2012. augusztus 23., csütörtök

Besurrantak hozzánk...

Alig hiszem el, hogy éjszaka besurrantak hozzánk és elloptak tőlünk sok-sok forintot...
A Gyerekek a nagy meleg miatt lent aludtak a nagyszobában és közben egy besurranó tolvaj surrant egyet, fogta Zoli pénztárcáját és elment. A pénzeket, forintot és dollárt elvitt, majd ott hagyta iratostul a tárcát a buszmegállóban. Ezért persze hálásak vagyunk, de a fenébe, hogy miért kellett bejönnie hozzánk és elvinnie a havi "kosztpénz" felének megfelelő összeget? Borzalom és elkeseredettség és a legrosszabb, hgogy mi lett volna, ha a Gyerekek valamelyike felriad és megzavarja a tolvajlást?
Mindegy, örülünk, hogy ennyivel megúsztuk és hogy az iratok megmaradtak, de....

2012. augusztus 12., vasárnap

Eredmények 2,5 hónap után

Az elmúlt másfél hónap, amióta nem írtam, aktívan de látványos eredményektől mentesen telt el. A terevink közül mindenben volt előrelépés, a kertet egészen rendbe tettük, itthon egyre nagyobb a rend és a gyerekek is egyre inkább szót fogadnak, Vilike is rengeteget fejlődött, még kedvesebb és egyre kevesebb "fura" dolga van.
Azért pontokba szedve, hogy ne feledjem, miket kell megtennünk:
  1. sokat kell pihenni (ez volt a vicc)
    Ennek érdekében ebéd után engedtem magamnak fél óra (nem több és csak akkor, amikor itthon dolgoztam) pihenőt! És már kétszer sikerült el is szundikánom, ami nagyon jót tett a délutáni teljesítményemnek. Ha egyszer lesz alkalmazottunk, kötelezővé fogom tenni az ebéd utáni pihenőt!
  2. rendbe kell tenni a házon, amit csak tudunk, mielőtt még esélyt adnánk a fogantatásra

    Egyre sűrűbben takarítok, mármint nem a tűzoltás részt, hanem extrákat, mint ablakpucolás, lépcső felmosás, fürdőszoba vízkőtlenítés, stb.. Beletörődtem, hogy ha nincs is pénzünk még újat venni és a saját ízlésünkre formálni mindent, akkor is tisztaság kell legyen mindenhol, hiába vagyok nyúzott és fáradt 10 napból 5x. És jót tesz a nyúzottságnak is, mert a takarítás egy totálisan pozitív dolog és lelkesít! Persze jobban megy minden, amikor a Gyerekek nincsenek itthon, de ha így megy, hogy folyamatosan minimum két gyerek van a lábam alatt, akkor milyen királyul fog menni, amikor iskola-ovi beindul!
  3. szigorú rendszert kell kialakítanunk, olyat, ami alkalmas egy vagy kettő új baba fogadására és figyelmebe veszi minden korosztály egyéni igényeit (NEHÉZ!)

    Pannika altatása az elsődleges gond, minden "probléma" forrása. Zoli viszonylag későn ér haza, Pannika viszont akkor kezd igazán kivirulni, mert odavan Zoliért és nagyon jókat tudnak együtt játszani. Viszont fél óra arra nem elég, Pannika pedig alvás előtt a lazulás helyett felpörög és olyan izgalomba jön, hogy nem tud elaludni 1 óra alatt sem, Zoli általában 11 órakor szabadul fel, akkor kezd DO-zni kicsit lazításként, majd pedig kettesben is töltünk egy kis időt, ami azt jelenti, hogy nyáron átcsúsztunk a másnapba az elalvással. Ezt nagyon vissza kell csinálni, ezért aug. 21-től 6:30-kor kelünk minden nap, mert aztán szeptember 4-én kezdődik a suli!!! (Azért nme előbb, mert honlap megyek Fertődre zenei táborba Leóval sé valószínűleg Pannikával.)
  4. szigorúan kell vennem a szénhidrátcsökkentést és a mozgást (MÉG NEHEZEBB!!!)

    Ez a tétel borzalmas! Alig-alig haladtam ebből a szempontból. Egyre inkább érzem, hogy kéne egy Update pékség a közelbe, vagy vissza kéne állnom a régi lisztre, mert az újból nem kel meg a kenyér, ezért én vagy nem eszem kenyeret, vagy hibázok. De muszáj lesz ezt is rendbe tenni. Ha csak 1 hónapig kibírnám, hogy tornázzak minden másnap, kicserélődnék és beindulna az akítv énem, ami akkor kapcsolt be, amikor Leóval terhes voltam és az utolsó hétig tornáztam. Mondjuk így is jóval aktívabb vagyok, mint voltam, de képes lennék a tornára, sőt igényelném is!
  5. jól fel kell pörgetni a céget, hogy ki tudjunk termelni még egy egész munkaerőt, 8 órásat (EZ A KEDVENC CÉLOM:))

    Szerintem ebből a szempontból nagyon jó úton vagyunk! Büszke vagyok arra, amit elértünk és szerintem csupa pozitív dolgok állnak még előttünk ezen a téren. Van három nagyon fontos projekt a fejemben, kezdenek kiforrni lassacskán, így nem félek!
  6. ez a pénzgondokra is megoldást jelenthet

    Így legyen!
  7. ha sikerül úgy átalakítani a házat, ahogy szeretnénk, akkor nem lesz akadálya, hogy elférjen még két életke

    A kertben már nagyon aktívak vagyunk, az üvegház is működik és fent is elég szépen kezdenek rendeződni a dolgok. Szeretnék még tyűkot tartani, de Zoli nem lelkesedik annyira, mint én... Viszont kitaláltam, hogyan lehet gazdaságosan átalakítani a lenti szintet! Nem kell megcserélni a bejáratot a konyhával, hanem az új fürdőszobát kell a mostani konyha helyére áttenni és a bejáratnál kell kiszedni az oldalfalat, a tusoló helyére egy jó kis beépített szekrény kell, a WC helyére egy láda kell, ahol cipőt tudnak váltani a gyerekek illetve egy táskatároló is kéne, néhány akasztó, festés és előszioba kész is. De ez is még arrébb van, viszont megoldható!
  8. na bumm, majd rászokok a napközbeni 10 perces szundikálásokra és pszichikailag trenírozom magam arra, hogy el tudjak lazítani akkor is, ha nagyon-nagyon fáradt vagyok

    Ez könnyű tétel lesz és már folyamatban van :)
  9. emiatt vállalunk mindent, ha vállalunk :)

    A már meglévő gyerekekkel is egyre bensőségesebb a kapcsolatunk a nagy kamasztól a lassan-ovis Pannikáig:)
  10. ezzel nem törődünk, bebizonyítjuk, hogy lehet jól csinálni sok gyerekkel is (sőt talán még jobban is, mint sokan mások!:))))

    Szerintem itt is jó úton haladunk, egyre következetesebben, egyre kevesebb üvöltözéssel és egyre több jó szóval sikerült a Gyerekeket irányítgatni!
  11. valahogy ki kell gazdálkodnunk, komolyan, aztán ha megvan a saját autó, akkor vezetni is fogom

    Erre a célomra nem is emlékeztem, erre mostmár ott tartok, hogy számolgatom, mennyi idő alatt jöhet össze, lehet, hogy még az idén! A Zoli egy "kerek" háromajtós Corsát szeretne, mert ahhoz van Apukájának egy csomó alkatrésze... Én egy Nissan micra-t néztem ki, de végeredményben ha szépen elmegy nekem még egy 4-5 évig, jöhet bármi :)