2016. július 12., kedd

Amikor összedől a világ

Na a mai nap is egy ilyesmi, amikor összedől a világ és újra kell építenem. Egyszer azt mondták rám, olyan vagyok, mint a főnix madár, mindig megújulok a hamvaimból. Sajnos ahogy idősödök, úgy veszítek a rugalmasságomból és az újjáépülési képességeimből.
De mit is jelent ez az összeomlás? Valami kiborulásféle, nem visszafogott és szelíd, sajnálni való és kedves, hanem vad és támadó és agresszív és fájdalmat okozó, miközben fáj is, mint a fene. Ilyenkor bántani akarom azt, aki bánt és fájdalmat okozni annak, aki fájdalmat okoz. Mivel csak egy ember van jelen a fájdalmat okozók közül az ilyen kiborulásokkor és ő a férjem, így mindent ő kap a nyakába. Azt is, ami másnak járma, azt is, amit másnak nem mernék elmondani. Úgy használom, mint egy villámhárítót. 
Havonta max egyszer jön el ez, összefüggésben van a hormonrendszeremmel, az intenzitása függ a békében átaludt órák számától és a körülvevő stressztől és persze a bántásban eltöltött percektől-óráktól is. A bántás csakis lelki eredetű, nem direkt ellenem irányul, de én érzem, az én szívem szakad meg és én szenvedek tőle. Valószínűleg túl jól sikerültek a testvéreim velem végzett "empátiára tanítjuk a kishugit, hogy ne hisztizzen" kísérletei, mert minden szart magamra veszek és csak nagyon nehezen tudom olyan síkra vinni a gondolataimat, hogy ne fájjon, ha igazságtalanságot és bántást látok a környezetemben, és mindeközben magamat sajnálom a legkevésbé, inkább megélem a tehetetlen dühöt, ha nem tudok segíteni.
Tehát megint megtörtént. Összedőlt a világom és újra helyet kell benne találni mindenkinek. Tegnap voltunk 9 évesek a Zolival és mintha felraktak volna ezzel egy régi lemezt, ami mindig ugyanazt játssza és végig kell hallgatni, pedig unod már mint a szart. Nem, nem a Zolit unom, nem is az életünket, inkább csak bizonyos részleteit. Na ezeket a részeket tudatosítom ilyenkor magamban és lassan, de biztosan megoldom/megoldjuk őket. 


2016. július 9., szombat

Sárvári kirándulás 2016

Idén is megejtettük a lassan szokásosnak mondható sárvári kirándulásunkat. Először Zolival kettesben voltunk, tavaly pedig Nagypapával (sajnos Nagyi nélkül már:((().
Kedd 10 körül indultunk Nagykovácsiból, először a veszprémi állatkertbe mentünk volna, de Nagypapának nem volt igazán kedve, így gyors programváltoztatással a felcsúti kisvasutat céloztuk meg és nem bántuk meg!
Mondjuk nem nagy szám maga a kisvasút. 2x6 km az út, de az alcsúti arborétum egy csoda és a mellette lévő Sport Hotel igazán festői, csak nincs róla fotóm, mert a telóm lemerült, a gépet meg itthon hagytuk :)
Tervbe volt még véve a tabajdi mezítlábas park, de arra már nem maradt időnk, így mentünk tovább Sárvárra. Első este a Tinódi fogadóban ettünk, vagyis csak a lányok, mert mi felnőttek Alcsúton úgy tele lettünk, hogy már nem tudunk vacsorázni :)
Másnap a fürdőben töltöttük a napot, amit a Banyatanya és valami focimeccs zárt, amibe bealudtam.
Zsuzsika csúszdamániája természetesen előjött a fürdőben és végre kint is megnéztük a dolgokat, egész jó kis strandolós hangulatom lett tőle, szívesen visszamentem volna másnap is, de másnap jöttünk haza.
Fél 11 körül hagytuk el a szobákat és 11-kor felültünk a Sárvári kisvonatra (sarvarkisvonat.hu), amivel végig mentünk a városon.

