2013. március 6., szerda

Fly Lady program :)

Én is belekezdtem és rettenetes erővel haladok előre. Ez a program kihozta belőlem a régen szunnyadó rendszerető háziasszonyt. Hozzáteszem, hogy a csillagok állása is támogatja a háziasszonyi önmegvalósításomat, hiszen alig-alig betegek a gyerekek és a munkám is pont annyi, amennyi ép ésszel belefér.
A flylady-ről bárki talál anyagot, aki rákeres, én innen szerzem az instrukciókat és nagyon fel vagyok dobva az első három nap eredményeitől.
1. harmadik este tiszta a mosogató, ami azt is hozza magával, hogy a mosogatógép ki van pakolva és így be is van pakolva, a pult is rendben van, ha már rendben van, csak plusz 2 perc letörölni, ha már letörlöm, akkor a gázt is le tudom törölni. Mivel van hely a mosogatógépben, így vacsora után szépen le van pakolva az asztal, mind a négy gyerek tudja hova tenni a tányérokat és bögréket. Mivel le van pakolva rendesen az asztal, így az asztalt is le tudom törölni. Ha már letöröltem, akkor gyorsan fel is söprök alatta, mert az már tényleg nem sok.
2. A minden reggel felöltözöm, fogat mosok rész nem okozott nagy változást az életemben, de nem baj, jó tudni, hogy valamit jól csinálok már évek óta. Persze meglátjuk mi lesz majd, ha megszületik Ő, a Baba :)
3. A mai nap a hálószobáé volt. A beágyazás eddig sem volt különösebben problémás, mert épp csak a párnák felrázását, pizsamák behajtogatását és a takaró helyére lendítését jelentette és általában Zoli meg is csinálta. Azonban az ágy körüli, szekrényen halmozódó ruha-halmok (szennyes azért nem, mert az mindig a szobánkban található szennyestartóban köt ki), az itt-ott megbújó gyerekek által áthozott plüssállatok, félpár Pannizoknik, amiket éjjeli császkálás közben az ágyunkban felejtett, a porcicák a sarokban, stb. most igaziból szemet szúrtak! Úgyhogy miuán elpakoltam az összes ruhát a helyére, észrevettem, hogy a könyvek az ágy alá is bemásztak már, mióta kiolvastam őket, a Pannika hajgumijai már több helyet foglalnak a piperés cuccaim között mint az arckrémeim-testápolóim, egy régi kiivott ásványvizes flakont is találtam az ágy alatt a legtávolabbi sarokban, stb. Tehát egy alapos tisztogatás kezdődött és félóra alatt kész voltam vele, kb. annyi időt vett igénybe, amennyi idő alatt meírom ezt a bejegyzést. Ja, és PORSZÍVÓZÁS is járt a szolgáltatáshoz :)
Egyébként ma még volt egy üzleti megbeszélésem is, itt nálunk a tiszta asztalnál, háttérben a tisztán csillogó konyhával és még ebédet is főztem (mindezt munka mellett) :)
Ez még csak három nap, ha ez így megy tovább, a végén még büszke lesz rám a Férjem és az Anyukám :)
Kíváncsian várom a negyedik napon mit kell teljesítenem. Várom a fürdőszobát, mert már az első tavaszi napsugarak óta szeretném letakarítani a tükröt, de mielőtt belekezdtem a programba sosem volt rá időm, most pedig nem szeretnék elébe menni a dolgoknak, hogy szép fokozatosan alakuljon ki minden rutin nálam és végre elégedett lehessek magammal e téren...