ment el, de közben egyszer hazajött, amitől Pannika megzavarodott, így már 11-kor túl voltunk az első nagy síráson - természetesen az úttest közepén Pannikával, Szőlőszem babával és babakocsival + a szelektív szeméttel, amit vittünk, az ölemben. Pannika estére totálisan kiborult, ami érthető, hiszen a karate miatt fel kellett ébresztenem a délutáni alvásból, és csak este hétre értünk haza a karatéról és akkor kezdtük el még a fürdést, vacsorát, stb. Olyan hisztit levágott, amilyet még nem láttam!!!! A fiúk hozzá képest nyugodt kis angyalkák voltak a legdübörgőbb dackorszakukban is! :)

Próbáltam végiggondolni, mi segíthet ilyenkor, illetve ha én hisztizek mi nyugtat meg. Hát, leginkább a kedvesség és ölelés, de valami miatt úgy éreztem, ki kell jelölnöm a határokat. Mivel Pannika mindenféle kompromisszumtól, kedvességtől, gyengédségtől csak még jobban hisztizett, ezért úgy döntöttem, hogy büntibe teszem és betettem a kis WC-be hisztizni. Végig az ajtó túloldalán voltam és beszéltem hozzá, de ha meghallotta a hangomat, csak még jobban hisztizett. Azt hiszem dühítette, hogy nem keresem a kegyeit, mint az Apucija szokta (meg mint én is, amikor kompromisszum készebb). Kb. 5 percig tartott az egész, de közben annyira kiabált és hisztizett, mint egy igazi méregzsák és rúgta az ajtót, köhögött, öklendezett. Olyankor úgy füleltem, nehogy baja legyen...

Egy szó mint száz, megtörtént a második nagy hiszti, mi után végül közölte velem, hogy "Megnyugodtam Anyucica" és hozzám bújt. Amikor kinyitottam az ajtót, akkor még nyugtalan volt és sírt, de megbeszéltük, hogy nem szabad így viselkedni és meg kell tanulnia egyedül is megnyugodni és most tanuljuk és ő nagyon ügyes kislány. Azt nem tettem hozzá, hogy Anyucica is most tanulja :) Ezután együtt fürödtünk, az este vidámságban és békében telt és ismét átaludtuk az éjszakát, úgyhogy kisimult vagyok, mint egy friss dinnye :)

Most, 8:20-kor persze még szundikálnak Apucival az ágyban, de hagyom őket, mert ha kialusszák magukat, nekem is könnyebb :)

Ennyit az óraátállítás és nemalvás lehetséges következményeiről...

Vilike oviban marad

Na, csak megszületett lassan a döntés, hogy Vilike maradjon. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy múlt héten pénteken miután végeztünk  Sára néninél, a Vilike olyat csinált, amit még soha sem. 

Ideális délelőttön voltunk túl, teljes harmóniában telt az egész, játszottunk, memóriáztunk, tök jól elvoltunk, bevásároltunk, mindenki kapott egy kis ajándékot, Vilike egy szép autót. Nagyon örült neki, megállapodtunk abban, hogy erre az autóra nagyon fog vigyázni, mert tőlem kapta.

Ezért is volt nagyon meglepő, amikor érte mentem a Sára nénihez (beszédterápia szerűség) és nem fogadott szót. Valahogy mintha öntudatra ébredt volna, mintha felszabadult volna benne valami, amitől az önbizalma megsokszorozódott. Nagyon meglepett, mert ha számolok neki, azonnal meg szokta csinálni, amit kérek tőle. De most nagyon tanácstalanná tett, alig tudtam kihívni és cipőt venni. Amikor kiértünk, elvettem az autóját és zsebre vágtam azzal, hogy nem érdemli meg. Ezután mentünk szemészetre az Olkival, ott már ismét szót fogadott és jól viselkedett. De ettől arra kellett rádöbbennem, hogy mi most egy út elején járunk a Vilikével és fél év alatt nem fogunk eljutni arra a szintre, hogy én nyugodt szívvel kijelenthessem, hogy kellően ismerem a gyermekem és úgy látom, hogy iskolában a helye. Szinte 100%-ig biztos lettem abban, hogy nekünk (mindkettőnknek) még kell egy nyugodt év, amikor nincsenek akkora elvárások, mint amekkorát az iskola ró a szülőre és a gyerekre is.

A másik, ami miatt így döntöttem az az, hogy voltunk játszóházban és megkértem a leendő tanítónénit, hogy figyelje meg a Vilikét. Ő azt mondta, hogy maradjunk még egy évet, de ránk hárítja a döntést. Azt is mondta, hogy a Vili nagyon mozgékony, figyelemzavaros (korából is adódóan) és hogy viszi az egész bagázst. Ez volt az a momentum, ami szöget ütött a fejembe. Vilike a rosszcsont viselkedésével elvinné a fél osztályt? Azért ennyire nem szúrnék ki a leendő tanító nénivel. Inkább akkor menjen iskolába, amikor jó példával tudja majd befolyásolni az osztályt...

Azóta persze Vilike is úgy gondolja, hogy jobb az oviban nagynak lenni, mint az iskolában kicsinek és a legjobb barátjával is megállapodtak, hogy ez így a legjobb :)