6 éve ilyenkor már túl voltam első horrorisztikus éjszakámon a kórházban. Előző nap 12:57-kor született meg Vilike. Szegény kisbabámat úgy érzem, kikényszerítették belőlem, pedig, mint ahogy a Pannika, szerintem ő is maradhatott volna még odabent egy picit tovább. Pannival majdnem három hetet ráhúztunk, de senki sem sürgetett, Vilikével viszont már - talán a nagy méretei miatt is - hetekkel a szülés előtt drukkoltak, mikor indul be.
A szülés egyébként rettentő gyors volt. 12 után nem sokkal repesztettek burkot, 12:57-kor pedig már kint is volt a drága kisfiam 57 centivel s 4470 grammal. Persze reggeltől kezdve már kaptam a lórúgásnyi oxitocint és feküdtem a szülőágyon, de ettől még nem történt semmi, nem is fájt, persze abban az utolsó, majdnem egy órában bepótoltam a fájdalmakat.
Azért lehet, hogyha nem születik meg aznap, csak amikor eljön az ideje, akár még 5 kilós is lehetett volna. Ilyen szempontból jókor született, de egyébként amikor megláttam, odaadták plédbe bugyolálva a májusi nyárban, láttam rajta a riadtságot, azt, hogy borzasztóan fázik és hogy ez túl gyors volt neki. Azóta is ilyen, időre van szüóksége az új helyzetek feldolgozásához.
A Gábor már ott a szülőágy mellett elkezdte szervezni a nagy berúgást újdonsült fia tiszteletére, ami akkor, mivel már harmadszorra éltem át ugyanezt, elég rosszul esett. Amikor jöttek hozzám látogatóba, akik egyáltalán benéztek, örömmel mesélték, milyen durva buli kerekedett a Nelsonban Vilike születése alkalmából. Hát, köszöntem szépen, én már évek óta nem tudtam egy jó buliban részt venni, mert ugye a suli miatt eléggé igénybe vettem a nagyszülőket, így bulizásra már annyira nem lehetett, örültem, ha a vizsgáimra tisztességgel fel tudtam készülni. De amúgyis, fájt mindenem a mellemtől a méhemig, főleg, hogy még összehúzódás serkentőt is kaptam, (mint a 16 hetes vetélés után - fájó emlékek felszakadása) amitől nem csak szoptatás közben, hanem folyamatosan összeugrott a méhem, ami hatalmas fájdalommal és vérzéssel járt. Aludni nem aludtam, mert négyen voltunk a szobában, midnenki a saját ki csemetéjével és én egy gyerek mellett sem tudok nyugodtan aludni, mert a legkisebb szusszanásra vagy az ütemes légzés apró kihagyásaira már talpon vagyok, nem hogy négy gyerek felváltva sírására! Tehát megalapozottan horrorisztikusan fáradtan kezdtem hozzá Vilike neveléséhez és persze az akkori vizsgaidőszakhoz, ami viszont meglepően jól sikerült - köszönet érte Nannónak.
Annyi még idetartozik, hogy mielőtt kiengedtek minket a kórházból, még tartogattak számunkra egy rémisztő hírt: Vilike egyik veséje nagyobb, mint kéne, ezért kontrollra kell majd járnunk az elkövetkezendő években, amíg operálhatóvá nem válik, hacsak nem kinövi a dolgot. Szerencsére kinőtte és így csak 1 éven keresztül kellett pisi és mindenféle vizsgálatra járnunk az én édes, hétről-hétre hatalmasabb kisfiammal :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése