Türelem!

Most már aztán nagyon türelmetlen vagyok. Alig bírok magammal, minden nap egy igazi kihívás. Költözni szeretnék, várom, hogy lássam az új otthonom, várom, hogy pakolhassak. Hiába tény, még nehéz felfogni, mert nem látom a jövőt. Minden hónapban néhányszor ránézünk a kiadó nagykovácsi házakra és mindig látunk néhány szépet, ami jó lenne, de mégis akkor lesz valamiből tény, ha már kifizettük a kauciót és elkezdtünk beköltözni. Amikor az első dobozt átvittük és amikor elkezdtük tervezni, hogy hova milyen bútort teszünk. Amikor már kipakoltuk ezt a hatalmas házat, ahol csak gyűlt gyűlt évek hosszú sora alatt a szemét. Mert nagyon sok szemét gyűlt fel abból az elgondolásból, hogy majd jó lesz valamire. A férjem is ilyen, de lassacskán belátja, hogy ez csak egyhez vezet: átláthatatlan kuplerájhoz. Tehát ilye nem lesz. Vagy vatera vagy vöröskereszt vagy kuka.

Könyörtelen leszek a költözéskor is. Ruhák közül csak a hibátlan tartós darabokat visszük át, és persze néhány érzelmi kötődéssel átitatott darabot (pl.: az a hosszú ujjú póló, ami akkor volt Zolin, amikor először feljött hozzám vagy Olki első Prince Oliver body-ja, stb.)

Ha valaki végignéz a mi házunkon, minden eszébe jut, csak a nagy rendszeretet nem. Pedig bennünk hatalmas vágy van egy átlátható és rendes otthonra. Annyira vágyom rá és annyira hiszek benne, hogy olyan lesz az új ház, amilyenre régóta vágyom. Mert bár albérlet lesz, mégis inkább az enyém lesz, mint ez, ahol most lakom. A saját ízlésem szerint fogom berendezni, a saját elképzeléseimet fogom belevinni és csakis kizárólag annyi tárgyat, amennyire tényleg szükség van.

Utálom a sok felesleges kacatot, a játékdömpinget (volt idő, hogy minden hétvégén kaptak új hotwheelseket a gyerekek, mígnem kb 500 lett itthon belőlük), az időhiányt. Át szeretném élni a nyugalmat, az elszigeteltséget, azt, hogy a saját életemet én építem fel a saját ötleteim és módszerem alapján. Szeretném vendégül látni a szüleimet, a Zoli szüleit, a barátaimat a testvéreimet. Szeretném, ha nem haza jönnének hozzám, hanem hozzám jönnének és kíváncsiak lennének ránk és esetleg büszkék. Ez itt, ebben a házban nem valósulhat meg. Nagyon várom és nagyon nem bírok már magammal. Szívem szerint már hozatnám a konténert a sok szemét elszállítására, pakolnám a dobozokat, válogatnék, stb. Hogy miért nem teszem? Nem tudom, lehet, hogy jövő héten elkezdem...

Bölcsi, nem bölcsi?

Megint túl vagyunk egy döntési helyzeten. Mint köztudott, június elején költözünk. Ez mind a hatunknak hatalmas változás és egy egészen új fajta életet fogunk ott élni. Mi felnőttek már nagyon vágyunk arra, hogy több időt tudjunk együtt tölteni és a gyerekeknek is hiányzik a Zoli, de nehéz felkészülni arra, hogy minden szoba más lesz, minden körülmény és minden lehetőség más lesz. Az iskola megváltozik, nem lesznek lent a Nagyiék, akikhez le lehet szaladni enni, így rám is nagyobb munka vár.

Jelentősen csökkentenünk kell a használati tárgyaink számát, mivel kezdetben a mostaninál kisebbe költözünk, bár beleférne egy kényelmesebb, nagyobb lakás is, de erről majd később. Tehát a változás hatalmas és leírhatatlan.

A Pannika pedig bölcsis lett, ami szintén hatalmas változás volt nekünk. Ez nála járt bizonyos tünetekkel:

• babás beszéd
• pelenka éjszakára és néha NAPPAL is bepisilt, amire egy éve nem volt példa!
• cumisüveg
• dührohamok
• haragosság
• éjszakai felsírások, majd egy nyugtató tejecske
• Apukájával alszik el

Ezek a tünetek engem rettentően felzaklattak és úgy éreztem, választás előtt állok: vagy kiveszem a Pankát a bölcsből és megadom neki még ezt a pár hónapot együtt, mielőtt elköltözünk majd oviba megy, vagy bent hagyom és azzal biztosítom neki a nyugalmat. Az is nehezíti az egész bölcsi dolgot, hogy a busztól 10 perc gyalog a bölcsi, két megálló között van, csak egy autónk van, amivel Zoli dolgozik, így ha Panka nyűgös vagy hisztis, a 10 perc 20 perc is lehet tele feszültséggel, haraggal, dühvel, stb. (hiába vagyok én nyugodt, miközben kínlódok vele, Szegénykémet megviseli, nem beszélve arról, ha még esik is az eső vagy mínusz 10 fok van szélviharral...). Reggelente Zoli viszi, de egyrészt sosem érnek oda időben, mert nehéz reggel felkelteni őket, másrészt Panka kötődése bonyolult az Apukájához, ezért mindig sír utána, amitől még jobban szorong, tehát az lenne a jó, ha én vinném, Apu hozná, de reggel akkor nekem ha esik ha fúj, 7-kor el kell indulnom Vilikével és Pankával oviba, majd ovi után a 7:20-as buszt el kell érni, különben elkésünk a reggeliről és várhatunk fél órát. Közben a nagyoknak ennivalót kellene készíteni, reggelit kéne adni, el kéne búcsúzni, stb. Nagyon nehéz és mire eljutok oda 9-kor, hogy kezdhetem a munkát, úgy érzem, hogy nincs bennem erő semmi. Mellesleg semmi garancia arra, hogy ha a Zoli korán megy akkor el tud menni Panniért. Tehát bőven előfordulhat, hogy hiába közdök reggel, mert Zoli úgyis későn jön haza és akkor csak egy plusz terhet (számomra hatalmsat) veszek magamra a semmiért. Szerintem ez sok anyukának ismerős helyzet.

Nehéz döntés volt, mert egyik oldalon állnak:

• a tünetek, amik erőteljes szorongásra utalnak
• a közelgő változás elég nagy törés lesz neki, vajon azzal adom meg neki a nyugalmat, ha mellettem van végig?
• húzós bejutni a bölcsibe akár reggel akár délután
• utolsó időszak, amikor együtt lehetünk
• nagyon nehezen válunk le egymásról
• nagyon nehéz megoldani a bölcsibe vivést és hozást

a másik oldalon viszont az van, amiért már helyből bölcsibe adtam:

• rengeteg a munkám és amellett nem tudom biztosítani neki a nyugalmat
• nem tudom biztosítani a rendszert, a napirendet, még csak rendesen ennivalót sem tudok neki adni
• unatkozik társaság nélkül
• megfutamodás lenne a részemről, ha feladnánk a bölcsit
• következetlen lenne, még jobban összezavarodhatna Angyalhaj

Tehát végülis úgy döntöttünk maradunk, a bölcsiben is mindenki ezt javasolta, de nehéz döntés volt...

Kenyérsütőben sült update kenyér

Hú, de jól sikerült és már másodszor 12 órán belül. A Gyerekek együltő helyükben majdnem megették a 900 grammos kenyeret, magában, felvágott nélkül. Azért remélem megunják, mert így két-három kenyeret be tudnának vágni egy nap :)
A recept egyébként egyszerű 900 grammos kenyér sütéséhez:

• 30 dkg szénhidrát csökkentett liszt
• 15 dkg BL55-ös liszt
• 1,5 teáskanál só
• 2 dl tej
• 2 teáskanál vaj
• 1 dl víz
• 1 teáskanál élesztőpor
• 2 teáskanál cukor

Először a tejet, vizet és sót teszem bele, majd rászórom a lisztet, aminek a közepébe kicsi krátert csinálok. Beleszórom az életsztőt, köré a cukrot és az egyik sarokba teszem a vajat. 3 óra 25 perces, azaz nálam a Basic programra állítom, közepesre sütöm :) Hibátlan!

Változások - bölcsi, jókedv, élet :)

Hosszú idő óta először merem leírni, hogy BOLDOG VAGYOK! Februárban lesz egy éve, hogy láttam egy filmet, ami az első lépés volt kifele a depresszióból. Ezután következett az ön marcangolás, sebek feltépése szakasz, majd végre - nagyjából nyár közepe óta - a megoldás keresés és találás. Mert végre volt hitem abban, hogy megoldom a problémáimat.

Hogy miért merem leírni, hogy boldog vagyok? Hát azért, mert bár a hormonjaim "tombolnak", nem volt egy kiborulásom sem és nem volt egy jelenetem sem. A veszekedéseim a család férfitagjaival is jóval halkabbak mostanában és nem azért, mert beletörődtem volna bármibe, hanem azért, mert hiszek a sikerben.

És azért, mert már két hónapja Sárváron is éreztem, hogy szépen gyógyulok, de a múlt hónap még jobb volt és ez a hónap meg szinte összehasonlíthatatlan az eddigivel,. Többek között ezért is gondolom, hogy a boldogságom nincs összefüggésben azzal, hogy Pannikát felvették bölcsibe. Inkább fordítva gondolom: mivel szabadnak éreztem magam, ezért teljesült ez a kívánságom, amivel Pannikának is sokkal jobb lett. Az én kis Kincsem már ki volt éhezve a közösségre és az elmúlt héten annyira boldog volt, hogy bölcsibe járhat. Annyira aranyosan és megilletődötten ment a többi bölcsis társával. Ez az igazán nagy boldogság nekem!

Egyébként érdekes, mert nincs több pénzünk, nincs több szabadidőnk, mégis úgy érzem, hogy az életem bírható és akár 30 évig tudnám így csinálni, tehát valamilyen szinten flow-élményként élem meg az életemet. Persze vanak rosszabb napok, pl.: amikor kiderül, hogy a Zoli valami munkát nem csinált meg határidőre, pedig én megígértem vagy amikor Olivér rosszul felel biológiából vagy amikor a Leó itthon hagyja a tolttartóját vagy amikor a Vilike sírva alszik el, mert összeveszett az egyik ovis társával, de valahogy mindig találunk rá megoldást, hogy legközelebb ne fordulhasson elő ilyen.

Úgy érzem, hogy az ember akkor tud igazán alázatos lenni az élethez, ha boldog. Boldogtalanul a gyűlölet könnyen átveszi a hatalmat és a gyűlölet lényegében kizárja a sikert. Furcsa, de tényleg így érzem. Mintha mázsás súlytól szabadultam volna meg az elmúlt pár hónapban és most szívesen vállalnék kétszer annyi terhet, mint amit eddig cipeltem, mert boldog vagyok.

Boldog vagyok, mert bár most is van, amitől szomorú leszek vagy morcos vagy bánatos vagy dühös vagy ideges, de csak átmenetlieg, és ami fontos, nem csinálok olyat ezek következtében, amitől még lejjebb süllyedne a hangulat-mutatóm és így nem érzem magam megalázottnak, nem érzem magam tehetetlennek és nem érzem a probléámáimat kilátástalannak.

Az életemen még van formálni valóm, de érzek magamban erőt és hitet ahhoz, hogy olyanná váljon a családunk élete, amilyenné szeretném...

Pannika új hisztikorszakba lépett - akaratok ha találkoznak

Borzalom, 20 perce ébren van, sír, sikoltozik, dühös, semmit nem hallgat meg, ha hozzá szólok, még jobban hisztizik. Nem szólok hozzá, sarokba állítottam és ott dühöng, de meg sem próbál kijönni. Kifejezetten dühös és mérges és gyűlöl engem, amiért... fogalmam sincs miért. Voltunk ma játszón, jót szundikáltunk, finomat ettünk, barátnőkként feküdtünk le aludni, csak engem munka miatt hívtak és ezért felkeltem, utána pedig megjöttek a fiúk és már nem bújhattam vissza hozzá... lehet, ezért haragudott meg, hogy az idillt megszakítottam.

Sajnos szinte biztos, hogy beteg lesz és én fáradt vagyok és alig vagyok túl a betegségen és túl jó volt Sárváron a gyerekek nélkül a Férjemmel, aki azóta egyfolytában hiányzik. Nem akarom ezt a kétlaki életet élni, hogy ő Kovácsiban én meg itthon a gyerekekkel és csak hétvégén vagyunk együtt! Most megint böjtölhetünk, hogy legyenek jó napjaink együtt a távoli, nagyon távoli jövőben.

De vissza a Pannikára. Most adtam neki Halixol-t, mert picit letapadtnak hallom a köhögését, remélem hasznos lesz. Csak sajnos most még annyira tüskéshátú a nagylány, hogy nem volt hajlandó bevenni, és egy részét kiköpte. Még jó, hogy kétszer annyit készítettem be, mint amennyit be kellett adnom :)
Szerintem nincs fárasztóbb, nehezebb, kimerítőbb, lélekölőbb és gyűlöletesebb, mint amikor ellentétes akaratok találkoznak. Akár gyerek-gyerek vita van, akár velem szemben vagy Zolival szemben megy a csata, belőlem többet kivesz, mintha dolgoznék egész nap. Egy-egy konfliktus után (mégha egyszemélyes konfliktusról is van szó) úgy érzem, mintha átment volna rajtam egy dementor-csapat. Kell pár perc (néha óra!), mire a kiszikkadt, tehetetlen, síróskedvű Boriból újra életerős, mindent megoldó Anyuka tudok lenni. Nem szeretném, de a konfliktusok szinte fizikai fájdalmat okoznak nekem, egy síró gyerekhangtól szinte hányingerem van, annyira beleremeg mindenem belül, ha vita vagy hangos szó hallatszik a környezetemben, bekapcsol a menekülő és a védelmező ösztön egyszerre és borzalmas önuralomra van szükségem, hogy uralni tudjam a helyzetet, békét tudjak teremteni, a szeretetet tudjam segítségül hívni az arrogancia és agresszió helyett. Életem legnehezebb feladata elviselni és megoldani ezeket a helyzeteket. A munka, figyelem, gondoskodás mind semmi ehhez képest!

Pannika most békén ül és Baby TV-t néz, pedig be akartam tlitani a tévézést és már második napja nem kapcsoltam be napközben, de egy beteg nyűgös manóval mit lehet tenni? Megyek, odaülök hozzá és megpuszilgatom, ha hagyja :)

Sávári kirándulás

Ez a kirándulás volt életem legszebb élménye. Nagyon a hatása alatt vagyok és annyira bensőséges volt az egész, hogy most a boldogság oldalától el is tekintek, inkább leírom, miket csináltunk Sárváron és környékén ezen a csodálatos októberi hétvégén. A kiruccanást a férjem a születésnapjára kapta tőlem, hogy végre pihenhessen is, ne csak a munka legyen a számára és a gyerekek (és persze ez számomra legalább akkora ajándék volt).

Pénteken egy kis Apeh-ügyintézéssel indult a reggel, de ez már megszokott nálunk, majd koradélután végül útnak indultunk Sárvárra. Nagyon szép útvonalon mentünk, magával ragadt a táj, ahogy nyugat fele haladtunk, az egyre rendezettebb útszakaszok, városkák mutatták, hogy jó fele vagyunk. Délután fél hat körül érkeztünk meg, átvettük a szobánkat a Hotel Arborétumban, majd nekiindultunk vacsorát keresni. Étterembe szerettünk volna menni, de nem voltak olyan igazán hívogató helyek sehol sem, ezért mentünk egy jó nagy kört Sárváron, mire visszaértünk ahhoz a helyhez, amit elsőre is már láttunk, de nem találtunk elég hívogatónak. Betértünk tehát a Bassiana-ba, ahol nagyon finomat vacsoráztunk, erős budapesti árakon, de teljesen elégedetten. Ez volt a desszert:

Ezután visszamentünk a  szállodába és megterveztük a következő napunkat. Egy 10 órás alvás után frissen jól megreggeliztünk és útnak indultunk. Biciklivel. Ez számomra elég nagy kihívást jelentett, de végül nem is volt semmi probléma azt leszámítva, hogy nehézkesen ment a járás közvetlenül a biciklizés után. A Rába-töltés felé mentünk, de észerevettünk egy gyönyörűen kiépített biciklis utat, ezért inkább arramentünk. Ez elvitt a csónakázó tóhoz, majd egy parkba. Útközben rábukkantunk egy kis temetőre is:

A csónakázó tó és a park tele volt gyerekekkel, halacskákkal, sétáló szerelmesekkel, pihenni vágyó nyugdíjasokkal, csupa vidám és nyugodt emberrel :)

Itt megnéztük a halcskákat, átmentünk egy csomó szép hídon, ami a parkban található kis vizek felett vezetett át. MInden olyan rendezett és szép volt, sehol egy kutyagumi, szemét, semmi, ami megzavart volna. A parkból kijutva egy szép kertvárosi területre érkeztünk, ami visszavezetett a főútra, így újra elindultunka  Rába partjára. A Rábatöltést ajánlotta nekünk az egyik kedves recepciós lány, mint kiváló biciklis útvonalat. Igaza volt!

Mesebeli tájon bicikliztünk keresztül!

Itt piknikeztünk, a hotelben kaptunk egy úti batyut: Hotel Arborétumos háti zsákban kekszeket és innivalót. Emellé mi is vittünk egy kis finomságot:)))

Csodálatos néhány órát töltöttünk itt a külvilágtól elzárva, csak a vízen kenuzó néhány embert láttuk. Vittünk plédet, de olyan meleg volt, hogy a napocska helyett az árnyékot választottuk és miénk volt a világ!

De itt még nem ért véget a nap, a további út is gyönyörű volt, elmentünk egy csinos lovarda mellett, majd egy kis erdős szakasz következett és végül kijutottunk ismét a főútra, ahonnan már hamar hazaértünk.

A szállodából egyenesen a strandra mentünk, amit 2010-ben újítottak fel. A szállíodai csomaghoz járt két darab ingyenes belépő, így nme kellett az 2500 ft/fős belépőjegyet sem kifizetni. A strandon október ide vagy oda, napoztunk is és a 24 fokos vízbe is bementünk! Persze a kedvenc a hullámmedence és a termál-medence volt. Ott áztattuk magunkat a legtöbbet :)

Érdekes volt, mert koedukált öltöző volt, kis, próbafülke szerű öltözőkkel, de az öltözőszekrények közösen voltak mindenkinek. Kaptunk egy kis "karórát", amit leolvastatva megtudtuk, melyik a mi szekrényünk, majd azzal tudtuk kinyitni is. Amikor mentünk nem kellett öltözködnünk, mert fóürdőruhában voltunk, de a fürdés végeztével már kellett:)

Nagyon sok szórakozási lehetőség volt, voltak benti csúszdák, kinti csúszdák, volt nagy hordó, ami időnként megtelt vízzel a lent lévőket jól nyakon öntötte, a hullám medencében volt forgó rész, masszázs rész, locsolós rész! Rengeteget gondoltunk a Gyerekekre, hogy ezt mennyire élveznék! De így kettesben is csodálatos volt, csak így a forró vízben beszélgetés és összebújás jelentette az időtöltést, nem a gyerekekkel való ugrálás és persze a folyamatos figyelés, hogy hol vannak, mit csinálnak :)

Este 8 körül értünk vissza a hotelbe, ahol szégyen szemre pizzát kívántunk ágyban fiogyasztani, így a recepción rendetülnk pizzát :) Én megittam mellé egy pici pezsgőt, Zoli Bailey's-t :)

Vasárnapő korán keltünk, mert elég sokmindent elterveztünk, mielőtt még vissza kellene térnünk a rohanó hétköznapokba. Bőséges reggeli (szintén a szobához járt) után összepakoltunk, kifizettük a pizzát, minibárt és idegenforgalmi adót és nekivágtunk az útnak.

Előtte azért lefényképzetük a közös álmunkat, ami egy ilyen házikó valahol, de leginkább Nagykovácsiban:

Azért nem hagyhattuk el Sárvárt a Nádasdy vár nélkül. Végignéztük a huszár-kiállítást és amellett, hogy meglepő dolgokat láttunk, pár jó ötletem is támadt. Az egyik pl.:, hogy milyen jól jönne nekem egy ilyen íróasztal:

Egyrészt zárható, másrészt tele van kis fiókokkal és szintén zárható szekrénykékkel. Egyrészt nme porosodnának a cuaaim olyan könnyen, másrészt nem vinnének el mindent a gyerekek, ami színes és vonzó a számukra. Megtalálnám a tollaimat, minden ott lenne, ahol hagytam.

A másik ami megtetszett, a díszteremben lvő 12 személyes asztal sdzékekkel. Igebn, egy ilyesmire is szükségem lenne, elférnének a Gáborék és Dávidék is, Juliék, Margó néniék, lehetne nagy családi összejöveteleket szervezni! Csodás lenne! Ezen aképen csak kis részlete látszik,d e az magáért beszél :)

A Gyerekekre itt is folyamatosan gondoltnk. Amellett, hogy miket tehetnének tönkre egy mozdulattal, azért arra is gondoltunk, mennyire tetszene nekik ez a sok hiszár fegyver, a szabadságharcos emlékek, a ruhák, a dob, stb. Vilikének fotóztunk is néhányat. De persze ennek volt a legnagyobb sikere:

Mickeyegér Mami :)

Sárvárt elhagyva az első utunk Jákra vezetett, Szombathely felé indultunk. Zoli évekkel az előtt járt már arra, de én amióta az eszemet tudom (nem olyan rég óta tartom számon, hogy mit látok, bár sok mindent nézek!), nem jártam ott.

A templomon belül nagyon olcsón lehetett kapni Katolikus gyereknaptárat, majdnem vettem is a gyerekeknek, annyira megtetszettek! Gyújtottunk mécsest a Nagyszüleinknek, megérintettük a többszáz éves köveket, próbáltuk kitalálni, vajon melyik mikorból való.

Ják után Kőszeg következett. Kőszegen postamúzeumot néztünk, a vár belseje épp felújítás alatt áll, de a főtéren viszont valamilyen verseny volt, ami elég jó hangulatot teremtett. A főtéren egy jót ebáédeltünk a Portré Étteremben, majd indultunk hazafelé, Fertőd érintésével.

Fertődön kiábrándító volt, hogy csak fizető parkoló volt a környéken illetve, hogy csak csoportosan lehetett bemenni a kastélyba (2000 Ft/fő!!!) + nem lehetett semmi ajándéktárgyat venni (színvonalasat), csak kínai szarokat meg paprikát. Szép kis benyomásuk lehet a külföldieknek Fertőd által kis hazánkról. Hát ez van, Sárvár azért büszke lehet magára :)

Elvárások...

A hétvégén beszélgettünk a családban az elvásárokról, régről és mostról, gyerekekről, anyaságról, stb. Valahogy ez a téma mindig felizgat. Kicsit túlságosan a szívemre veszem, mert négy gyerekkel a nyakamon nagyon átérzem a felém irányuló elvárások túlzásait és akárhogy kapálózok, igyekszem, én bejelentem, nem vagyok Rubint Réka, nem tudok megfelelni az elvárásoknak.
Szeretnék, de egyelőre nem megy. Hiába vagyok maximalista magammal szemben, a gyerekeimmel szemben, a férjemmel szemben, nekem kicsúsznak akezemből a dolgok. Kevés vagyok az életemhez, kevés vagyok a feladataimhoz.
Megpróbálom összefoglalni, milyen elvárásokat érzek egyfolytában magamon:

• Légy szép és csinos és egészséges! - ez egy olyan elvárás, ami belőlem legalább annyira fakad, mint a környezetemből és ezt tartom a következő pont alapjának. Nálam a három dolog együtt jár, úgy szeretnék vékony lenni, hogy ne dohányozzak, ne szedjek fogamzásgátlót, ne igyak túl sokszor alkoholt, helyette sporttal csökkentsem a rajtam uralkodó stresszt és a hormonrendszerem ne gyógyszertől ne borítson ki havonta, hanem azért, mert egyensúlyban vagyok önmagamon belül. Egyelőre csak a dohányzás nincs, bár nem szedek fogamzásgátlót, a hormonrendszerem érzéseim szerint egyelőre elég nagy kilengésekkel oldja meg az egyensúlyt. Vagy én vagyok a világ legbékésebb embere vagy én vagyok a leggonoszabb hárpia, valahol ez is egyensúly, de azért közelíteném egymáshoz a két szélsőséget. Sejtem, hogy sportolnom kéne megint és meglenne az egyensúly, de egyelőre sok a mentő körülmény...
• Légy kedves és türelemes Anyuka! - nehezen lehet gyereket nevelni egy olyan világban, ahol az emberek sportot űznek egymás megítéléséből és ha csak picit szigorúbb vagy, mint a körülötted lévők, akkor már megkapod, hogy minek neked gyerek? vagy csak magyarázkodnod kell a külvilág felé (mit szólnának a buszon, ha lekevernék egy pofont néha a gyerekeimnek vagy ha csak kiabálnék velük, hogy átadják a helyet a néniknek, pedig azt elvárják, hogy megcsinálják...)
• Legyenek barátaid! - ez az én elvárásom is, persze, hiszen az elszigeteltségtől depresszióssá válik az ember, de mondja már meg valaki, hogyan? Még azoknak sincs idejük barátkozni, akiknek "csak" a munkájuk van, nem mellé egy-két-három-négy-öt gyerekük! Hogyan vehetném fel a tempót olyan emberekkel, akiknek minden hetük be van táblázva, mozi-kocsma-étterem-bowling-színház-koncert-stb? Gyerekes barátokkal? Sajnos ritka az a véletlen, hogy két gyerekes barát pont egyszerre tudja rábízni valakire a kicsinyeit. Ja, hogy együtt a gyerekekkel? Igen, nincs is annál jobb, mint amikor két szó közöttt popsit törölsz, orrot fújsz, vígasztalsz, ölelgetsz, felváltva 4-6 gyerekre figyelsz, stb. Jó ez is, de nem arra, hogy az ember feltöltődjön, hanem csak arra, hogy ne unatkozzon és igen magas a kockázata, hogy kimerültebb lesz az ember egy-egy ilyen beszélgetés után, mint előtte, ami jelentősen növeli a depresszió rizikófaktort, mert ugye senki nem szeret csalódni egy jónak ígérkező közös anyukás délelőttben?
• Légy sikeres, legyen munkád! - jaja, ez szép meg jó, én is szeretnék sikeres lenni és szeretnék dolgozni, de mivel négy gyerek az négy gyerek, és törekszem megadni nekik a kellő figyelmet és szeretetet, ezért én hat órában szeretnék kiváló munkaerő lenni, nem 10-ben. Ja, és ha beteg a gyerek, akkor - ha egyáltalán van kire - nem szívesen bízom sem idegenre, sem nagyszülőkre...
• Legyen szép és rendezett a környezeted, legyen mindig tele a hűtő, legyen meleg étel az asztalon! - hát igen, ez is egy reális és fincsi elvárás... Ha a munka és önmagad csinosítása mellett még van időd, akkor takaríts, mosogass, moss és válogass ruhát, ja és főzz, mert az jár a gyerekeknek és a munkában elfáradt férjednek (mit nem adnál, ha elfáradhatnál egy munkahelyen, ahol emberszámba vesznek és még pénzt is adnak!). Nálam ez hátrébb van, persze törekszem rá, de a többi dolog mellett egyszerűen nem fér bele az életembe, hogy tiptop kis háztartást vezessek, főleg, hogy a mi háztartásunk már nem kicsi, hanem túl van a közepesen is... Pedig milyen jó lenne, ha mindig el lenne mosogatva, mindig fel lenne söpörve, porszívózva, a ruhák a helyükön lennének (lenne egyáltalán helyük, mert lenne pénzem úgy berendezni a házat, hogy praktikus és szép legyen!), meleg vacsorával várnám haza  a szeretteimet (természetesenm este 18 órára mindenki otthon lenne, a férjem hozná a gyerekeket karate után haza) és vacsora után a férjem megfürdetné őket, a kacagásuktól hangos lenne a ház, miközben én rádiót hallgatva békén mosogatok... Ettől az idilltől jócskán messze van a mi életünk, de szerintem a legtöbb emberé. Tegye fel a kezét, akinek időben otthon van a férje! Most az, akinek a férje megfürdeti a gyerekeket, amíg ő mosogat és elpakol! Most az, aki mosogat és elpakol, amíg a férje végre foglalkozik a gyerekekkel! Na, aki feltette a kezét, azt irigylem!