Nagyon jó volt ismét, Gyerekek teljesen békésen ülték végig, nézegettük a házakat, erkélyeket, jól éreztük magunkat, utána pedig jött a hosszabb út, elhagytuk Sárvárt és irányba vettük a Jáki templomot. A lányoknak nagyon tetszett és gyújtottunk gyertyát a Nagyinak is :)


A jáki templomnál láttuk a Vasfüggöny múzeum kiírását és gyorsan irányba vettük azt is. Benne voltunk az időben, így ebédelő helyet is keresni kellett, a Pezi fogadóban kötöttünk ki, ahol közepes étket ettünk olcsón és nem lehetett kártyával fizetni, így még volt egy kalandunk Vaskeresztesen, ahol a gyárnál pénzt vettünk le, de végül elértünk a vasfüggöny múzeumhoz.
A múzeum eszméletlen érdekes volt, interaktív, a bácsi részletesen mesélt a határsértőkről, régi sztorikat mondott el, Pannika kipróbálta az aknamezőt, ahol megijedt szegény, Zsuzsi persze mit sem sejtve "robbant fel", mert ő is rászaladt :)
Láttuk a mostani technikai határ zárat is, amit fogóval könnyedén fel tudnak bontani a határsértők. Az egész hely egy hegyoldalban van kialakítva, végig lehet nézni a vasfüggönytől kezdve a határőrzés történetét, hogy milyen aknának használtak, hogy milyen rendszerben történt az őrzés.




Tartalmas szuper program volt, utána elvittük Aput Kőszegre, hogy pótoljuk a színházhiányát és irány haza! A lányok békésen tűrték a közel 3 órás hazautat. Jó volt, jövőre is kéne menni, de szeretném vinni a fiúkat is, mert nagyon hiányoztak :)


2016. július 1., péntek

Boldogság :)

Tegnap ismét találkoztam egy olyan jelenséggel, amit még szoknom kell itt Nagykovácsiban. Ezt a jelenséget egyszerűen a takarítónők, dadák, pótnagyik, családi napközik testesítik meg - azaz a fizetett segítség.
Régen azt gondoltam, hogy akinek ilyen segítsége van, az esetleg lustább, tehetetlenebb, bénább, de mindenképp értéktelenebb, mint mondjuk Én, aki egyedül is megoldok bármint, sőt, mindent!
Ez a véleményem alaposan megváltozott, amióta ideköltöztünk Nagykovácsiba. Na nem arra, hogy nekem is kellenek ilyen hívságok, hanem egyrészt már nem gondolom, hogy bármi közöm lehet ahhoz, hogy ki hogyan oldja meg az életét, másrészt meg pont tegnap éreztem azt, hogy: de jó, hogy én tudok és akarok is időt tölteni a gyerekeimmel és hogy ebben a férjem a társam és mindent annak rendelünk alá, hogy együtt gondoskodhassunk a gyerekeinkről és hogy sokoldalú nevelést kapjanak általunk.
Végül odáig jutottam, hogy a boldogság valahol itt kezdődik, hogy irigység helyett a saját elégedettségem kap hangsúlyt. Persze vannak napok, amikor nagyon elkéne a segítség és biztos máshogy nézne ki a ház, ha jönne bejárónő és tutti többet tudnánk kihozni a cégből, ha lenne dadánk. De úgy gondolom, most nem ennek van itt az ideje. Érzem, motoszkál bennem is valami, hogy tökéletesebben csináljam a háztartást, de talán fontosabb, hogy mindig fel tudom venni Zsuzsit, ha sír és mindig meg tudom beszélni a fiúkkal, ha gondjuk akad a világban.

2016. június 30., csütörtök

Újra itt a nyár :)

Újra itt a nyár és mi megint valami nagy projektbe fogtunk. Tavaly a feltöltés volt a főszereplő, idén nyáron a lejárat a pincéhez és a medence helyének kialakítása.
Ismét csak a férjem sokoldalúságát tudom dicsérni, mert nem riad meg a 4,5x4,5 méternyi betonozástól, de nem riad meg a lépcső és rámpa vasszerkezetének megépítésétől sem. Mindenre van megoldása és mellesleg csinálja is :) még szerencse, hogy tele van idegesítő tulajdonságokkal és ritkán borotválkozik, különben túl tökéletes lenne :D
Emellett én folytatom kitartóan a szelektálást. A kamra kitakarítása beváltotta a hozzá fűzött reményeket, így folytattam a gardróbbal, ami szintén egy új dimenzió. Ma szeretném elkezdeni végre a napirendet a kölkökkel, hogy mindenki megcsinálja a maga kis feladatát, hátha utána már könnyebb lesz fenntartani az elért rendet.
Tehát a nyár a rendről, a kinti terület rendezéséről és takarításról fog szólni, no meg persze lesz egy kis nyaralás is mindenkinek :)

