Elvárások...

A hétvégén beszélgettünk a családban az elvásárokról, régről és mostról, gyerekekről, anyaságról, stb. Valahogy ez a téma mindig felizgat. Kicsit túlságosan a szívemre veszem, mert négy gyerekkel a nyakamon nagyon átérzem a felém irányuló elvárások túlzásait és akárhogy kapálózok, igyekszem, én bejelentem, nem vagyok Rubint Réka, nem tudok megfelelni az elvárásoknak.
Szeretnék, de egyelőre nem megy. Hiába vagyok maximalista magammal szemben, a gyerekeimmel szemben, a férjemmel szemben, nekem kicsúsznak akezemből a dolgok. Kevés vagyok az életemhez, kevés vagyok a feladataimhoz.
Megpróbálom összefoglalni, milyen elvárásokat érzek egyfolytában magamon:

• Légy szép és csinos és egészséges! - ez egy olyan elvárás, ami belőlem legalább annyira fakad, mint a környezetemből és ezt tartom a következő pont alapjának. Nálam a három dolog együtt jár, úgy szeretnék vékony lenni, hogy ne dohányozzak, ne szedjek fogamzásgátlót, ne igyak túl sokszor alkoholt, helyette sporttal csökkentsem a rajtam uralkodó stresszt és a hormonrendszerem ne gyógyszertől ne borítson ki havonta, hanem azért, mert egyensúlyban vagyok önmagamon belül. Egyelőre csak a dohányzás nincs, bár nem szedek fogamzásgátlót, a hormonrendszerem érzéseim szerint egyelőre elég nagy kilengésekkel oldja meg az egyensúlyt. Vagy én vagyok a világ legbékésebb embere vagy én vagyok a leggonoszabb hárpia, valahol ez is egyensúly, de azért közelíteném egymáshoz a két szélsőséget. Sejtem, hogy sportolnom kéne megint és meglenne az egyensúly, de egyelőre sok a mentő körülmény...
• Légy kedves és türelemes Anyuka! - nehezen lehet gyereket nevelni egy olyan világban, ahol az emberek sportot űznek egymás megítéléséből és ha csak picit szigorúbb vagy, mint a körülötted lévők, akkor már megkapod, hogy minek neked gyerek? vagy csak magyarázkodnod kell a külvilág felé (mit szólnának a buszon, ha lekevernék egy pofont néha a gyerekeimnek vagy ha csak kiabálnék velük, hogy átadják a helyet a néniknek, pedig azt elvárják, hogy megcsinálják...)
• Legyenek barátaid! - ez az én elvárásom is, persze, hiszen az elszigeteltségtől depresszióssá válik az ember, de mondja már meg valaki, hogyan? Még azoknak sincs idejük barátkozni, akiknek "csak" a munkájuk van, nem mellé egy-két-három-négy-öt gyerekük! Hogyan vehetném fel a tempót olyan emberekkel, akiknek minden hetük be van táblázva, mozi-kocsma-étterem-bowling-színház-koncert-stb? Gyerekes barátokkal? Sajnos ritka az a véletlen, hogy két gyerekes barát pont egyszerre tudja rábízni valakire a kicsinyeit. Ja, hogy együtt a gyerekekkel? Igen, nincs is annál jobb, mint amikor két szó közöttt popsit törölsz, orrot fújsz, vígasztalsz, ölelgetsz, felváltva 4-6 gyerekre figyelsz, stb. Jó ez is, de nem arra, hogy az ember feltöltődjön, hanem csak arra, hogy ne unatkozzon és igen magas a kockázata, hogy kimerültebb lesz az ember egy-egy ilyen beszélgetés után, mint előtte, ami jelentősen növeli a depresszió rizikófaktort, mert ugye senki nem szeret csalódni egy jónak ígérkező közös anyukás délelőttben?
• Légy sikeres, legyen munkád! - jaja, ez szép meg jó, én is szeretnék sikeres lenni és szeretnék dolgozni, de mivel négy gyerek az négy gyerek, és törekszem megadni nekik a kellő figyelmet és szeretetet, ezért én hat órában szeretnék kiváló munkaerő lenni, nem 10-ben. Ja, és ha beteg a gyerek, akkor - ha egyáltalán van kire - nem szívesen bízom sem idegenre, sem nagyszülőkre...
• Legyen szép és rendezett a környezeted, legyen mindig tele a hűtő, legyen meleg étel az asztalon! - hát igen, ez is egy reális és fincsi elvárás... Ha a munka és önmagad csinosítása mellett még van időd, akkor takaríts, mosogass, moss és válogass ruhát, ja és főzz, mert az jár a gyerekeknek és a munkában elfáradt férjednek (mit nem adnál, ha elfáradhatnál egy munkahelyen, ahol emberszámba vesznek és még pénzt is adnak!). Nálam ez hátrébb van, persze törekszem rá, de a többi dolog mellett egyszerűen nem fér bele az életembe, hogy tiptop kis háztartást vezessek, főleg, hogy a mi háztartásunk már nem kicsi, hanem túl van a közepesen is... Pedig milyen jó lenne, ha mindig el lenne mosogatva, mindig fel lenne söpörve, porszívózva, a ruhák a helyükön lennének (lenne egyáltalán helyük, mert lenne pénzem úgy berendezni a házat, hogy praktikus és szép legyen!), meleg vacsorával várnám haza  a szeretteimet (természetesenm este 18 órára mindenki otthon lenne, a férjem hozná a gyerekeket karate után haza) és vacsora után a férjem megfürdetné őket, a kacagásuktól hangos lenne a ház, miközben én rádiót hallgatva békén mosogatok... Ettől az idilltől jócskán messze van a mi életünk, de szerintem a legtöbb emberé. Tegye fel a kezét, akinek időben otthon van a férje! Most az, akinek a férje megfürdeti a gyerekeket, amíg ő mosogat és elpakol! Most az, aki mosogat és elpakol, amíg a férje végre foglalkozik a gyerekekkel! Na, aki feltette a kezét, azt irigylem!