2011. július 8., péntek

Evezős tábor, úszó tábor

A Gyerekek a héten egy ingyenes evezős táborban voltak Óbudán. A Gábor hozta-vitte őket reggelenként-délutánonként és ott aludtak Erzsébeten. Nagyon tetszett nekik és nagyon élvezték, csak sajnos megbetegedtek. Hétfőn és kedd este is beszéltünk, hogy milyen szuper és hogy mennyit vannak vízen és hogy lesz kenutúra, stb. Erre tegnap hívott a Gábor, hogy Leó ráesett a műtött kezére, Olivér pedig megbetegedett, úgyhogy jönnek haza.
Amióta itthon vannak, mintha elfújták volna a rosszkedvemet, végre kerek a család, hallhatom, hogy már nem két gyerek között megy az emelt hangú "harc", hanem jóval nagyobb a variációk lehetősége, mégis örülök, hogy itthon vannak. Mégis megnyugtat, hogy itt vannak. (bár látom előre, hogy fel fognak párszor bosszantani:)
Jövő héten persze jön az újabb tábor, amikor Vilike és Leó mennek úszótáborba a Gáborral, Azt hiszem az a felállás is hiányozni fog, bár mindenképpen jóval nyugodtabb páros lesz Olivér-Panni, mint Vilike-Panni, akik egész álló nap a saját érdekeiket próbálták meg érvényesíteni rettentő hangerejű visítással-kiabálással :)

2011. július 1., péntek

Büszkeség, a szó jó értelmében :)

Csodálatos napom van ma. Egy emberről konkrétan tudom, hogy neki még csodásabb napja van, de pont az ő öröme és sikere az én napomat is bearanyozta :)
Reggel későn keltem, mert türelemüvegzett a férjem és amíg lehetett, kitartottam mellette, majd beájultam az ágyba, de hajnali egyig így is fent voltam.
Felébredtem és felkeltettem a kicsi Vilikémet, kávét főztem és kicsit fáradtan, kicsit kedvetlenül nekiindultam a napnak. Szép ruhát vettem, hogy megtiszteljem az én csodálatos barátnőm nagy napját. Elmentünk Vilivel az oviba, buszra szálltam, a villamosra várva vettem egy Kismama magazint, mert el akartam vaalmivel ütni a villamosozást. Közben folyamatosan arra gondoltam, hogy a Zsuzsi biztos izgul, a magam tompa erejéből próbáltam pozitív energiákkal gondolni Rá, hogy ne izguljon és ne féljen és egyáltalán: érezze jól magát :)))
A villamoson sok embert láttam, érdekes volt, nem minden nap BKV-zok. Egyébként azt leszámítva, hogy a közép korosztály hiányzott a villamosról, semmi változást nem tapasztaltam.
Amikor megérkeztem a Fővám térre és lementem az aluljáróba, először megriadtam, hogy hogy jutok fel a Közgázhoz, de aztán láttam pár embert a közeli liftnél gyülekezni és rájöttem, ez a megoldás.
Tehát köztéri lifttel is közlekedtem itt, Budapesten. Ilyet utoljára Münchenben csináltam, a Juli lakásához közeli u-bahn megállóban.
A Közgáz monumentalitása nagyon megfogott. Beleborzongtam, hogy a Zsuzsi, az én Zsuzsi barátnőm ebben a monumentális épületben érte el ezt a magas tudományos fokozatot (mert persze megelőlegeztem neki :). Azt gondoltam, hogy igen, ez illik hozzá, itt a helye.
Elég korán érkeztem, így még volt időm körülnézni és csodálkozni, hogy mennyire megfér a modern és a régi egymás mellett ebben az épületben. Tetszett. Gondolkoztam, hogy megiszom egy kávét a kezdés előtt, de aztán megérkezett Atti, akivel azon gondolkoztunk, vajh  mikor fogják Zsuzsit avatni, mert hogy 2 nappal ezelőtt volt egy avatás és azt nem tartanak olyan sűrűn. Majd megjött Zsuzsi is, látható feszültségben, de kedvesen és nagyon csinosan!
A bizottság bevonult és előkészültek a védésre, majd mi is bementünk. Zsuzsi gyönyörűen, összeszedetten, kb. 21,5 percet beszélt (20 perc volt az ajánlás) a disszertációjáról. Említett személyes vonalat is, ami - őt ismerve - még jobban megmelengette a szívemet. Említett frissített kutatási részeredményeket, ami számomra különösen szimpatikus volt és még inkább hitelessé tette az elhivatottságát.
A védés közben arra gondoltam, hogy a nővéremmel nem voltunk ott Münchenben, amikor megvédte az informatikai doktori disszertációját, nem voltunk ott a doktorrá avatásán, de már a diplomája megszerzésénél sem... Kicsit összszorult a szívem, kár hogy így döntött vagy így alakult, hogy így kellett döntenie...
Visszatérve a Zsuzsira: a védés alatt végig figyeltem Apukáját és Anyukáját és az ő büszkeségüket kicsit magaménak is éreztem. Büszkeség, mert a Zsuzsi különleges, okos nő. Ő az én barátnőm és én az ő barátnője vagyok!!! Anyukája mondta Zsuzsi egyik kolléganőjének, hogy a mi barátságunk nagyon régi és mély és ezt jó volt hallani (azt, hogy nagyon régi már kevésbé:))).
Egy szó mint száz, Zsuzsika 100%-os summa cum laude minősítéssel doktori címet szerzett:))) Szívem mélyéről gratulálok Neki!!!!! Sok sikert csak azért nem kívánok, mert az olyan lenne, mintha búcsúzkodnánk, pedig ha minden igaz, egymás életének részei maradunk, mint ahogy edddig is azok voltunk :)