2016. június 29., szerda

Bud Spencer meghalt :((((((((

Csak néhány gondolat:
(kép forrás: http://www.telestar.fr/2014/articles/bud-spencer-terence-hill-que-sont-ils-devenus-photos-33683)

1. Ő és a filmjei egy olyan közös pontot jelentettek a családban, amikor biztos lehettem, hogy békében, csendben végig nézünk egy filmet és szüleim is nevetnek és élvezik és a tesóim sem fogják fikázni
2. a gyerekkoromban egy olyan igazságos és vidám világot mutattak, amiről csak álmodtam, jó volt beleringatni magam ebbe az álomvilágba...
3. a FB oldalát követve mindig jó érzéssel töltött el, hogy van, hogy létezik, de fájdalom is keveredett az érzésbe, mert látszott rajta az idő múlása
4. amikor meghalt, olyan tiszta sírás tört rám, mint utoljára, amikor a nagybátyám (Zappe Lajos) halt meg 2004-ben
5. a könyvét, amikor elolvastam, az volt az első benyomásom, hogy kicsit vontatott, kicsit erőltetett a nyelvezet, aztán rájöttem, hogy nem ez a lényeg és onnantól feltétel nélkül olvastam és nagyon örülök, hogy bepillantást nyerhettem az életébe

2015. augusztus 18., kedd

Úszás és nyaralás Babával pocakban - 2013 nyara

A 2013-as nyár már a kezdete volt a nagy változásnak.
Előszöris, Vilike első éve az általánosban szörnyű volt, bár minden akadályt rendben vett, mégis úgy éreztük, eluralkodott a káosz mind a viselkedésében mind a fejecskéjében. Fő gondot számomra az osztályteremben uralkodó rendetlenség és olyan jelenségek, mint tablet-telefon a szünetben (egyáltalán egy elsősnek hogy lehet a kezébe adni???) jelentették...
Másodszor a Baba nőtt a pocakomban és vártuk a születését.
 


Harmadszor pedig Olki is elballagott, új utak nyíltak meg előtte.
Negyedszer pedig láttam azt a helyet Ausztriában, ami Férjemnek az élhető világot jelentette és megértettem, miért küzd és mi viszi előre nap mint nap.


Emellett Pannika elkezdett úszni járni, Zoli a rengeteg munka mellett nem sajnálta a fáradságot és két héten keresztül hordta. Pannika élvezte és édes volt és nem mellesleg ügyesedett napról-napra...

2015. augusztus 17., hétfő

Zsuzsika - 2013. 07. 29. hétfő

Még csak épp kész lettünk a nappali kettéválasztásával, épp csak az első réteg festéket vittük fel (én a sarkokat festettem), még piszok és por volt mindenütt. Annyira meleg volt ezen a vasárnap estén, hogy az egész család (6-an) lent aludt a kettéválasztott napaliban és hálóban (ahol még csak matrac volt, ágy nem). Este 22 után feküdtünk le, mert a festés és a takarítás miatt nem tudtunk előbb. Napközben már éreztem valami furcsaságot, mintha elfolyt volna némi magzatvíz, de a festés-erőfeszítés-izzadás háromszög törölte az élményt és csak akkor jutott eszembe, amikor 23 óra után valamivel arra ébredtem, hogy mintha fájna a derekam. Gondoltam a munka miatt és aludtam tovább. Éjfél körül egész intenzív és hatásos menstruációs görcsök ébresztettek, úgyhogy én is ébresztettem szegény férjecskémet és Apukámat és elindultunk a kórházba. Szerintem olyan 2-3 percesek lehettek a fájások, mikor beértünk, de még volt időm letusolni, pihegni egy kicsit, mire annyira rám jött a szülés, hogy szülőszobára kerültünk. Hajnali 2 körül pedig megszületett életem ötödik babacsodája, Balogh Zsuzsi, akit először valamiért Lilinek akartak írni (vagy valami hasonlónak).


Innentől vette kezdetét a Zsuzsi-story, ami mind a mai napig tart és tartani fog míg világ a világ :)