9 éve ilyenkor már túl voltam az előkészítésen és már nagyon akarták, hogy szüljek, mert az orvosom szabadságon volt és már a helyettese is szabadságon volt, mert augusztus 10-re voltam kiírva ezzel az édes kisbabával. A szülésznő kedves volt, de határozottan konzervatív vagy konzervatívan határozott, mindenesetre nem engedte, hoyg felkeljek és sétálgassak, hanem egy külön szülőszobában feküdtem az oxitocyn infúzióhoz és a CTG-hez kikötve.
Azt hiszem 7-kor kezdődött az egész felhajtás, programozott indítás volt. Nagyon egyedül éreztem magam, bár nagyon izgultam is. Nem sokkal előtte újították fel a szülőszobákat így örültem, hogy milyen szép szobában lehetek. Furcsa volt, mert amíg én ott feküdtem, vagy három kisbaba megszületett és én esélyét sem láttam annak, hogy szülni fogok, mert szokás szerint nem éreztem semmi hatását az infúziónak. A szülésznő úgy bíztatott, hogy múlt héten volt egy nő, akinek egyik pillanatról a másikra kinyílt a méhszáj és megszületett a babája. Én ebben természetesen nem hitem, mivel az Olki 4 évvel korábban szép fokozatosan született, közepes fájdalommal, amiből le is vett az öröm és izgalom.
Délben midnen egy csapásra megváltozott, mivel a főorvos úr vizitet tartott az ott tanuló leendő orovsok karéjában és úgy döntött, mutat egy első osdztályú burokrepesztést a senki lánya anyukán, akinek nem hogy az orvosa, de az orvosának helyettesének helyettese sincs a közelében. Tehát burokrepesztés történt kb. 12 tanonc szeme láttára, de ezt csak utólag tartom megalázónak, akkor még nem voltam ennyire öntudatos, csak a kisbabám érdekelt a pocakomban.
Déltől egyre erősödtek a fájások, de sajnos nem kelhettem fel, így semmi előrehaladás nem történt, csak éreztem a nyomási ingert, szóltam a különböző környéken járkáló orvosoknak és szülésznőknek, akik egyöntetűen mindig ugyanazt mondták: kétujjnyi és akkor szóljak, ha tényleg van valami. Mondtam, ha netán felülhetnék vagy sétálhatnák, sokat segítene. Azt nem szabad, mert veszélyes. A Gábor is időközben befutott, még letudott valami sajtótájékoztatót előtte :)
Időközben elgondolkodtam, hogy ha a gravitáció nem segít, akkor én segítek a gravitációnak és 14 óra 35 perc körül elengedtem magam, vettem egy jó mély hasi levegőt, ahogy énekórán tanultam annak idején és egy ici-picit nyomtam, pont annyit, hogy ne sérülhessen meg a méhszáj. Erre olyan nyomási ingert kezdtem érezni, hogy majdnem szétrepedtem, de lihegve visszatartottam és elküldtem Gábort a szülésznőért. Mire pár perc múlva odaért a szülésznő, megvizsgált és csak annyit mondott: "Na, erről beszéltem Borika, de még tartsa vissza, mert felhívom az orvost."
Ezután még vagy négy tolófájást végiglihegtem, aztán a doki befutott, épp csak köpenyt adtak rá és kesztyűt húzott és már tolhattam ki az én gyönyörűséges kisfiamat. Mivel a köldökzsinór a nyakára volt tekeredve, ezért nehezen bújt ki, de nekem olyan gyorsnak és gond nélkülinek tűnt az egész. 60 cm és 4200 gramm volt és gyönyörű, minden rendben volt vele, sírt és amint visszahozták, azonnal szopizott :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése